Ifj. Gyergyádesz László, a kiállítás kurátora Perlrott Csaba Vilmos Kecskeméti részlet című festménye előtt
 
 
Ahhoz, hogy napjainkban színvonalas képzőművészeti kiállítást tudjanak rendezni, az elődök értékőrző gondolkodása és gondoskodása szükségeltetett. Mely gyűjtemények képezik az alapokat?

Kecskeméten 1898-ban alapítottak múzeumot, melynek képzőművészeti anyaga ma már az ország egyik legnagyobb és legrangosabb műtárgyegyüttese, kategóriájában dobogós helyet foglal el. Az alapokat nagylelkű adományozók, műgyűjtők, mecénások teremtették meg. Közülük elsőként a jánoshalmi születésű Nemes Marcell nevét kell megemlíteni, aki 1911-ben képtáralapítási céllal nyolcvan képet ajándékozott a hírös városnak, a XIX. századiak közül például Munkácsy Mihály, Székely Bertalan, Lotz Károly, a XX. század elejéről pedig Ferenczy Károly, Glatz Oszkár, Czigány Dezső, Márffy Ödön, Pór Bertalan, Rippl-Rónai József, Gulácsy Lajos, Vaszary János alkotásait. Az adománylevél azt is hangsúlyozta, hogy a gyűjtemény a Kecskeméti Művésztelep létrehozatalához kapcsolódik, így az ott készült alkotások felajánlásával bővíteni lehet majd évente a kollekciót.

A Cifrapalota pávás terme. Fotó: Borzák Tibor
 
 
A mecénást mai kifejezéssel „bróker műgyűjtőnek” nevezhetnénk, aki kereskedőként felismerte az üzleti lehetőséget a kortárs magyar művészetben, s különösen Rippl-Rónai műveit vásárolta jelentősebb mennyiségben. Figyelte a külföldi műtárgypiacot is, elsők között kezdte gyűjteni például El Greco festményeit, akinek több alkotása is az ő adományaként került a Szépművészeti Múzeumba, a legismertebb közülük talán a Bűnbánó Magdolna. Ugyancsak neki köszönhető Mányoki Ádám 1712-ben II. Rákóczi Ferenc fejedelemről készített portréjának megvétele a budapesti múzeum számára. Az 1910-től nemesi címmel is rendelkező Nemes Marcellt az ajándékozás idején Kecskeméten díszpolgárrá választották, mecénási, műgyűjtői tevékenységéről pedig száz esztendővel később, 2011-ben rendeztek nagy kiállítást a Szépművészeti Múzeumban. 
 
Régi képeslapon a kecskemét Városi bérház, a mai Cifrapalota. Forrás: Kecskeméti Katona József Múzeum
 
 
Hol mutatták be az adományozás után a Nemes-féle gyűjteményt?

Rövid ideig a Városházán, majd 1913-ban az Ókollégium „képtári helyiségében” helyezték el a képeket, ahonnan „ideiglenes megőrzés végett” valamennyit átvitték a levéltárba. Amikor 1924-ben a hajdani nyári kaszinó épületében megnyílt a múzeum, annak állandó kiállítása keretében képzőművészeti bemutatókat rendeztek a gyűjtemény darabjaiból, s ilyenkor a Szépművészeti Múzeumból is kölcsönöztek festményeket. Sajnos a gyűjteménynek sokáig nem volt igazi otthona, miközben az 1970-es, 1980-as években óriási léptékű gyűjteményfejlesztés történt. Ennek is köszönhető, hogy 1983-ban a Cifrapalotába költözhetett a kollekció, ahol Kecskeméti Galéria, majd Kecskeméti Képtár néven új korszak kezdődhetett. Az első állandó képzőművészeti kiállítás 1983. október 8-án nyílt.

Iványi Grünwald Béla Kecskeméti táj. Forrás: Kecskeméti Katona József Múzeum
 
 
Az imént óriási léptékű fejlesztést említett. Mi volt ez?

Városunkba került a kétszáznyolcvannyolc tételből (mintegy négyszáz darabból) álló Wolfner–Farkas–Glücks-gyűjtemény. Ezt Farkas István festőművész és mindenekelőtt édesapja, Wolfner József hozta létre, aki 1885-ben alapította a Singer és Wolfner könyvkiadó- és kereskedő vállalatot, s aki elindította például a Művészet című folyóiratot Lyka Károly szerkesztővel az élen. Alapító tagja volt a Nemzeti Szalonnak, illetve mecénásként többek között ő fizetett évjáradékot Csók Istvánnak, Mednyánszky Lászlónak, Nagy Istvánnak, akik pedig cserébe neki adták egyes képeiket. Farkas István az apja halála után kényszerből átvette a kiadó irányítását, és műgyűjtőként is jelentőset alkotott, így saját művei is a kollekció részévé váltak.

