A házaspár majd tizenöt éve vásárol közösen képeket, és bár ízlésük összecsiszolódott, külön-külön is van véleményük a kortárs képzőművészet kérdéseiről.
Stomp Sára utazásai alkalmával tapasztalta meg, hogy egyes helyeken micsoda kultúrája van a képzőművészeti alkotások vásárlásának. Rövidebb ideig éltem olyan német kisvárosban, ahol ez teljes hétköznapiságnak örvendett – idézi fel emlékeit. – A magyar szociokulturális környezet egészen más volt már akkoriban, és ha meghonosítani nem lehet is egykönnyen ezt a fajta felfogást, Sárát ez mit sem zavarva elindította őt a gyűjtővé válás útján. A nappalijukban kérdezem őket, ahol izgalmasabbnál izgalmasabb képek lógnak a falakon.
Egymásra néznek, majd Sára szólal meg először. Azt mondanám, egészen sokoldalú képet nyújt. Ami a témaválasztást illeti csendéletek, önarcképek és tájképek – kezd bele. Több halmazra lehetne osztani, mégis fel lehet bennük fedezni a közös ízlést, a közös metszéspontokat. Kevés barátunk érti, hogy miért szeretjük éppen ezeket a képeket, hiszen a gyűjteményünkben sok kép kockázatos vásárlásnak tűnhet, mivel sok esetben van bennük valami nyugtalanító – teszi hozzá Gábor. – Erre jó példa Gaál József Samsara című 2006-os alkotása is. Azt vesszük észre, hogy inkább a kedves, kellemes hangulatú képek győzik meg a közízlést.
Mindenekelőtt az embernek kritikus gondolkodónak kell lennie – értenek egyet ebben mindketten. – Az ízlésbéli különbségek helyenként fokozottak lehetnek, mégis kell egyfajta érzék hozzá. Mivel a műgyűjtés egy bizonyos rétegben újra divatos lett, ezért könnyen tekintenek rá hobbiként. Egy-két kép vásárlása után máris gyűjtőnek tekintik magukat, de az az igazság, hogy hosszabb utat kell bejárni, hogy az ember kitapasztalja ennek a „hobbinak” is a buktatóit. Olyan is akad, aki a nappalijába akar valami szépet felakasztani, mások pedig egy bizonyos színt keresnek. Ezer meg ezer különböző motivációja lehet az embereknek a képek vásárlásakor. Sokak számára ez mégis státuszszimbólum marad és nem más.
Talán Gábor, neked jobban van – fordul felé Sára. – Az én fantáziámat izgatta ez a világ, de hogy missziót lássak benne, azt nem mondanám. Maga a képzőművészeti szcéna fogott meg, olyan volt ez, mint ahogy mások színházba szeretnek járni. Ez volt az első lépés, később pedig differenciálódott az ízlésem.
Na, igen nyilván az ember úgy indul, hogy felkarolja a hazai kortárs művészetet, hatással akar lenni a történésekre – osztja meg Gábor. – Ezt azonban közösségben sokkal jobb gyakorolni. Ezért is jók a gyűjtői klubok, közös kiállítások. Együtt lehet valamit elérni, közösen kommunikálni értékeket.
Manapság ez a döntés már egészen soktényezős. A gazdasági helyzet, az adott lehetőség körülményei, de a gyűjteményünk eddigi darabjai is befolyásolják. A gyűjtés kicsit olyan, mint egy függőség, hiszen rengeteg pozitív élményt ad és ezekhez könnyű hozzászokni. Ezért bizonyos tapasztalat megszerzése után arra is figyelmet kell fordítani, hogy ne menjen bele túlságosan az ember. Tartson szüneteket, lépjen hátrébb – állítja Gábor.
Tudod, jönnek a lehetőségek folyamatosan, pláne, ha az ember ilyen körökben mozog. Tudni kell ezek közül válogatni – mondja Sára. – Mára már viszonylag kevés művész alkotásait gyűjtjük, és az újonnan adódó műveket a már meglévő darabokkal kell összehangolnunk: vajon valóban szükségünk van-e rá? Magasabbra emeljük a színvonalat a bekerüléssel, vagy ehhez hasonló darabunk már van és nem lesz ettől izgalmasabb a gyűjtemény?
Ha előretekerjük a filmet és ott tartunk, hogy a művész már nincs köztünk, valóban a gyűjtő sok esetben felelős az alkotások fennmaradásáért. Sokszor az alkotók adományozzák a műveiket egy múzeumnak vagy más úton kerülnek ezekbe az intézményekbe. Azonban általában ott is maradnak a raktárban, szerencsés esetben jó körülmények között, de ez sem garantált. Van arra is példa, amikor örökségként annál a családtagnál maradnak a képek, aki érzelmi okokból nem tud vagy nem kíván velük foglalkozni, nyűgnek tekinti őket. A gyűjtőnek viszont minden esetben elemi érdeke, hogy kiváló állapotban őrizze meg a nála lévő műveket, illetve hogy a lehetőségeihez képest a legtöbbet megtegye az adott művész ismertté válásához vagy ahhoz, hogy ne merüljön a feledésbe. A politika amúgy is beleszól, elég rendesen a kultúrába, a múzeumi dolgozók előbb váltanak munkahelyet mintsem, hogy végig tudjanak vinni egy kiállítást, amelyet évek munkája előz meg. A független gyűjtők ezért fontos tényezői a képzőművészetnek – véli Gábor.
Nyitókép: Gáspár Annamária
