Az illegális migráció, a terrorizmus, a pandémia és a háborús világválság külön-külön is rendkívüli mértékben terhelik meg az emberi idegrendszert, együttes hatásuk pedig olyan erős, mint a tudatunk mélyén lapuló legősibb félelmeink.

A „festészet fejedelmének” igen nyomorúságos élete volt. Egymás után veszítette el a szeretteit, és művészetét sem értették meg: képeit rendre visszautasították. Talán ezzel is magyarázható, hogy Rembrandt festményei egyre sötétebbek lettek, és hogy az evangéliumok helyett inkább az Ószövetség komorabb jeleneteit ábrázolta.

A nyugati kultúra legnagyobb és legrejtélyesebb alakja Leonardo da Vinci. Feltalálóként hihetetlen képzelőerővel bírt, ám festményein ennek nyomát se látni, szinte kizárólag portrékat és hagyományos, vallási témájú képeket festett – igaz, a világ legdrágább festményeit.

A szentek mártíromságát ábrázoló festmények közül kiemelkednek a Szent Sebestyénről készült oltárképek. A reneszánsz mesterek már tökéletesen festették meg a csaknem mezítelen férfitestet, ugyanakkor hasonlóan fontos motívum volt maga az oszlop is, amelyhez a megsebzett testet kikötözték, s amely egyfelől a kép vertikális tengelyeként szolgált, másfelől – mint látni fogjuk –: meghatározta saját környezetét.

Az egyiptomi hieroglifák olyan szakrális szövegszimbólumok – imák, ráolvasások, varázsigék –, amelyek eredetileg a piramisok belső falait díszítették, és a fáraó túlvilági boldogulásához nyújtottak segítséget. A legelső piramisok – így a gízai piramisok is – még sírfelirat nélküli, puritán sírhelyek voltak. A nagy fordulatot a VII. dinasztiának emelt szakkarai nekropoliszok jelentették, különösen Pepi fáraó zöld hieroglifákkal gazdagon díszített piramisa.

A Leonardo és Michelangelo által tökélyre vitt reneszánsz perspektíva nem csupán a térmélység érzékeltetésére szolgált, hanem egyfajta szellemi perspektívát is jelentett: az antikvitás, a kereszténység és az éledező természettudományok sajátos szintézisét.

Pénzesővel rendszerint egy-egy lottónyeremény kapcsán vagy a Las Vegas-i kaszinók világát bemutató filmekben találkozunk, például az Esőemberben, amikor autista hősünk (Dustin Hoffmann) és öccse (Tom Cruise) „bankot robbantanak” Las Vegasban.

Brunelleschi és Masaccio tudományosan kikísérletezte, Michelangelo meg Leonardo tökélyre vitte a háromdimenziós rövidüléseken nyugvó reneszánsz perspektívát, amely a legnagyobb minőségi ugrás volt az európai festészetben. Ám a színek hőhatásán alapuló színperspektíva is képes lehet hasonló módon hozzájárulni a képek térhatásához.

A kortárs angol filozófus, Timothy Morton szerint a hipertárgyak olyan titokzatos fizikai objektumok, amelyek elemi erejű hatással vannak környezetükre. Ilyen például a Nap vagy a globális felmelegedés, a környezetszennyezés és a covid patogén is. Nem lehet előlük elrejtőzni, s őket irányítani sem.

A második világháborús fekete-fehér filmek hatásosabbak, mint színesben készült testvéreik. Az olyan fekete-fehér filmek, mint A halál ötven órája és A Schindler listája egyedülálló módon képesek érzékeltetni a háborút jellemző komor atmoszférát.

A Születés Csodájának vizuális ábrázolása során az Angyali Üdvözlet jelenti a legelső lépcsőfokot, az utolsót pedig az, amikor Mária a karján ülő Kisdedet bemutatja a képet rendelő donátornak. Írásomban a kettő között lévő második és harmadik lépcsőfok kortárs és klasszikus alkotásaiból válogattam.

Michelangelo egymaga dolgozott a Sixtus-kápolna teljes mennyezetén, illetőleg az oltárfalat díszítő Utolsó ítélet című monumentális freskóján. Tintoretto szintén egymaga festette ki a velencei Szent Rókus-templom teljes belső terét. A bibliai Rézkígyó témáját mindketten igen sajátos módon festették meg.