Mednyánszky László, Kurdi Bálint (Nyuli) arcképe. Forrás: Kecskeméti Katona József Múzeum
 
 
Tragikus halála és a második világháború után apa és fia gyűjteményét az örökösök öt részre osztották, ám amikor két idősebb fia Rómába disszidált, a politikai helyzet nem tette lehetővé, hogy magukkal vigyék az alkotásokat. Jussukat részben hamis szerződésekkel a közgazdász-vállalkozó Glücks Ferencnél és feleségénél hagyták, várva a jobb idők eljöttét. A házaspár először a pécsi Janus Pannonius Múzeumban kívánta elhelyezni az értékes gyűjteményt, végül azonban 1980 nyarán a kecskeméti múzeummal és a magyar állammal kötöttek ajándékozási szerződést. Egyik kikötésük szerint: „A Katona József Múzeum az I. sz. jegyzékben felsorolt Farkas István, Mednyánszky László, Egry József, Nagy István műveinek nagyobb részét és kiemelkedőbb darabjait állandó kiállításon köteles bemutatni.” Ez most úgy valósult meg, hogy Mednyánszky, Farkas és Nagy István életművét külön-külön teremben helyeztük el. A három ütemben érkező gyűjteményben többek között Ámos Imre, Anna Margit, Barcsay Jenő, Borsos Miklós, Derkovits Gyula, Egry József, Ferenczy Béni, Gadányi Jenő, Nagy Balogh János, Rudnay Gyula, Szalay Lajos művei találhatók.
 
Tóth Menyhért, Afrika. Forrás: Kecskeméti Katona József Múzeum
 
 
Ilyen előzmények után nehezebb volt a gyűjtemény gyarapítása?

Ezt nem mondanám. Az elmúlt évtizedekben is voltak jelentősebb akciók. Gondolok itt a XX. századi magyar képzőművészet talán legegyetemesebb érvényű alkotójának, a miskei Tóth Menyhértnek hagyatékára, amely két módon került a képtárba. Vásárlás révén 1973/74-től kezdve 1980-ban bekövetkezett haláláig – jelképes életjáradék fejében – évente érkezett tőle válogatott anyag, valamint halála után, a feleségével kötött hagyatéki szerződés útján ugyancsak jelentős számú alkotását kaptuk meg, így összességében életművének mintegy kilencvenöt százalékát őrizzük.

Fényes Adolf, Terítés. Forrás: Kecskeméti Katona József Múzeum
 
 
Természetesen vétel vagy ajándék formájában itt vannak a Kecskeméti Művésztelep első és második korszakának remekművei, olyan alkotóktól, mint Bálint Rezső, Bornemisza Géza, Herman Lipót, Iványi Grünwald Béla, Falus Elek, Faragó Géza, Kmetty János, Lechner Ödön, Olgyay Ferenc, Perlrott Csaba Vilmos, Csizmadia Kálmán, Gál Sándor, Gráber Margit. A kiállítás része a kecskeméti születésű Fényes Adolf Terítés című festménye is. Édesapám közvetítésével sikerült az 1980-as évek közepén Ady Endre egykori menyasszonyától, Dénes Zsófiától megvenni Czigány Dezső híres Ady-portrésorozatának első darabját, amelyről sokáig a szakma sem tudott. Nekem is volt szerencsém egy másik Czigány-képpel gyarapítani a múzeumot, méghozzá egy emigráns amerikai magyar agrárprofesszornak köszönhetően, aki kalandos úton, tengerjáró hajók segítségével juttatta el a művet hozzánk.
 
Farkas István, Azt mondta (A vén tengerész és az öreg nő) Forrás: Kecskeméti Katona József Múzeum
 
 
A jelenkori gyűjtemények már inkább Ön nevéhez fűződnek…

Huszonhét éves itteni pályafutásom alatt sok minden változott, főleg a gyűjteménybővítésre fordítható költségvetési keret csappant meg, majd meg is szűnt. Ezért is kap nagyobb hangsúlyt e téren a kortárs művészet, továbbá túlnyomórészt ajándékozással kerülnek ide alkotások, kisebb részben pedig pályázat útján. Kecskemét felkarolta a hazai zománcművészet életben tartását, 1975-től a múzeum égisze alatt indult el a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep és a gyűjtést is mi végeztük, amíg létre nem jött a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely, amely sajnos egy ideje tetszhalott állapotban leledzik. A kecskeméti és a bonyhádi szimpóziumok kapcsán magam is végeztem gyűjtőmunkát. Egyéb iparművészeti ágak is otthonra leltek nálunk, például az animáció, a rajzfilm, amelynek ugyancsak sok évtizedes hagyománya van városunkban, ahogyan a kerámiának is. A 2000-ben indult Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennáléhoz kapcsolódik az a módszeres gyűjtői tevékenység, melynek köszönhetően speciális, a keresztény tematikát előtérbe helyező gyűjteményi egységet sikerült létrehozni, ami a nem egyházi fenntartású magyarországi múzeumokban egyedülállónak számít. Mostanra hatszázötven beleltározott tételnél tartunk, melyeknek többsége ajándékként került hozzánk. Lassan külön kiállítóhelyet érdemelne.