Ember és természet viszonyára a történelem során az ipari forradalmak mindig is kettős hatást gyakoroltak: miközben a technológiai fejlődés elidegenítette az embert a természettől, egyúttal hozott magával egyfajta bioromantikus gondolkodást.
Ez a gondolat a XIX. század második felében a romantika nyomán bontakozott ki, és az élővilág iránti mély érzelmi kötődést, az ember és a természet közötti kapcsolat újrafelfedezését, illetve a természettel való harmonikus együttélés vágyát hangsúlyozta, amit a modernizáció és az ipari forradalom hatásai háttérbe szorítottak. Napjainkban, a negyedik ipari forradalom korában hasonló bioromantikus hullám éledt újra, amely ismét a természet misztériuma, az emberi érzékenység és az ökológiai egyensúly iránti vágy felé fordítja tekintetünket.
1996-ban jelent meg David Abram Az érzékek igézete című könyve, melyben az amerikai ökofilozófus a fenomenológiai perspektívából vizsgálja az ember és a természet elidegenedett viszonyát. Abram úgy véli, hogy a modern ember egyfajta „érzékszervi szegénységben” él, mert a természetes tapasztalatokat egyre inkább a virtuális világon keresztül közvetített élmények váltják fel.
Az ember érzékei és a világ között mély, intuitív kapcsolat áll fenn: azonban az érzékszervek, amelyek egykor közvetlen kapcsolatot biztosítottak a tájjal, az időjárással és az élővilággal, amelyek világunkat konstruálták, ma már háttérbe szorulnak. „A táj magához vonzza a figyelmünket, mintha titokzatos történeteket mesélne, amelyeket csak akkor érthetünk meg, ha elcsendesedünk, és megnyitjuk érzékeinket” – írja Abram.
A kiállítás fókuszában a természet sejtelmes, titokzatos karakterisztikája áll, ami még inkább mélyíti a megismerése és a kapcsolódás iránti vágyakozást. Ernszt András festményei és Körei Sándor üvegszobrai meditatív szemlélődések a természetben, amelynek során a művészek maguk és a néző is próbálja megfejteni, megérteni a természetbe vetettség absztrakt létélményét. Ernszt festményei síkban imitálják a derengő tájak térbeli illúzióját: az egymásra rétegződő ágak, hajtások és a lombkoronák kavalkádját utánzó rétegek delejes erdei tájak, amelyekben könnyen elvész a tekintet. A vastag, ködös takaró akrilrétegen keresztül felsejlik a nyomhagyás szándéka, a festék folyatásában vagy a festőkéssel expresszíven felhordott festékben az alkotói gesztus, míg mellette a kvázi főszerepben megjelenő konkrét természeti formák precíz rendezettséggel és szerkesztettséggel mutatnak rá a természetben rejtetten megjelenő matematikai szabályrendszerekre. Körei művei a természet és az emberi beavatkozás komplex viszonyát vizsgálják.
Üvegszobrai a szigorúan szabályos rekeszekbe egymás mellé rendezett száraz virágokkal olyan (növény)rendszertani módszerekhez hasonlítanak, amelyekkel a természettudományos archiválásokat, kutatásokat és bemutatásokat is végzik. Az üveg mögé zárás aktusa érinthetetlenné teszi a növényeket, és egyfajta tiszteletteljes megőrzésre kínál lehetőséget, de egyúttal kiszakítja organikus életciklusából és antropocentrikus ökoszisztémába helyezi. A kiállításon bemutatott savmart üvegszobrok ellenben épphogy elrejtik a homályos üveg mögött bújó, néhol az üveg falához tapadó fiktív növényeket, amelyek így a képzelőerőnkre és emlékeinkre támaszkodva ölthetnek csak formát.
A homály mögé belátni kívánó emberben erős vágy ébred a megismerhetetlenség iránt: Gaia, a természet misztériuma és a vele való kapcsolódás iránt. Ez a vágy ráébreszt bennünket arra, hogy összefüggő, szimbiotikus rendszer részei vagyunk, amelyben minden élő és élettelen elem egymásra hat, és hogy az emberi lét elválaszthatatlan a természet rejtett törvényszerűségeiről.
Fotók: Hegyháti Réka
Ernszt András & Körei Sándor Longing for Gaia című kiállítása (kurátor: Farkas Tiffany) 2025. február 1-jéig látogatható a Molnár Ani Galériában (1088 Budapest, Bródy Sándor utca 36.).
