Paradox módon: a tökéletesnek tűnő formai harmónia mélyén szintén ellentétek és ellenpontok szövevényes hálója húzódik, így formai harmóniánk végső soron a káosz világára épül, melynek „csodafegyvere” az ellenpont – ellenpontunk ellenpontja pedig a… barátunk!
Akik látták a Trója című filmet, vagy olvasták Homérosz Íiászát, azok pontosan tudják, hogy a trójai háború tíz éven át tartó állóháború volt, amelyben az akháj (görög) és trósz (fríg) seregek erői teljesen kiegyenlítették egymást. Homérosz világában mindennek és mindenkinek megtalálható a maga tökéletes ellenpontja, így Homérosz „csodafegyvere” kétségtelenül az ellenpont volt. Ellenpontok segítségével szerkesztette eposzait, sőt, eposzai is szimmetrikusan ellenpontozzák egymást: Odüsszeusz utazásainak színes, kalandos története, az Odüsszeia, tökéletes ellenpontja annak az Íliásznak, melynek cselekménye szinte teljes egészében a beszűkült trójai fronton zajlik. – Lássuk, milyen rafinált módon teremtett Homérosz ellentétekből harmóniát, és mindez hogyan kapcsolódik saját képzőművészeti esztétikánkhoz!
Quatremère-de-Quincy (Antoine-Chrysostome), [1755-1849], CC0, Wikimedia Commons
Kezdjük a két főszereplővel. A rendkívül szimpatikus Hektor trójai királyfi ellenpontja a legnagyobb akháj harcos, az olykor meglehetősen gőgös Akhilleusz, aki csak azért különb nála, mert anyai ágon félisten, Thetisz tengeristennő sarja. Ám a trójai háború utolsó évében Akhilleusz vitába keveredik Agamemnonnal, és „sztrájkolni” kezd, ezzel az „in medias res” epizóddal indul az Íliász cselekménye. A görög táboron belüli ellentét hatására a háború kimozdul holtponti helyzetéből, a trószok egyre nagyobb fölénybe kerülnek a csatatéren és Hektór vezetésével már a görög hajókat ostromolják. Ám Akhilleusz legfőbb bizalmasa, Patroklosz magára ölti barátja páncélját és pajzsát, és csatába vezeti Akhilleusz harcosait. Az ellentámadás sikeres lesz, csakhogy a csata hevében Hektór megöli Patrokloszt, mivel Akhilleusznak véli, és elveszi fegyvereit, amin Akhilleusz éktelen haragra gerjed, ám harcolni nem tud, mivel páncélja és pajzsa, ugye, Hektórhoz kerültek – és Homérosz szerint Akhilleusz nemcsak sarkánál sebezhető. Ekkor lép színre „deus ex machina”-ként Thetisz tengeristennő, Akhilleusz édesanyja, aki pompás új fegyvereket szerez fiának Héphaisztosz (Vulcanus) kovácsműhelyéből. Köztük a fenti képen látható ötrétegű pajzsot, amely Homérosz újabb kiváló ellenpontja. Eddig ugyanis csupán a sivár trójai csatateret és az istenek időtlen világát láttuk, normális emberi életnek szinte semmi nyomát a hatalmas költeményben, a trójai várban is minden a háború körül forgott. Az aranypajzson azonban az ideális emberi világ legszebb életképei jelennek meg, hexameterekbe szedve, ami a világirodalom első képleíró verseként – görögül: ekphraszisz/ekfrázis – kapcsolódik közvetlenül a képzőművészet világához. A Homérosz verse alapján készült látványképen a következő, ellentétes életképek láthatók:
Belső kör: Héliosz napisten tűzszekere. 2. Kör: Nap, Hold, Föld, Ég és Csillagképek 3. Kör: A. Békés görög város hatalmas lakodalommal. B. Háborús görög város, az előző ellentéte. Külső kör: 1. szántás ökrökkel. 2. Aratás és állatáldozat. 3. Szüretelés. 4. Nyájra támadó oroszlánok. 5. Békés legeltetés, fuvolaszó. 6. Hatalmas táncmulatság. Pajzsperem: Ókeanosz.
Michelangelo, CC BY 3.0 Wikimedia Commons
Természetesen az újkori művészetben is az ellenpont maradt a leghatásosabb csodafegyver, ám Bach és Mozart zenéje előtt csak Michelangelo használta Homéroszhoz fogható módon. Pedig Michelangelo pályafutása nem valami dicsőségesen indult: kezdetben antiknak tűnő márványszobrokat hamisított, csakhogy becsapott vevői nem csupán szélhámosságát leplezték le, de szerencsére káprázatos tehetségét is felfedezték, így befogadták a jobb körökbe, a Medici-palotába és a Vatikánba. A Firenze számára készült monumentális Dávid-szobor tükrözi legkiválóbban Michelangelo újításait görög elődjeihez képest:
Monumentalitás: bár a görögök is készítettek hatalmas szobrokat, azok elvesztek. Fennmaradt márványszobraik „eltörpülnek” az öt méter magas Dávid-szobor mellett.
