„Arról az időről, amelyet a tetszés, a like ural,
Heidegger azt mondaná,
Erósz nélküli, szépség nélküli idő.”

(Byung-chul Han)

 

A műalkotás Kiss Miklós esetében sajátos jelentéssel bír, gondoljunk csak nevezetes aranycsótányos projektjére, vagy a városban kihelyezett, közlekedési táblaszerű betűképeire, amelyeket tiposzmájliknak nevezhetnénk. Ez utóbbi akár a művész védjegye is lehetne, ugyanis a szóban forgó kiállításon bemutatott festményein hasonló betűkompozíciókat láthatunk.

Valójában azonban a Pop toalett–shop–galéria nem újdonság, ugyanis jó ideje működik Milánóban és pár éve New Yorkban is hasonló. Az eredeti ötlet a csavaros eszű mókamestertől, Maurizio Cattelantól származik, aki ironikus-szatirikus alkotásaival, „szobraival”, installációival rendszeresen nagy feltűnést kelt a művészeti életben. Cattelan, fotós barátjával, Pierpaolo Ferrarival 2010-ben alapította a négyoldalas Toiletpaper magazint, amelynek egymilliomodik eladott példánya után nyitották meg a milánói Toiletpaper pop-up ajándéküzletüket (2016), amely azóta is töretlen népszerűségnek örvend.

 

A budapesti – akárcsak a New York-i – ennek mintájára készült, mondani sem kell, mindhárom helyen megvásárolható a már említett Wécépapír magazin. Tehát Kiss Miklós talán egy franchise szerződéssel átvette Cattelan koncepcióját, s ha így van, akkor ebből az is következik, hogy milyen jellegű munkákra számíthatunk most és a jövőben a budapesti kiállítóhelyen.

A Pop & roll tárlat középpontjában a jól ismert Smiley emoji állt, amelyet a fiatalabb generációhoz tartozó festők-szobrászok saját mondanivalójuk, ízlésük, élet- és világszemléletük, esetleg pillanatnyi hangulatuk szerint alakítottak át.

Kis Miklós, Sorry
 
 
Megtudhattuk a tárlatot bevezető tájékoztatóból, hogy a mosolygó arcocskát 1963-ban Harvey Ross Ball találta ki, pontosabban az a változat, amelyet ő talált ki, a megfelelő marketingnek köszönhetően az internet- és mobilkultúra, valamint kiegészítve az írásjelekből megszerkesztett változatokkal a mindennapi KISS (keep it short and simple) kommunikáció általánosan használt, érzelemkifejező ikonjává vált.
 
Kis Miklós, Loved
 
 
Érdemes megemlíteni azt is, hogy amikor egy idegen szó írása-kiejtése nyelvünkbe olvad (szmájli), akkor az biztos jele annak, hogy kultúránk részének tekinthető, azaz a Smiley magyar állampolgársággal is rendelkezik. Persze az Y és Z generáció számára mindez magától értetődik, és többségüket nem is foglalkoztatja az a kérdés, hogy miért és miként került ide a vigyorgó sárga pötty, és azt sem fogják firtatni, hogy a szóban forgó ideogram csupáncsak szimpla kis kedvesség vagy netán valami egészen más? Nem így azok az alkotók, akik szerint a mosolygó arc mögött valamiféle szörnyűség húzódik meg, tudniillik néhányan szmájlis jelmezbe bújtatott szörnyeket, mások gunyoros-gonosz szmájlimutánsokat ábrázoltak. Ennek ellenére nem váltak a művek sem a Smiley, sem napjaink-korunk-világunk kritikájává, valószínűleg tényleg csak annak szándékoztak megfelelni a művészek, hogy kreatívan és legfőképpen poposan használják fel a mosolygó motívumot.
 
Majoros Áron, Pack Man III
 
 
Na, de milyen a 2024-es pop? Értelemszerűen kapcsolódik a régihez, viszont nem azonos vele. Internacionális neo pop-artról beszélhetünk, amit nevezhetünk pop & rollnak, vagy ha már van kilógó nyelvű szmájli, azt is mondhatnánk, hogy lollipop-art, esetleg némi punkos attitűddel: fuck & pop & roll, utalva Fazekas Dániel gépfegyverekkel felszerelt, angyal–ördög ötvözetére. (Fuck off, akril vászon 150 × 150 cm)
 

Közös jellemzője a műveknek az okos készülékek képernyőjét idéző csillogó, sima felszín. A filozófus Byung-Chul Han szerint „a simaság a jelen kézjegye. Összeköti egymással Jeff Koons szobrait és az iPhone-t… Az esztétikai hatáson túl egy általános társadalmi imperatívuszt tükröz. Ugyanis a mai pozitív társadalmat testesíti meg. A simaság nem sért. Ellenállást se képez. Lájkot követel… A simaság a banalitás vallását, sőt a fogyasztás vallását viszi színre… Ma nemcsak a szép, hanem a csúnya is sima. A csúf is elveszíti az ördögi, a félelmetes vagy az ijesztő negativitását, fogyasztási vagy élvezeti formulává simították”, amint erről a kiállítás képei is megerősítenek.

