A reneszánsz legnagyobb polihisztorai: Dürer alapvetően okkult nézeteket vallott, Leonardo pedig racionális tudós és feltaláló volt és csak „másodlagosan” az egyik legnagyobb európai festőművész. Állást foglalni nem, csupán érveket kívánok felsorakoztatni a két géniusz mellett, az olvasó pedig az Országút FB-oldalán interaktív módon „voksolhat”.

Danaé gyönyörű argoszi királylány volt sanyarú sorssal: apja, Akrisziosz király ugyanis ablaktalan börtönbe zárta, mivel delphoi jóslat szerint unokája (Danaé fia) okozza majd a vesztét. Zeusz azonban szemet vetett a szépséges szűzre és aranyeső képében „esett be” hozzá és ejtette teherbe. Nászukból fogant Perszeusz, a görög mítoszok egyik legnagyobb hőse.

Csontváry sosem járt Libanonban, cédrusait egy képeslap alapján festette – ehhez hasonló konteók és féligazságok szaporodnak gombamódon az interneten, ahol hitbuzgó konteológusaink mára az esztétika világát is alaposan megfertőzték. Ám az alábbi néhány, viszonylag újkeletű konteó még e virtuális szennyözönből is kimagaslik. 

Nomen est omen: Raffaello kivételesen érdekes Kálváriát festett a palermói Szűz Mária Fájdalmának szentelt kápolna (Santa Maria dello Spasimo vagy Lo Spasimo) számára, ám remekműve végül csak ötszáz évvel később, meglehetősen kalandos úton és csodás körülmények között érkezett Palermóba.

Mivel alapvetően minden műalkotás „rétegzett” (hagymahéj szerkezetű), így kizárólag olyan remekművekre koncentrálok, melyekben az egyes rétegek fizikai értelemben láthatók és tapinthatók, illetve textúráik révén jelentős esztétikai többlethatást fejtenek ki.      

Amikor Plutarkhosz megírta a Párhuzamos életrajzokat az ókor nagyjairól, valószínűleg érzékelte, hogy bizonyos textúrák kísérteties módon ismétlődnek az egyes életművekben. Mindez még látványosabb lehet, ha kissé kiszélesítve az időperspektívát csupa olyan művész portréját rendeljük egymás mellé, akik között „spirituális” átfedés van.

Manapság divatos a csapatjátékok legjobb irányítói közül – például Jordan, James, Messi, Maradona etc. – amerikai mintára kiválasztani az abszolút „Goat”-ot, tehát a Kecskebakot, aki irányítja az egész „nyájat”. Természetesen sosem lesz teljes egyetértés. 

Hét próféta és öt szibilla (jósnő) hatalmas alakja trónol a Sixtus-kápolna mennyezetén. Szépségük és nőiességük tökéletesen ellenpontozza a szigorúbb tekintetű prófétákat, s híven tükrözik Michelangelo újplatonista felfogását: a görög szibillák mint jövőbe látó jósok a héber próféták elődjei voltak.

Az evolúció végtelen változatossága révén egyes élőlények külső megjelenése vetekszik a műalkotásokkal, miközben egyes műalkotások a természet formáit imitálják. Vessük össze a „tengeri herkentyűk” csodáit néhány emberi remekművel.

Hamlet herceg mellett Oidipusz király a drámairodalom legismertebb tragikus hőse. Sőt: a freudi Ödipusz-komplexus fogalmának elterjedése óta népszerűsége talán még nagyobb lett, noha egyértelmű, hogy Oidipusz nem szenvedhetett Ödipusz-komplexusban, valódi tragédiája és „komplexusa” pedig csak Látszat és Valóság relációjában érthető meg.

A Mozartkugelek és a Raffaello-golyók töretlen népszerűsége sokat köszönhet Mozart és Raffaello hatalmas hírnevének, másrészt szerves kapcsolatot tételez fel az igényes édességek és az alkotók dolce (édes) stílusa közt, ami aligha működne Michelangelóval és Beethovennel.

Noha egy fénykép piaci értéke csak kivételes esetben vetekedhet egy kortárs olajkép piaci értékével, művészi érték tekintetében könnyen közelebb kerülhet hozzá, adott esetben meg is előzheti.