Delphoit sokan tekintették a „világ köldöké”-nek: egyfajta spirituális köteléknek jelen és jövő között. Így Delphoi neve kezdettől összefonódott a jóslás tudományával, amelynek leghíresebb képviselője az Apollón-szentélyben jósló delphoi Szibilla volt. A delphoi Szibilla idején (Kr. e. 1200–8000 között) azonban a híres jósda még nem létezett, azt csak a klasszikus korszakban (Kr. e. 500 körül) kezdték el építeni. A jóslás ezt követően Apollón szent templomában zajlott, és már nem a delphoi Szibilla, hanem utódja, a bódító babérlevelet rágcsáló delphoi Püthia jósolt, ám ő is csak szigorúan azután, hogy rituálisan megmosakodott a Parnasszus hegyén fakadó Kasztalia-forrás szent vizében. Ugyanezzel a vízzel kellett meghinteni a szent kecskéket is: ha egy kecske remegni kezdett a szentelt víztől: ő lett a kiválasztott, és az ő feláldozásával vette kezdetét a jóslási rituálé. Delphoi varázsa alapvetően abban rejlett, hogy barlangjait vulkáni gőzök és gázok telítették, így az arra fogékony Püthia képes volt transzba esni a bódulat hatására. Jóslatai ennek megfelelően rendkívül homályosak voltak, noha formailag tökéletes időmértékes versek. Sokértelműségük ellenére a delphoi jósda szakmai tekintélye hatalmas volt: a görög poliszokból és a világ számos országából érkeztek királyok, papok és más előkelőségek drága kincsekkel Delphoiba. A legnagyobb görög városállamoknak (például Athénnak) saját kincseskamrájuk volt, így Delphoi lehetett az ókor „svájci bankja”.
Érdemes megjegyezni, hogy az emberiség legősibb vallása a sámánizmus volt, amit már az ősemberek is gyakoroltak. A sámán a Világfa kilenc ágának segítségével lépett kapcsolatba a túlvilággal. A transzcendens bódulat eléréséhez a sámán is rituális zenét és különféle narkotikumokat (például gombát, kokacserjét) használt, ezen hagyományt folytatta Delphoi is.
Apollón temploma a mitikus hagyomány szerint elsőként babérlevelekből épült. Ezt követte egy második, szintén mesés és organikus templom csupa méhviaszból és méhszárnyakból. (A görögök a költészet szimbólumának a méheket tekintették.) A harmadik templom már szilárdabb volt: rézből készült. A negyedik – valódi – templomot pedig pharoszi márványból építették. Püthia ennek a világhírű márványtemplomnak legbensőbb szentélyében székelt, amelyet ADYTON-nak neveztek…
Aki ismeri Ady költészetét, az pontosan tudja, hogy versei sokszor ködösek, homályosak, mintha a tudatalatti legmélyebb rétegeiből törnének föl, és nemritkán: lázban, alkoholmámorban, válium okozta bódulatban fogant, önbeteljesítő próféciák. Mivel Ady betegsége – a vérbaj – és halála egybeesett az általa megjövendölt nemzethalál víziójával, így a világháborút Ady a „világ vérbajának” tekintette, amit szétomló teste előre megjövendölt:
Testem, ez a szent, kényes szerszám,
Mint valami ördöngős posta
A Most-Idők rémületeit
Előre és magával hozta.
(Már előre rendeltettem)
Jelen tudásunk szerint Ady és a nyugatosok – köztük Babits – nem fedezték fel a „spirituális” kapcsolatot az ókori Adyton-szentély és a profetikus verseket író költő vezetékneve között. Pedig Ady nagyon is kedvelte az efféle szójátékokat: így lett legnagyobb szerelme nevéből ADÉL-ból LÉDA; s Ady a saját nevével is hasonló költői játékot űzött: ADY–YDA: utalásként a mitikus Ida-hegyre. Ady tehát minden bizonnyal lecsapta volna e magas labdát, és még nagyobb váteszi önbizalom fűtötte volna, csakhogy akkoriban még nem volt Google, így nem tudta összerakni önmaga kirakósjátékának összes mozaikját. Ám ennél is meglepőbb, hogy Nagy Angéla Ady-kutatóval, az immáron 23 000 (!) tagot számláló „Ady Endre Költészetét Kedvelők” FB-csoport alapító moderátorával az Ady-szakirodalomban sem találtam nyomát az Adytonnak, ami persze nem perdöntő, hiszen a költőt övező releváns szakirodalom mára kisebb könyvtárnyi méretűvé duzzadt. Mindenesetre az Ady-csoport eddigi eredményeit egy új, hibrid jellegű Adyton rovattal talán érdemes lenne becsatlakoztatni magához valamely nagyobb lapnak, még akkor is, hogyha válság és háború van. Sőt: akkor még inkább… Addig is a fenti FB-csoportban és a csoport Ady-estjein követhető napi szinten az Ady-kultusz.
Borítókép: Ady Endre és a delphoi Szibilla (Michelangelo)
