Delphoi szibilla
Erüthrai szibilla
Perzsiai szibilla
Sokak szerint egyetlen Szibilla létezett többféle helyen és alakban, mások szerint több szibilla volt. Arisztotelész négy szibillát említ, míg Michelangelo öt szibillával számolt, s azért választotta őket, mert a szibillák egyaránt megjövendölték Krisztus születését és a világvégét. Az első és leghíresebb a Delphoi szibilla (Kr. e. 1200–800 között). A mitikus történet Ovidius-féle változata szerint Apollón isten olyan hevesen beleszeretett Delphoi szépséges papnőjébe, hogy annyi évnyi életet ígért neki egyetlen szerelmes éjszakáért, amennyi homokszem elfért a papnő tenyerében. A szűzies szépség kötélnek állt, ám elfelejtett örök fiatalságot kérni a végeérhetetlen évszázadok mellé, így pontosan ezer éven keresztül egyre öregebben járta a világot homályos jóslataival. Sohasem pénzért jósolt, és jóslatai rendszerint sötét, apokaliptikus látomások voltak. Delphoit már ekkor a „világ köldökének” tekintették: egyfajta spirituális köteléknek jelen és jövő, illetve istenek és emberek közt. S noha Michelangelo modelljei valószínűleg férfiak voltak, a Delphoi szibilla arca ezúttal annyira szépre sikerült, hogy nem csoda, ha Apollón isten azonnal szerelemre gyulladt. Talán még Leonardo sem festett ilyen tökéletes szépségű női arcot, amelyen egyébként szerencsére szemernyi nyomát sem latjuk a fent említett öregedésnek, ezt a motívumot ugyanis Michelangelo a robusztus Küméi szibilla kapcsán használta fel. (Ne feledjük: nemcsak a szibillák száma bizonytalan, de sokszor az őket övező mitikus történetek egyes elemei is összekeveredtek!) Egyébként a Küméi szibilla volt a legrangosabb a szibillák közt, talán azért, mert az Aranykort és Krisztus eljövetelét is megjósolta. Olyan rejtélyes barlangban élt, amelynek száz ajtaja és száz folyosója volt, amely ma is megtekinthető Nápoly közelében. A jóslás során a sámánokhoz hasonló önkívületbe esett. Az ő arcát valóban ráncosnak és aszottnak festette Michelangelo, ugyanakkor izmos karjait egy testépítő is megirigyelhetné: Michelangelo talán ezzel akarta érzékeltetni, hogy a szibilla még ereje teljében van, noha már többszáz éves. Az elmúlt húsz év legfontosabb Michelangelo-könyvében – Az igazi Michelangelo, 2006 – az anatómus brazil szerzőpáros szerint Michelangelo rejtett anatómiai üzenetekkel „kódolta” a hatalmas mennyezetet. Véleményük szerint, a Küméi szibilla zöld táskája emberi szív, amelynek még valamelyik verőere is kilátszik, mint papirusztekercs. Némely kérdésben mára viszonylagos szakmai konszenzus alakult ki: kevesen vitatják például, hogy az Ember Teremtése az emberi agy (elme) keresztmetszete alapján készült. A brazil anatómusok szerint Michelangelo „kódjai” a pápával és a Vatikánnal való konfliktusok kapcsán kerültek fel a mennyezetre. Csakhogy a Sixtus-kápolnában a legtöbb motívum különféle jóslatok köré épül, többnyire Krisztus eljövetéléről. Alighanem ez adhatta az ötletet Michelangelónak, hogy ő is a jövőbe tekintsen titokban szerzett anatómiai tudásával. Rádásul: az anatómiai „kódok” szinte minden esetben szerves módon illeszkednek a művészi textúrába. A Küméi szibilla táskája vélhetőleg azért lett szív alakú, mert Vergilius a következőket írja róla:
„Színében megváltozik és a haja borzad, a szívét
Rázza pedig vad háborgás keblében; az isten
Szelleme szállta meg, attól nőtt meg, hangja is attól
Kapta nem emberi csengését…”
(Aeneis, VI. 47–51. – Lakatos István fordítása)
Küméi Szibilla
A Küméi Szibilla szív-táskája
Az emberi szív keresztmetszete
