Dorogi János művészi mondandója és az anyaghoz fűződő bensőséges viszonya osztatlan egységet alkot. Mindez olyannyira szembetűnő, hogy esetenként nem is tudjuk eldönteni: az anyag szól a műről, vagy épp fordítva. Témafelvetései magyarázatként szolgálhatnak: különös módon a természetet ábrázolja azzal az eszközzel, ami maga is természet, mert a készítés folyamatai sokszor maguk is spontán természeti folyamatokon alapulnak.

Ars Naturae No. 65. 2019. Fotó: Sulyok Miklós
 
 
Ez a megközelítési mód számára az anyagban rejlő érzéki lehetőségek kibontakoztatására ad lehetőséget; s környezeti képek mintázatait idézi fel, annak minden belső rezdülése által.
 

Művészete félreérthetetlenül: Ars Naturae.

A szobrászatban leginkább átmeneti anyagként ismert képlékeny viasz mesteri alkalmazásával olyan műveket teremt, melyekben az ábrázoltak szintézist alkotnak a készítés folyamatával és az anyag rejtett fizikai tulajdonságainak beható tanulmányozásával. Kevesen tudnak annyit ennek az anyagnak alkalmazási területeiről, megmunkálási lehetőségeiről, technológiai felhasználhatóságáról, mint Dorogi János. Munkái mögött hosszú évek óta tartó mélyreható kísérleti tevékenység húzódik meg.

Ars Naturae No. 74. 2018. Fotó: Sulyok Miklós
 
 
Munkamódszere kapcsán az anyag tulajdonságainak tiszteletben tartása mellett, a szándék hatalmának alárendelten, a jelenlét intenzitása nyomán formálódik a hűlő viasz, létrehozva újabb és újabb alaki struktúrákat. A mű szinte eggyé válik keletkezésének alakulásával, és e kettő a teremtő mozdulatban nyer újra értelmet. A végső cél azonban a művek kezdeti állapotának átmentése, megszilárdítása, maradandóvá tétele. Dorogi az ércöntés technikáján keresztül érvényesíti mindazt, ami továbbviszi a kiinduló alapanyag lenyomatának emlékét és megőrzi érzéki benyomásait.
 
Human Natura Tajték 2024. Fotó: Baráth Szabó Evelin
 
 
Ez utóbbi, mint a szobrászat ősi technikáinak egyike, a lélek önátalakító képességével áll korrelációban és az ember számára elérendő szellemi távlatok felé mutat. Ugyanis a bronzöntés metodikai eljárásainak és a hozzá tartozó metallurgiai műveletek mentális síkra történő leképezésének alkímiai konzekvenciái vannak – ezért közöttük egyfajta szimbolikai megfelelés áll fenn.
 
K. Z. 65. 2024. Fotó: Sulyok Miklós
 
 
A szellemi hagyományokban a különféle anyagok felcserélhetőségének és egymásba alakíthatóságának koncepciója, az emberi lélek egyes fokozatainak kivetüléseivel és azok meghaladásával összefüggésben – az oldás és kötés műveleti köreihez tartozik. Ennek értelmében az egyik fokról bekövetkező eloldódás mintegy előfeltétele a rákövetkező fokon történő megszilárdulásnak. Alkímiai szóhasználattal élve: Solve et coagula. A viaszvesztéses bronzöntés technikája nevében hordozza annak felismerését, ami az eredetinek valamiképpeni elvesztésével jár. A folyamat során keletkező lenyomat, az eredeti és belőle születő képmás fogalmi kettősségének mélyreható gondolati problematikájához vezet el.
 
Kéreg 2024. Fotó: Baráth Szabó Evelin
 
 
Az eljárás során a műveletet végző, a természet létesülésének titkát a: hülémorfizmust – az Anyag keletkezését – más szóval a teremtés elvi és metodikai lépéseit idézi fel. Ennek tudomását a hagyomány megőrizte, de a folyamat belső történéseit szükségszerűen örök homály fedi. Gyakorlati értelmezésként: a bronzöntés során az eredeti mű lenyomata a zárt öntőformában mindaddig rejtve marad, míg a szobrász az itt található szobor üregébe a forró fémolvadékot be nem önti. A teremtés intim mozzanatának e rituális megismétlése során a személyes átélésben némiképp érinthetővé válik a Nagy Misztérium.

A kész szilárd mű – az átváltozás folyamatát és tanulságait magába zártan – az emberi tudat hordozására alkalmas emlék-másként szolgál, hozzásegítve ezzel a nyitott szemlélőt a magasabb szintű önátéléshez.

Kikelet 2022. Fotó: Sulyok Miklós
 
 
E munkák nyomán a benső-lelki építkezésben egyre fentebb jutva, szellemi távlatok nyílnak meg az ember és a természet kapcsolatának intuitív, igaz látására – alkalmat teremtve egyszersmind e viszony újraértelmezésére. Mert az így bensővé tett tájélmény és természeti kép nem más, mint a látvány visszavezetésének műveleti kísérlete annak eredete irányába.

