Caravaggióhoz hasonlóan Michelangelót is heves temperamentum, túltengő igazságérzet és korlátlan művészi ambíció jellemezte, ám hírhedt utódjával ellentétben, kerülte az alvilági helyeket, és forrófejűsége sosem csapott át tettleges erőszakba. Ugyanakkor pályafutása kezdetén azért nála is akad néhány kétes értékű ügy. Szegény családból származva szüleit folyamatosan támogatnia kellett, csakhogy, mivel korai műveivel nem futott be, így puszta anyagi haszonszerzés végett antik márványszobrokat hamisított, míg le nem leplezték turpisságát.
Hogy mégsem került lakat alá, annak köszönhető, hogy becsapott vevői felfedezték páratlan zsenialitását és befogadták a „jobb körökbe”. E korszak remeklése a márványból faragott Bacchus, amely ugyan még mindig „hamisítvány”, de már vérbeli Michelangelo-szobor. Azzá teszi féloldalas, „tántorgó” tartása, mámortól kidülledt szeme, és Michelangelo alig leplezett lelkesedése a férfitest anatómiája iránt. Még nem tudhatta, hogy az antik márványszobrokat eredetileg tetőtől talpig befestették, így lényegében ő teremtette – merő tévedésből – a márványszobrokra jellemző hófehér formanyelvet.
Caravaggio Bacchusa pontosan száz évvel később készült, hasonló felfogásban és még polgárpukkasztóbb módon, mivel még több homoerotikus vonást mutat. Sokak szerint Caravaggio kedvenc modelljét és szeretőjét (a festőművész Mario Minnitit) ábrázolja, ám az sem kizárt, hogy magát a festőt. Caravaggio pályája szerény kellékfestőként indult, és kiváló asztali csendéletei eredetileg nevesebb mesterek műveit díszítették, e tanulóévek gyümölcse, hogy a képen látható gyümölcsök olyannyira plasztikusak. Némelyik túlérett gyümölcs a szépség mulandóságának tipikus szimbóluma, ám Caravaggio képén „romlottabb” változatban. Későbbi képeihez viszonyítva egyébként kifejezetten vidám és világos festmény, némi őszies, borongós hangulattal.
A Pietà Michelangelo legcsiszoltabb márványszobra. Mivel szavakkal nem lehet lefesteni, így legfeljebb elmélkedhetünk szépségéről, ahogy Mária arca sem tükröz szavakkal leírható érzelmeket vagy gondolatokat, inkább vallásos áhítatot és meditációt. Olajképek szintén nem érhetnek nyomába, mivel a Fiút és az Anyát Michelangelo ugyanabból a tömbből faragta ki, megteremtve a tökéletes Anyag-Anyát. Mária felkavaró érzelmeit hatalmas köpenye közvetíti redők, rizómák, üregek, kavernák, tárnák etc. formájában, melyek belső lélekutunk során Krisztus sziklasírját idézik. Pontosan e sziklasír tárul fel előttünk Caravaggio Krisztus sírba tétele című későbbi olajképén, mint tátongó fekete lyuk, mely szívó hatása folytán valósággal magába szippantja szemlélőjét. A Pietàval ellentétben rendkívül expresszív és mozgalmas képről van szó, mesterien szerkesztve, ám Caravaggio alakjai mégis olyanok, mintha szintén egyetlen súlyos márványtömbből faragták volna őket, ami Michelangelo hatását jelzi, és jelzi azt is, milyen súlyos keresztet jelentett számára híres elődje keresztnevével élni.
Ám a képen kirajzolódó Caravaggio-kereszt nem csupán e „Michelangelo-kereszt” rejtett szimbóluma, hiszen Caravaggiónak számos „keresztje” volt. Féktelen természete folytán pályáját folyamatos botrányok kísérték, modelljeit kocsmák és bordélyok mélyén válogatta, és emberölésbe keveredett. S ilyen újabb kereszt lehetett számára homoszexuális vonzalma fiatalabb fiúk iránt, amit képtelen volt olyan diszkréten kezelni, mint Michelangelo, s melynek pusztító természetét idővel egyre világosabban látta.
A szexualitás (és homoszexualitás) démona jelenik meg utolsó képei közül a Dávidon, melyen a győzelmes ifjú szinte szánakozva emeli magasba Góliát fejét – ami vélhetőleg Caravaggio önarcképe – miközben ékes kardjával saját szemérmét keresztezi. Míg Michelangelo statikus Dávid-szobra az összecsapás előtti feszült pillanatot ábrázolja, addig Caravaggio képe a diadal pillanatát, illetve Caravaggio rémálmait és félelmét a fővesztéstől, hiszen a korabeli jegyzőkönyvekből tudjuk, hogy Rómában halálra ítélték emberölés miatt, amelyet egy kardpárbaj során félig-meddig jogos önvédelemből követett el, vélhetőleg valami szerelmi affér kapcsán. Ám Michelangelo hatását nem csupán Dávid szinte szoborszerűvé csiszolt teste jelzi, hiszen az idősebb mester szintén megfestette groteszk önarcképét az Utolsó Ítéleten Szent Bertalan lenyúzott bőrébe bújva. Ám a Dávid igazi ihletője kétségtelenül Michelangelo A győzelem géniusza című szobortorzója lehetett. E hatalmas szobor II. Gyula síremlékéhez készült és olyan, mintha a korábbi Dávid-szobor allegorikus folytatása lenne. Csakhogy ezen a kicsavart, manierista torzón a Dávid-szobor meditatív harmóniája már a múlté, a győzelmes ifjú – mint „Dávid” – szó szerint rabszolgaként gyűri maga alá idősebb ellenfelét, akiben sokan magát Michelangelót sejtik, míg a győzelmes ifjúban utolsó szeretőjét, Tommaso dei Cavalierit.
Caravaggio: Dávid, Góliát fejével; 1609–1610; római változat; olaj-vászon
Michelangelo: Önarckép Szent Bertalan lenyúzott bőrével, Utolsó Ítélet
Michelangelo: Önarckép római rabszolgaként; A győzelem géniusza
Szerkesztette: Lieber Erzsébet
Szintén jelentős különbség a tökéletesen kidolgozott, bár nem teljesen csiszolt Dávid-szoborhoz képest, hogy a fiatal fiú teste ezúttal csiszolt és befejezett, míg a legyőzött öreg harcosé durva, szemcsés, kinagyolt és befejezetlen. A II. Gyula pápa síremlékéhez készült szobrok többsége torzó és tematikusan a szolgasághoz, rabszolgasághoz kapcsolódik, ami a test börtönéből szabaduló lélek sokrétű szimbóluma, ám a Győzelem-szobor különlegessége, hogy a szexuális kapcsolatok alá-fölé rendeltségét is gyötrelmes módon fejezi ki. Az idős mester újplatonista nézeteit – különösen a szerelem és a szexualitás terén – egyre kevésbé tudta kibékíteni keresztény erkölcsével, ami diszharmonikus formákat szült. Hasonló töréspontról Caravaggio pályáján nem beszélhetünk, hiszen ő a kozmikus sötétségnek volt felkent apostola, és olyan sűrű sötétséggel övezte önmagát, amelybe csupán a megváltó fénysugár volt képes behatolni.
