Ahhoz, hogy ecsetként használva fényképezőnket „objektív festményt” alkothassunk, elengedhetetlen, hogy az alábbi művészekhez hasonló rálátással rendelkezzünk a művészetre, tehát, hogy „képben legyünk”.   

Marjai Judit: Önarckép, karórával; objektív festmény; Virágcsendélet; objektív festmény; „Betlehem” Virágcsendélet; objektív festmény; „Nike” Virágcsendélet; objektív festmény Képek forrása: Marjai Judit
 
 
Marjai Judit fotómodellből lett olyan professzionális fotóművész, aki önarcképeivel és virágcsendéleteivel az „objektív festészet” – értsd: fényképezőobjektívvel készített „festmény” – legszebb lapjait írja. Ez az „átállás” a kamera másik oldalára már önmagában is rendkívül különleges, különösen annak tükrében, hogy Marjai továbbra is fotómodell maradt, de immár saját képeihez asszisztálva, amiből idővel rendkívül egyéni „Marjai-jelenség” kerekedett. Ám ennyivel nem érte be: néhány éve saját gyártású extrém karórák tervezésébe fogott, idén pedig filmszínészként is látható lesz. Albumjai közül kiemelkednek virágokról készült „objektív festményei”, melyek például háromdimenziós tapétaként is nagyszerűen mutatnak bármilyen stílusú lakás falán. Legtöbb virágcsendélete „virágnyelven” meséli el a női és férfi ősprincípium intim kapcsolatát, akadnak azonban kivételek. Két fenti képén – „Betlehem”, „Niké” – a virágszirmok híres képzőművészeti alkotásokat imitálnak, mintha például Niké istennő híres szobrának mimikrijében szeretnének bevonulni a halhatatlanságba. Más virágképei láttán, úgy érezzük magunkat, mintha egy díszes középkori kódex legszebb lapjai közé csöppentünk volna: egy növényi indákkal dúsan díszített iniciálé kellős közepébe!
 
Mórotz Krisztina: Önarckép; Kagylós Kép; objektív festmény; Jeges pokol; objektív festmény; „Életút” (Molnárkák); objektív festmény. Képek forrása: Mórotz Krisztina
 
 
A különleges családfával (is) büszkélkedő Mórotz Krisztina olyan kiváló irodalmár, aki néhány éve hajózott át az objektív festészet vizeire. Objektív festőként szinte kizárólag szűkebb pátriájáról (főként fákról) alkot költői szépségű tájképeket, így „művészi territóriuma” meglehetősen behatárolt, ugyanakkor rendkívül személyes jellegű és aprólékos. Mórotz képei is kétféleképpen képesek elérni az objektív festmény szintjét: egyrészt, ha termékeny párbeszédet folytatnak olyan híres festők tájképeivel, mint például Klimt, Cezanne, Van Gogh, Gauguin etc. Másrészt épp ellenkezőleg: ha a természet olyan jelentéktelen apróságaira koncentrálnak, amiket nem is igazán lenne érdemes vászonra vinni, fénykép formában viszont kitörölhetetlenül égnek bele a retinánkba. Mint amilyen a vízen futkosó molnárkákról készült csodálatos kép. A molnárkák mozgását, mi, emberek, kaotikusnak látjuk, ám Mórotz képén világosan látszik, hogy rajzásuk rendje gyémántkeménységű mértani formát alkot, mintha csak maguk a molnárkák lennének a szerves kémiából ismerős szénatomok a gyémántokból! A Kagylós Kép szimbolikájáról oldalakat lehetne írni. Ami leginkább megfogott benne: a gyöngyházfényű héj angyalszárnyakra emlékeztet. Másrészt: a képen egy aprócska légbuborék tölti be az „igazgyöngy” funkcióját. Mivel Mórotz sohasem használ Photoshop-utómunkát: így e légbuborékgyöngy a tökéletesen elkapott művészi pillanat Igazgyöngye.    
 