Dorogi János szobrászata kétségkívül: az anyag átváltoztatásának, a nyomhagyás varázslatának, végső soron az emberi lélek metamorfózisának, vagyis az önátalakítás művészetének misztikus példázata.

Hosszú távú művészi koncepcióról van szó, melyben az ember párbeszédet kezdeményez a lét felső köreivel, majd bekopogtat önmagához, és e bensőséges viszony közepette megkezdi útját egy alapokig tartó átalakulásban, hogy újra realizálja mindazt, ami egyszer valaha volt.

Szodoma 2020. Fotó: Sulyok Miklós
 
 
Első lépés: az alapanyag adottságainak figyelembevétele mellett, a szándék hatalmának alárendelten, csorog, ömlik és fodrozódik a hűlő viasz, mint kérést teljesítő engedelmes szolga, minden rést kitölt, mindenhová behatol. Második lépés: legnagyobb hátránya önnön anyagi súlya és tehetetlensége, de a magasabb alkotói szempontok előtt meghajolva felszabadul, s végül önmagát feláldozva átadja helyét a nyomába lépő szilárd ércnek. Ekképpen áldozza fel és semmisíti meg lelkének rögzült, alantas tartalmait is Mithrász, a szoláris hős.

A kezdeti mű ugyan odavész, de a hátrahagyott forma nyomán újjáéled a szobor, mint főnixmadár, hamvából feltámadva új életre kel. Ekképpen az újjászületés és az örök élet szimbólumának pecsétjét hordozza magán. Így válnak e művek az önátalakító műveletek manifesztációivá, a benső fokozatok kivetüléseivé, a lélek metamorfózisának bizonyságtételeivé.

Tavaszi korona 2023. Fotó: Baráth Szabó Evelin
 
 
Az első szellemi művelet, a megsemmisítő önfeláldozás gyakorlati akciója, az alkímiai eljárások putrefakciója, a lelki önkorrekció kezdő fázisa, ami lényegileg a szellemi emelkedés fokozatainak folytonosságát biztosítja, tehát azok egymásba történő átminősülését is inherens módon reprezentálja. A jobb megértés okán, érdemes lesz bizonyos ismert külső és benső képeket egymásra vetítenünk, hogy mentálisan felerősítsük – felfrissítve tudatunkat – még inkább megközelíthessük a szobrokban foglalt rejtett üzeneteket. Transzparens gondolatok következnek a szublimálásról.

A művek és műveletek szintről szintre történő bejárása következik: miként a hegymászó teszi, lépésről lépésre halad a törekvő, újabb és újabb fogást keresve a zord sziklafalban, latba vetve minden erejét, egyéni képességét a hegycsúcs meghódítására tett emberfeletti küzdelemben. Egyre magasabbra jutva, szellemi távlatok nyílnak meg előtte az igazság intuitív látására. Az út során rétegzett képességei vezetik célja felé. Ez a bensőleg felépített Mű, az alkímiai létra, yami az Égbe vezeti. 

Visszfény I. 2023. Fotó: Sulyok Miklós
 
 
A viasz változó és képlékeny volta, mint tünékeny lábnyomok a hóban jelzik a múló időt, miközben a hűlő vulkáni lávához hasonló módon dermed meg a gondolat, és formálódik szoborrá a teremtő kéz alatt. Ez a viasz az emberi elme, amely oly fogékony és rugalmas, hogy önkéntelenül felveszi mindennek alakját, amivel csak egyszer érintkezésbe kerül. Ha nem vezetik, az ösztönök világában tévelyegve menthetetlen, örök sötét bolyongásában végül felszámolja önmagát. A törekvő azonban, aki a sorsát saját kezébe vette, azt kérdezi magától: honnan ez a sosem látott, mégis ismerős távoli világ? Mérhetetlen mélység és magasság mindenhol. Egyetlen segítsége van csupán a sarkcsillag képében, ami igazodási pontként szolgál számára. Rádöbben, hogy nincs külső fény és mégis lát; mert miként Basilius Valentinus mondja: „Egyik szemem a Hold, másik a Nap.” Megdöbbenve ismeri fel magában: belülről látok kifelé!
 
Human Natura Flora. Fotó: Sulyok Miklós
 
 
A szellem fénye által bevilágítom a Mindenséget, s a látványon tükröztetem önmagam. Nincs már külsőként tételezett világ, megszűnt a fizikai tér és idő. E felismerés folytán a kép immár bennem él. Minden rólam beszél; a végtelen kör bezárult. A műveket, mint műveleteim összegző képleteit magammal viszem. Ezek az ércszobrok most már az én benső útjelzőim, ezek a támasztékok és kapaszkodók a további út során. A csúcs már nincs messze, újabb és újabb felhőrétegeken haladok át. Lassan múlik a sötétség s fátyolos fények szüremlenek át az amúgy szürke égbolton. Egyszerre rés támad és végre a felhők fölé emelkedve a hegytetőn mindent betölt és eláraszt az aranyló Nap. Fénye a gondolat, hője az érzés. Szoláris zengés, éterikus visszhang tör fel a feneketlen mélységből: megérkeztél oda, ahol minden út véget ér!