Bartók-negyed koncepciójának elérhető bérleményei lehetővé tették, hogy számos galéria és kulturális szemléletű intézmény itt nyissa meg kapuit. A Faur Zsófia Galéria is ezt a frekventált helyet választotta magának. Privát táj című tárlatuk kapcsán mi másra asszociálhatunk, ha nem folyókra, fákra, ürességben álló gémeskutakra?

Fotók: VÍGH TAMÁS
 
 
A kiállításon bemutatott művek a figurativitás változatos eszközeivel és megközelítésével reflektálnak az egyén és a közösség, a privát és a közszféra, az ember és a táj kapcsolatára, mindezen elemek egyszerre dichotóm és interdependens kettősségét is feltárva. A privát tér egyre kisebb és kisebb manapság. Az internet szabad kezet adott, platformot teremtett, hogy az élet nagy és egészen apró cselekedeteit is közzé tudjuk tenni. Minden információ éppúgy karnyújtásnyira van másokról, mint magunkról. Furcsán nézünk egy emberre, ha nincs fenn a közösségi oldalakon, és el sem hisszük, hogy valaki megházasodott, ha nem állította át kapcsolati státusát a Facebookon. Ebben a parányira összezsugorodott térben hol marad az intimitás? Talán a kiállítás választ adhat rá.
 
 

Vannak olyan helyszínek az életünkben, amelyeknek csak számunkra van nagy jelentősége. Lehet ez egy hátsó kert, egy rokon nyaralója, a házsorok mögött húzódó gát, egy dombtető, egy vegyesbolt vagy egy autó hátsó ülése. Ezeknek a helyeknek nem a szépsége fog meg bennünket, hanem érzelmileg kötődünk hozzájuk. Van, hogy nem is emlékszünk részletesen rájuk, legalábbis nem a valóságnak megfeleltethető módon. Lehet, hogy meséltek csupán róluk, vagy már hosszú évek teltek el, mióta jártunk ott. Sokkal inkább jut eszünkbe egy illat, egy szín, egy anyag tapintása, mint maga a képszerű valóság. Amikor majd ott állunk ezeken a helyszíneken, meglepődve tapasztaljuk, hogy az emlékezetünkben bár másként élt, ugyanazok az érzések fognak el minket, akárhányszor csukott szemünk mögött felidézzük a képsorokat.

 

Érdemes figyelmet fordítani a latin gyökerű figuratív fogalom belső ambivalenciájára: ugyanúgy utalhat a valóságosra és az ábrázolóra, ahogyan az átvitt értelműre, a metaforikusra, a szó hallatán pedig először a felismerhető alakzatokra, tárgyakra, emberekre gondolunk. A magyar nyelvben kevésbé leljük másodjelentését, miszerint ahhoz, hogy valamit figuratívnak tartsunk, nem kell feltétlenül valóságot mímelnie, hanem nyugodtan lehet az egyenesági értelmezéstől elrugaszkodott, többrétegű, szabadon interpretálható. Saját értelmezést adni a tárgynak, a világnak bátor döntés, hisz nem lehetünk biztosak benne, hogy bárki is megért minket. Ha nem ért is meg, de mindenképp megismer, mert mi voltunk azok, akik beinvitáltuk a privát szféránkba.

 

Domokos Ferencnek, a kiállítás kurátorának munkája kiemelendő, hiszen a tárlaton szereplő művészek munkái nagyszerű reprezentációi a Privát táj fogalmának. Az alkotók mind mélyen elmerültek választott témájukban, munkáik éppen annyira egészítik ki egymást, mint amennyire különböznek egymástól.

 

A galériába belépve először Czene Márta 2019-ben született, egész falat beborító papírképei tűnnek fel. A harminchat vegyes technikával készült rajz a Bejárás munkacímet viseli. Nem különálló alkotások ezek, hanem töredékek, melyek együtt formálnak emléket. Nem következetesen testrészeket vagy helyszínfoszlányokat láthatunk. A részletek úgy tűnnek ad hocnak, ahogy az elménk tárolja emlékképeinket: nem lineárisan, egymásból következtethetőn vagy egyetlen idősíkban játszódva. Mégis szembeötlő, hogy az alkotó mélyről hozta elő ezeket a képeket, és sokáig barangolt koponyája körül.

 

Gulyás Andrea Katalin munkásságára jellemző, hogy egészen hétköznapi tárgyaknak tulajdonít szakrális jelentőséget. Újra és újra megkérdőjelezi az eddig tanult sémákat, beidegződéseket, amelyeket az ember tudattalanul is magával hordoz, és azon keresztül szemléli a világot. Így a tudatos szemlélődés híve, rendszerez, szelektál és újraépít. Sajátos szimbolikus nyelvezetében értelmezi újra a fizikai test kérdésköreit. Színhasználatát tekintve visszafogott, sokkal inkább a képek homogenitásán van a hangsúly. Az általa festett Asztal IV a kiállítás egyik legerősebb darabja. A festményen egy egészen átlagos asztalt láthatunk teletűzdelve turistajelzésekkel.

 

A művész először a Magánút című munkájában foglalkozott ezekkel a jelekkel, s a szimbólumokat újraértelmezte, megfosztotta környezetüktől, majd később a jelekkel ellátott festményeket újból elhelyezte az erdőben, azonban eredeti funkciójuktól ekkor már el voltak szakítva. Ez a kísérlet már-már a konceptualizmus határát súrolja, és nincs ez másként a Privát tájon szereplő munkáival sem. Hisz nem az Asztal IV az egyetlen kép, amellyel a tárlaton szerepel. Minden rendben van című képének már neve is többletjelentést hordoz. Hisz hányszor mondjuk magunknak, nincs semmi baj, minden rendben van, de mit is hoz magával ez a rend. Visszafogott érzelmeket, a megszokott rosszat, vagy a szó nélküli elfogadást.

 

Katerina Belkina orosz festő és fotográfus újragondolt önarcképei is a tárlatot gazdagítják, csakúgy, mint Szolnoki Szabolcs absztrakt, álomszerű színfoltjai.

Tayler Patrick Nicholas csendéletei a popkultúra elemeiből merítenek. Mindenki számára ismerős tárgyakat emel ki a hétköznapok állandóságából, ezzel mutatva meg egészen új arcukat.

 

Benyovszky-Szűcs Domonkos munkáira is a kísérletező attitűd és a technikák laza hozzáértő, tudatos összekapcsolása jellemző. Nyitott a világ kérdéseire, nem engedi, hogy a történések passzív befogadóként ragadják őt magukkal, hanem összekapcsolja belső lényével, s ezzel a köz történéseit privát küldetéssé formálja.

Kiváló, érthető narratíva, amely szépen vezette önmagát, köszönhetően a kurátornak és a művészeknek egyaránt.

 

A Privát táj című kiálltás január 23-ig tekinthető meg a Faur Zsófia Galériában (1114 Budapest, Bartók Béla út 25.).