A Perzsiai (vagy Babilóniai) szibilla és a gyönyörű Líbiai szibilla alakja a Biblia mellett Nagy Sándor hódításaihoz kapcsolódik. Nagy Sándort – harmadik Alexandroszt – az különböztette meg az összes korábbi és későbbi világhódítótól, hogy hódításai egyfajta spirituális utazások is voltak. Nagy Sándor Arisztotelész tanítványaként Homérosz bűvöletében élt: állítólag egy Arisztotelész tudós lábjegyzeteivel preparált Homérosz-kötettel (és egy tőrrel) a párnája alatt aludt. Akhilleusznak képzelte magát a csatatéren, és Odüsszeuszhoz fogható felfedező kíváncsiság fűtötte: azért indult útnak, hogy a világ végén találkozhasson az istenekkel. Útja során – amely Görögországból indult, és Perzsián és Egyiptomon át egészen Indiáig tartott! – a következő spirituális kitérőket tette: 1. Még Görögországban meglátogatta Diogenészt a hordójában. 2. Meghódította Perzsiát és Babilont, részben politikai okból, részben pedig azért, mert Nagy Sándor „eljövetelét” a Perzsiai szibilla jósolta meg. Az ő alakját tompábbnak és „befelé fordulóbbnak” festette Michelangelo az előző két opálszínű szibillához képest. 3. Egyiptom meghódításának szintén volt spirituális üzenete: Alexandrosz az egyiptomi sivatag mélyén találkozott a Líbiai szibillával. Őt ismét fiatalnak, opálszínűnek és csodálatosan szépnek látjuk. Szépsége vetekszik a Delphoi szibilla szépségével. Furcsa, kicsavart, „manierista” pózával – ami a mellette lévő Jahve teremtő ősmozdulatának közvetlen folytatása – mintha Michelangelo a DNS-t is megjövendölte volna, amit majd 1953-ban fognak fedezni. (A brazil anatómusok szerint egyébként ismét az emberi agy „kódját” látjuk elrejtve a Teremtő bonyolult nyakizmában.) Az Erüthrai szibilla szintén Homéroszhoz, Szép Helénához és Trójához köthető. Érett nőalakként lapozza hatalmas könyvét. Jóslatai olyan költemények – akrosztikonok – voltak, melyeknek első betűi fentről lefelé összeolvashatók, mint önálló versek. Michelangelo figyelme erre is kiterjedt: a könyvben egy nagy Q iniciálét fedezünk fel.
Líbiai Szibilla
Jahve elválasztja a Fényt a Sötétségtől
A DNS-hélix (kettős csavar)
Michelangelo rejtélyes szibilláinak még ezeken kívül is van számunkra személyre szabott üzenete. Az egyik ilyen a szibillák alakváltásához kapcsolódik: már az ókoriaknak is feltűnt, hogy olyanok, mintha egyetlen szibilla létezett volna hosszú évszázadokon át több alakban. Ez pedig a manapság egyre divatosabb „interdimenzionális lények” egyik legkorábbi leírásának tűnik. Az okkult és ezoterikus tanok képviselői e féltudományos elmélettel magyarázzák a csodákat és látomásokat és az olyan spirituális jelenségeket, mint a szellemvilág vagy a jeti. Közös vonás ezen lényekben és jelenségekben, hogy bár létezésüket számos „észlelés” támasztja alá, tudományosan semmi sem bizonyítja. Illetve: majdnem semmi. A kvantumfizikai kísérletek ugyanis többé-kevésbé már tudományosan is igazolták, hogy az elemi részecskék pontos helye nem egyetlen pont, hanem olyan komplex matematikai függvény, amelynek értelmében bárhol képesek felbukkanni, mintha folyamatosan átlépnének egy-egy „dimenziókapun”.
A szibillák másik személyre szabott üzenete egyenesen a Delphoi jósdából jött. E világhírű jósdát a Delphoi szibilla halála után kezdték el építeni, Kr.e. 700 körül. A jóslás ezt követően Apollón Szent Templomában zajlott, és már nem a Delphoi szibilla, hanem utódja, a bódító „babérlevelet” rágcsáló Delphoi Püthia jósolt. Ennek a világhírű márványtemplomnak legbensőbb szentélyében őrizték azt a lángot, amit még Prométheusznak sikerült eloroznia az Olümposzról és a Világ Középpontját vagy Köldökét jelképező Omphaloszt is. E köldökzsinórokkal átszőtt kőtömb – az ógörög művészet egyik legszuggesztívebb alkotása – kötötte össze a Jósdát a Földanyával. Továbbá itt székelt a Püthia, és ezt a legbensőbb szentélyt nevezték Adütonnak/Adytonnak, „a legszentségesebb hely”-nek”…
Delphoi szibilla
A „világ köldöke” (Omphalosz) Delphoiból
