Fontos az intimitás, az együttérzés, a csend, a szabadság és a kötődés, a másik ember – akivel harmóniában vagy diszharmóniában vagyunk – ugyanúgy, mint a fák sora, amely mellett reggelente, munkába menet elhaladunk.
Az emberek érdekelnek, minden festményem arról a kapcsolatról beszél, amely a másikhoz és a környezetünkhöz fűz bennünket. A képeken nem szavakkal magyarázom el, mégis remélem, hogy a néző felismeri: a festmény róla szól. Fontos az intimitás, az együttérzés, a csend, a szabadság és a kötődés, a másik ember – akivel harmóniában vagy diszharmóniában vagyunk – ugyanúgy, mint a fák sora, amely mellett reggelente, munkába menet elhaladunk.
Nem filmeket készítek, festek, és foltokkal, színekkel kompozíciókban kétdimenziós, tapintható felületen beszélek. „A látás egyszersmind belátás” – ahogy Rudolf Arnheim szépen mondja. A szemünk nem kameralencse, amely csupán adatokat gyűjt és továbbít feldolgozásra az agyunkba. Ellenkezőleg, olyan mintha csápjaival kinyúlva letapogatná a körülvevő világot. A látás önmagában intelligens, és én a néző szemének értelméhez szólok, számtalan fehérrel és feketével, lágy és kemény éllel, vizuális jelekkel. Okkal limitált, mégis változatos a palettám. A matt mars és az átlátszatlan elefántcsont feketét, a hideg lámpafeketét vagy a különböző meleg kromatikus feketéket a titán, az ólom és más fehérekkel keverve biztatom a nézőt, hogy a saját színeivel egészítse ki a képet.
Szeretném megmutatni, hogy az univerzumban, a végtelen térben, korlátaink között, vonalakkal határolva kicsinyek vagyunk, mégis az emberi közösségben minden az egyénen múlik. Senki sincs elszigetelve, céllal létezünk, ahogyan a színek a fényben egymás mellett nyernek értelmet.
Vonalak és foltok alkotják a képet, és a vászon, a festék számomra mintha hangszerek lennének. Néha az ujjammal festek, a földre dobom a vásznat, vagy éppen megrázom. Olykor a kés karcol, máskor az ecset simogat. A festés spontán, intenzív performansz, amely megdermed, és a néző egyben látja a folyamat csúcspontjait és hullámvölgyeit. Azt hiszem, ez páratlan jelenség.
Simon-Mazula Tibor művészetéről korábbi cikkünkben olvashatnak bővebben.
