A középkorban világi és vallási zene olyan élesen elvált egymástól, mint olajtól a víz. Míg a vallásos zenét a legnagyobb nimbusz övezte egyházi körökben is, addig a világi zenét a középkori teológusok egyre inkább az „ördög művének” tekintették, nagyjából egyenrangúnak a szúrós sziklahátakon szárítkozó szépséges szirének énekével. A középkori teológusok szintén kidolgozták a Hét Főbűn elméletét, melyben a legtöbb bűn egy-egy emberi szervhez vagy érzékszervhez társult, így az „érzékelést” egyre inkább az „érzékiség” lehetséges szinonimájaként értelmezték, vagyis a „szemek kívánságával” kvázi „egy húron pendült” a zene okozta érzéki élvezet is. Az itt felsorolt Hét Főbűn közül – Lustaság, Bujaság, Mohóság, Fösvénység, Irigység, Harag, Gőg – különösen az első kettőt lehet a szemek és fülek érzéki élvezetével összefüggésbe hozni. (A Lustaság ugyan nem kötődik semmilyen konkrét érzékszervhez, ugyanakkor kiváló táptalaja lehet az érzéki zenehallgatásnak.) Mindezt ragyogóan demonstrálja a Bosch által festett Zenei Pokol, amely zeneileg tökéletesen ellenpontozza saját nagy Triptichonján belül a Gyönyörök Kertjét és az Édenkertet. E Zenei Pokol egyfajta anus mundi, melyben fordított teremtés zajlik: az íbiszfejű Sátán 4 óránál folyamatosan falja, emészti és üríti magából a kárhozottakat, akik ánuszán keresztül hullnak alá az alvilágba. Ők azok, akiket bűnre csábított a szépséges szirénének, s akikre most kínzóeszközzé változott hangszerek várakoznak az örökös kárhozatban. Bosch Zenei Poklának nincs egyértelmű gravitációs középpontja, de legfontosabb motívumai a zenéhez kapcsolódnak. Ilyen a szignált – „B” –, késpengével levágott és nyílvesszővel átszúrt hatalmas emberi Fülpár, amely a festmény alaphangnemének tekinthető. (Ezek a Fülek alighanem süketek voltak Isten Igéjét befogadni, nyitottak viszont az érzéki zene és a Bujaság irányába, s amelyek Bosch felfogásában kétségtelenül fallikus szimbólumok.) Vagy az alvilági fogadóvá alakított Elfásult Emberi Test, amely szó szerint a „bélpoklosság” allegóriája, hiszen az ördögfiókák ebben a Duda-cégéres csapszékben mulatoznak.
Bosch zenei érzékisége alapvetően a Lustaság és a Bujaság bűnéhez társul, ugyanakkor könnyedén átcsap a Mohóság / Falánkság és Felfuvalkodottság / Gőg bűnébe is. A bélpoklos óriás kalapján hatalmas dudát látunk. A duda kecskebőrből készül, s mint ilyen, egyaránt lehet a Mohóság / Falánkság és a Felfuvalkodottság / Gőg szimbóluma. Flamand közmondások és szállóigék is inspirálhatták. Ehhez hasonlók: „Aki dudás akar lenni / pokolra kell annak menni. / Ott kell annak megtanulni, / hogyan kell a dudát fújni.” Bosch felfogásában egyik főbűn futótűzként terjed át másikára, így ezek az őrtüzek a Pokol örökös tüzével mutatnak rokonságot.
… A Lustaság csárdába csábít, ahol vidám legények húzzák a talpalávalót, mohón falatozunk, kimerítjük a bujaság minden bűnét, de mert két dudás nem fér meg egy csárdában, a nap végén valaki elhúzza a mi nótánkat is, lelkünk pokolra kerül, a Sátán felfal, kiürít; és mohó, felfuvalkodott testünkből ácsol bélpoklos Dudacsárdát az alvilágban...
A kép legérdekesebb részén látjuk a kínzóeszközzé alakult hangszereket. Egy nyekergő verkli – vagy kintorna! – kolbászként darálja le a kárhozottakat. Odébb egy nagyméretű furulya bűzös ágyúként füstölve eregeti őket, míg normál méretű társa levegőt pumpál ánuszukba. Egy kárhozott bele van préselve egy kékszínű dobba: „dobra verik”. Nem messze tőle kottalapot látunk, ám mellette ugyanezen hangjegyek nyüzsögnek egy másik kárhozott alfelén, ahonnan a kövér, rózsaszín nyelvű ördög úgy csipegeti fel őket enyves nyelvével, mint egy hangyász! Ám Bosch Vérhárfája még ennél is érdekesebb. A kárhozottak e Vérhárfa húrjain jajveszékelnek karóba húzva. Bosch mintha logikai kapcsolatot teremtene zene, erőszak, mohóság, disznótor és Arisztotelész között. Kezdjük az utóbbival: Arisztotelész teleologikus filozófiája szerint minden létező dolognak megvan az Eszményi Rendeltetése: minden márványtömb magában hordja egy isten arcát vagy egy templomtorony kupolájába vágyik. Jóval profánabb példával élve: egy sertés bélcsatornája arra „rendeltetett”, hogy önnön szerveit magába töltve kolbászként tálalják föl. Ezzel vissza is kanyarodtunk zenei főtémánkhoz: a húros hangszerek húrjait ugyanis eredetileg marhabélből készítették, hosszas szárítást és hőkezelést követően. Ergo: a réten kérődző szarvasmarha „eszményi rendeltetése” szerint homlokán hordja a legszebb kürtversenyek előképét és magában hordoz egy komplett szimfóniát.
Csakhogy Bosch akár tudatosan, akár öntudatlanul feje tetejére állítja ’Arisztotálészt’, amikor a Vérhárfa bélhúrjait azzal az új „rendeltetéssel” ruházza fel, hogy szúrják keresztül azon kárhozott személyek bélrendszerét, akik a Mohóság Bűnébe estek. Így Bosch képének szinte valamennyi lényeges motívuma – Fül, Óriáscsárda, Hangszerek, Sertésapáca – tulajdonképpen töltelékanyag: valami szennyes vagy érzéki dolognak a megtöltése valami mással. Ez a töltetékanyag lehet légnemű is, ami a Mohóság mellett így a Felfuvalkodottságot (Gőgöt) is büntetheti. Ennek jelképei az említett fúvós hangszerek. A Felfuvalkodottság mellé nyelvileg pedig az alábbi szóképeket lehet társítani: szélhámos, széltoló, széldékes, széllelbélelt etc. Bosch jéghideg és kérlelhetetlen logikája olyan sokkal későbbi írókéhoz hasonló, mint Edgar Allan Poe vagy Franz Kafka. Az általa vászonra vitt disztópikus világ egyes elemeit pedig a náci rezsim emberiesség ellen elkövetett bűnei visszhangozzák, így például az emberi bőrből „újrahasznosított” szappanok, könyvek és lámpaernyők.
Jelen tudásunk alapján a Gyönyörök Kertje Triptichon nem valami elvont szekta számára készült, hanem hagyományos egyházi használatra. Bosch kétségtelenül lecserélte a konvencionálisan Krisztusnak szentelt középső táblát minden idők legerotikusabb festményére, ám nem hagyta megtorlatlanul a Szemeknek ezen Kívánságát. Így a Zenei Pokol egyfajta „lelkigyakorlat”, ami az emberi érzékszervek sanyargatása révén – Hallás: disszonancia; Látás: rútság; Tapintás: fájdalom; Szaglás: bűz; Ízlelés: töltelék – azok megtisztítására is szolgálhatott.