Albínóság: Michelangelo még nem tudhatta, de a görög szobrokat (és épületeket) eredetileg tetőtől talpig befestették, ám e vakolat idővel minden esetben megsemmisült, így Michelangelo alkotta – merő tévedésből! – e letisztult, hófehér formanyelvet.
Statikusság: A görög szobrok rendszerint olyan dinamikusak, mint a trójai mitológiához fűződő Laokoón-szoborcsoport, melynek restaurálását II. Gyula pápa állítólag Michelangelóra bízta, de amit Michelangelo nem vállalt el. A Dávid-szobron a mozgást Michelangelo minimálisra csökkentette: nem az összecsapás vagy a győzelem mámoros pillanatát látjuk, hanem azt, ahogyan Dávid királyfi felméri ellenfelét.
Paradigmaváltás: Michelangelo leghíresebb szobrait nem klasszikus görög mitológiai témák ihlették, hanem héber-keresztény vallásos témák, az előző ellentétjei.
Ellenpontok: Michelangelo alakjai mindig féloldalasok. Dávid egész súlya jobb lábán nyugszik, miközben balfelé néz, s a követ is bal kézben tartja. E jellegzetes súlyponteltolódás lett a kontrapunkt klasszikus példája a képzőművészetben. Érdemes eljátszani a gondolattal: hogyha Dávid öt méter magas, mekkora lenne Góliát, Dávid valódi ellenpontja? – Dávid mezítelenségén is érdemes eltűnődni: harcmezőn szinte elképzelhetetlen magabiztosságot tükröz. Rádásul: a parittya és kő – mikben ennyire bízik – formailag ugyanazt jelképezi, mint a pénisz és a herezacskó, és egyértelműen a levegő őseleméhez kapcsolható, miközben Dávid nagyon is „két lábbal áll a földön” – bár az egyiket kissé felemeli – szemében harci tűz ég, míg testét víznemű erek hálózzák be. Dávid egyértelműen kozmikus szobor, négy ellentétes őselem szintézise.
Jörg Bittner Unna, CC BY 3.0 Wikimedia Commons
Az életmű csúcsán trónoló Mózes szintén féloldalas tartású kozmikus szobor, négy őselem harcából szőtt páratlan művészi harmónia, legalábbis Tolnay Károly értelmezése szerint. A Földet Mózes vaskos lába és sziklaként kiugró térde jelképezi. A Szél szimbóluma Mózes lobogó köpenye. A Vízé az érrendszer, a Dávid-szoborhoz hasonlóan, ám Michelangelo az allegóriát ezúttal továbbszövi Mózes kataraktaként leomló szakállával, amelyet „pihepuhának” érzünk, noha természetesen ugyanabból a súlyos márványtömbből készült, mint Mózes kőkemény térdkalácsa. Anyaghasználat terén Mózes szakálla még a Dávid-szobor szeméremszőrzetét is felülmúlja. Rádásul: szinte látjuk, amint e „Vízesést” simogatva Mózes gondjaiba és gondolataiba mélyed. Sőt: mintha szakálla úgy válna ketté ujjai között, akár a Vörös-tenger! – De minél tovább nézzük, hatása annál furcsább: mintha Krisztus eljövendő arcát látnánk benne… A negyedik őselem, a Tűz, kétségtelenül Mózes haragjára utal, amit az utálatos bálványimádás iránt érzett, közvetlenül a kőtáblák széttörése előtt. Tehát ismét a konfliktus megelőző feszült pillanatot látjuk, mint a Dávid-szobor esetében, így ki kell zárnunk az olyan későbbi értelmezéseket – például Sigmund Freudét –, melyek másféle kontextust erőltetnek, mondván, hogy a közismert jelenetnek az Aranyborjúval tematikusan semmi köze II. Gyula síremlékéhez, ahova a Mózes-szobrot szánták. – II. Gyula ugyanis zseniális, de hirtelen haragú pápa volt, aki rendszeresen „terrorizálta” Michelangelót, hogy kihozza belőle a művészi maximumot. Így a Mózest tekinthetjük e hirtelen haragú pápa legszebb „portréjának”.
Van Dyck: Thetisz istennő átveszi Akhilleusz fegyvereit Héphaisztosztól; 1630 (részlet)
Anthony van Dyck, Public domain, Wikimedia Commons
