Nemegyszer úgy tűnik, hogy a Műcsarnok kiállításain a tágas-visszhangos építészeti tér méreténél és karakterénél fogva a bemutatott alkotások fölé kerekedik, azonban Keserü Ilona ragyogó színű festményei sugárzásukkal jóval nagyobb teret is képesek lennének kitölteni.

Francesca Woodman fényképeit álomszerűség, légiesség, titokzatosság jellemzi, amit a hosszú és dupla expozícióval, valamint a természetes fény használatával alakított ki. Gyakran önmaga szerepel témaként; testét eszközként használta fel az én és a világ közötti határok feltárására.

Ahogy ezt már többen megállapították, F. Balogh Erzsébet sokszor a valós látvány átírásával alakít ki nonfiguratív szín-forma struktúrákat. Stíluskategóriát keresve rendre szóba kerül az absztrakt expresszionizmus megszelídített (racionalizált) változata vagy a lírai absztrakció.

Zugló–Párizs címmel Molnár Sándor grafikáit középpontba állító kiállítást rendezett a Resident Art Galéria 2023 őszén. A hiánypótló tárlat a művész szinte teljesen ismeretlen, korai – az 1960-as és az 1970-es években készült – grafikai műveire és azok hazai és nemzetközi kontextusára összpontosított. 

A festőművész tetszése szerint választhat a régebbi és az újabb ábrázolási lehetőségek közül, megkeresheti a tehetségéhez és mondanivalójához legjobban illő megoldást, lehet figurális és nonfiguratív, geometrikusan fegyelmezett-rendezett, fotórealista-naturalista, rögzíthet vizionált képeket, festhet hangulatokat, benyomásokat – és még hosszan sorolhatnánk.

A II. világháború után az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában nagyjából párhuzamosan jelentek meg azok a képzőművészeti újdonságok, amelyeket a keleti blokk kommunista vezetése a párt irányelveivel és művészeti elképzeléseivel összeegyeztethetetlennek tartott. Támogatásuk szóba sem jöhetett; hazánkban, a „3 T” néven ismert kultúrpolitika idején, a tiltott vagy a tűrt kategóriába kerültek.