Fazekas Dániel, Binge
 
 
Visszatérve az alkotásokhoz, Fazekas Dániel másik festményének témája a habzsolás. (Bingeing, akril, vászon, 150 × 150 cm) Binge a mohóság (gula) modern kori változata, ami mostanság nem bűn, hanem rossz szokás, pontosabban étkezési vagy mentális zavar, betegség (binge – eating disorder), amely nem keverendő össze a bulimia nervosával. Fazekas harmadik festményén látható aprítógép-smiley (Shredder, akril, vászon, 100 × 100 cm) olyan darálószerkezet, amelynél nem lehet eldönteni, hogy a pénz befelé vagy valaminek az aprítékaként kifelé áramlik. Tegyük hozzá, hogy a Mutáns Tini Nindzsa Teknőcök (TNMT) hírhedt főgonosz karakterét szintén Shreddernek hívják, talán annak eddig ismeretlen arcát kívánta bemutatni a festő.
 
Majoros Áron, Cube
 
 
Majoros Áron több mint tíz éve készített művei közül állított ki néhányat. A Cube (acél, 20 × 25 × 22 cm) vasfogú féregjárat feltáró metszetének tekinthető, amelyhez hasonlóan a :-) című alkotásának ragyogó sárga felszíne (inox, 20 × 17 × 17 cm), és a fémpöttyekből kialakított, szintén sárga gömböc forma Pac-Man (acél, 40 × 40 × 37) egyaránt rozsdás fogakat rejt. Az ilyesfajta pop–pac–man zabagépeket nem kell félteni a szellemektől, főleg, ha azok olyan kis petyhüdt lufik, mint Patrick Tayler Spookyja. (Spooky, olaj, vászon, 110 × 90 cm)
 
Jánosi Anna, Levitáció
 
 
Jánosi Anna hullámos, lebegő Smiley-ja (Levitáció, akril, vászon, 120 × 120 cm) a Scary Movie (Horrorra akadva) filmekből elhíresült maszkparódiájának és Tayler bébi-kísértete rokonának tűnik.
 
Menyhárt Marcell Dániel, Licker
 
 
Menyhárt Marcell Dániel, Lickert, az ocsmány szörnyeteget szelídítette kockás szmájlivá (Licker, giclée nyomat, alumínium dibond táblán), amely a hasonló témát, hasonlóan feldolgozó Madbox and Licker grafika párjának tekinthető.
 
Fáskerty Zsófia, Smiley
 
 
Rövid ideig volt kiállítva Fáskerti Zsófia Cím nélkül munkája. (42 × 38 × 2 cm festett gipsz, fa, fém, 2021) Egy keresztre legörbült szájú arcocskát és a közelébe pici piros szívet helyezett. A mű banalitását felesleges magyarázni. Érdekes, hogy pár nap múlva eltűnt a galériából, a tárlat katalógusában sem szerepel, és a mű sorsa után érdeklődő kérdésekre sem sikerült megnyugtató választ kapni. (lásd: itt)
 
Patric Tayler, Spookye
 
 
Másik plasztikája (Smiley, 2019, 160 × 160, festett gipsz, fa, kordonszalag) azért volt különösen figyelemfelkeltő, mert első pillantásra úgy tűnt, hogy a szmájlis témára ő adta a legcsattanósabb választ azzal, hogy egy méretes, festett, gipsz Smileyt-t a földhöz vágott. Az összetört plasztikának az volt az érdekessége, hogy nem váltott ki megrendülést vagy sajnálatot a szemlélőben, ugyanis sérülten sem jutott el a megrongált, összezúzott műalkotások különös (drámai) státuszáig; hurráoptimista vigyora, toxikus derűje töredékein változatlanul átderengett.
 
Majoros Áron 
 
 
Úgy tűnik, hogy a simaságból, amiről a dél-koreai születésű, német filozófus beszél, valóban hiányzik az a bizonyos negativitás, amely a műalkotás hatásmechanizmusát biztosítja és felfejtését lehetővé teszi. Ez a simaság nem sérthető fel, legföljebb összetörhető, ahogy ezt Fáskerti Zsófia a legmegfelelőbb helyen, ámde megtévesztő módon tette meg, ugyanis nem az a szándék vezette, hogy megzavarja művével, illetve gesztusával a simaságok seregszemléjét, hanem tulajdonképpen csak egy újabb emoji variációt, a törött arcú Smiley-t állította elő, amelynek darabkáit kiállításról kiállításra újra kirakosgathatja. Ha netán ezek után valaki mégis úgy véli, hogy a tárlat alkotásai vagy annak egy része társadalomkritikának tekinthető, akkor az biztos lehet abban, hogy immár ő maga is pop & roll szemüvegen át szemléli a világot. 😊