Kollázs: Lieber Erzsébet: Önarckép; Hideg izzás; objektív festményalbum; 2019; Hideg izzás; objektív festményalbum; 2019; Hideg izzás; objektív festményalbum; 2019. Képek forrása: Lieber Erzsébet
 
 
Hazánkban a Munkácsy Mihály-díjas Lieber Erzsébet honosította meg az „objektív festmény” fogalmát. Objektív festménynek minősül minden festmény értékű fotográfia. Ráadásul: az objektív képek a Photoshop és más szoftverek segítségével átalakíthatók „konkrét képpé”.  

Tűz és Víz kölcsönösen kioltják egymást, nehéz őket harmóniába hozni, e bottal esketett nászból rendszerint füstbe ment terv kerekedik. Ám minden művészet alapvető sajátossága, hogy ellentétekből alkot harmóniát. Lieber Erzsébet legfontosabb témája a Víz. Ezen speciális „víztextúrán” úgy jelennek meg festményei – például felhők, tükröződések, fények etc. – mint mozgóképek egy vetítővásznon. Mintha átkelve Budapest összes hídján mindegyik hídról más-más „mozit” néznénk a habokba letekintve. A Hideg izzás című albumban azonban nem látunk ilyen kiterjedt vízfelületet, csupán egy vízzel telt műanyagpalackot. Csakhogy e hideg vizes petpalack mögött váratlanul felragyog a Tűz textúrája! Mivel pedig a Víz transzparens közeg, így Tűz és Víz – meleg és hideg – egyszerre lesznek láthatók, anélkül, hogy egymásba kárt tennének! Lieber Erzsébet műve csodálatos főhajtás Rothko emléke előtt, ám a palack falára kicsapódó „időcseppek” számomra Salvador Dalí szétrobbantott atommag-miszticizmusát is felidézik, s Dalín keresztül egész a pointillizmusig nyúlnak vissza, így a Hideg izzás témája végső soron a Semmiből való Teremtés: a csillagok, galaxisok létrejötte és maga az Idő…

Kollázs: Tőzsér Hajnal: Önarckép, elefántokkal; 2023; Maja templompiramis; objektív festmény; 2022; Magyar vályogház, Felső-Tisza; objektív festmény; 2022; Maja templompiramis; objektív festmény; 2022. Képek forrása: Tőzsér Hajnal
 
 
Az előző művészekkel ellentétben Tőzsér Hajnal rendszerint akkor veszi elő a fényképezőt, ha egzotikus utazásai során (Közép-Amerika, Afrika etc.) útjába kerül a nagy motívum. Ugyanakkor a Felső-Tisza környékén készült képek éppolyan művésziek, mint a maja romvárosokról készült nagyrészt szintén fekete-fehér album. A Petőfi által megénekelt jellegzetes alföldi tájon Tőzsér a kútágas által felkínált mérlegszerű szimmetriát használja ki, anélkül, hogy a gémeskutat tolakodóan a kép középpontjába állítaná; a tökéletes egyensúly így a természetes környezet és az épített emberi környezet kölcsönhatásának köszönhető. Hasonló felfogásban készült a maja piramisokat és egyéb épületeket bemutató album. A színek mellőzésével Tőzsér archaikus és dokumentarista jelleget kölcsönöz objektív képeinek, mintha azok a maja romvárosok feltárásakor készültek volna. A személyes idő így egybeesik azon expedíciós időszakkal, amikor a régeszek a legelső (még valóban fekete-fehér) fotográfiákat készítették, amit még tovább erősít, hogy Tőzsér saját magát is belekomponálta képeibe.

A tökéletes képszimmetrián kívül nagyon komoly tudatos (vagy tudattalan) kapcsolat húzódik meg a szalmafödeles magyar kunyhó és a világhírű maja piramisok között: mindkét album természetes és mesterséges környezet szüntelen harcát beszéli el. Azt, ahogy az különféle emberi civilizációk birtokba veszik életterüket a természettől, egészen addig, míg csillaguk le nem tűnik, és a természet vissza nem követeli őket. A kontrasztos, fekete-fehér narratíva pedig mintha még inkább kiemelné e szüntelen háborút: születés és pusztulás örökös párbeszédét.