2003-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia szakán. Loránt Anikó alkotói munkájának alapvető kereteit a szülővé válás tapasztalata, az emberi életforma újragondolása, a kiterjesztett gondoskodás és a fenntarthatóság kérdéseihez kapcsolódó vizsgálatai alkotják. Az egyéni szinten is képviselt nemnövekedés programját terjesztette ki az ökológiai válság és ehhez kapcsolódóan a posztindusztriális társadalmon kívüli létezés lehetséges kisközösségi eszköztárának kialakításához.

 

A kiállítás kurátora, Páldi Lívia olyan tárlatot hozott létre, mely méltó módon emlékezik meg a túl korán elhunyt művészről. Mentes a pátosztól, magasztosságtól. Sokkal inkább olyan érzés végigmenni a kiállításon, mint amikor az ember felnyit egy régi, kopott papírral bevont dobozt – amelybe annak idején mindent beletett, amire emlékezni akart –, s most megtalál benne egy képeslapot, a hátulján egyik szerettje tudósítja az utazásáról – ettől pedig csendesen elmosolyodik.

Loránt Anikó műveinek gondolatgazdagsága a vissza-visszatérő szimbólumokban is megmutatkozik. Az erdő, a növények, az állatok, a természet metamorfózisai kifogyhatatlan inspirációt rejtettek számára. Ez a fajta gazdagság az alkotások formátumában is láttatja magát. Naplószerű bejegyzések, az installációkhoz készített gondos dokumentációk, haikuval gazdagított képei mind ott szerepelnek a kiállítás anyagában. Több mint negyven füzet őrzi rajzait és festményeit, melyek nagy részét gyermekeire hagyta.

Fotó: Juhász G. Tamás
 
 
Meseszerű mégis organikus színhasználata is mutatja a lassú élet iránt érzett vágyat. Hisz foglalkoztatták a mára sokszor teljesen elfeledett létfenntartási készségek, gyűjtögetés, gazdálkodás, az ember és az emberfeletti közötti megfoghatatlan kapcsolat, amelyhez a magyarázatot legtöbbször a természetben találta meg. Tudatos volt, művei mégsem messiásként lángcsóvákat festve kelti fel a néző figyelmét a szakadékra, amely köztünk és a között a föld között van, amit az otthonunknak hívunk. Akvarelljei nélkülözik az olajfestmények drámai testességét, komorság helyett légies vonalvezetéssel kísér minket végig modernista művein. Puha energiával, a vízfesték játékos könnyedségével, mondavilágból és közös emlékezetből merített szimbólumok segítségével engedi meg látnunk, amit vele ellentétben már annyian elfelejtettünk. Milyen is volt a képzeletünkből létrehozni, életet adni egy addig nem létezőnek. Észrevenni a fák arcát, vagy éppen megragadni a profán igazságot: jobban hasonlítunk az állatokra, mint ahogy azt emberi fölényeségünkkel valaha is beismernénk.
 

A képzelet ritka kincs, akkor tudjuk leginkább észlelni, ha becsukjuk a szemünket. Legtöbbünk azonban ma már sokkal többet néz kifelé, mint befelé. Loránt Anikó képein keresztül bepillantást nyerhetünk abba a világba, amelyet nem csupán a képzelet, hanem az élet aprólékos észlelése szült. A Minden Szépből van tárlat autentikusan reprezentálja a művész állásfoglalását a világgal szemben. Nem ítélkezik, nem tör senki felett pálcát, egész egyszerűen nem vesz részt, hanem visszavonul a saját maga által teremtett paradicsomba.

A művész alkotófolyamataiban meghatározó szereplő volt Kaszás Tamás. Loránt Anikó élet- és alkotótársában olyan személyre lelt, akivel sikerült közös világot megálmodniuk. Kettejük művészeti kooperációja az ex-artists’ collective nevet kapta. Kiindulópontjuk az ökológiai, gazdasági és társadalmi kérdésekről való közös gondolkodás. Az autonóm egyén és a közösség viszonyának kérdésköre, kettejük alkotófolyamatát alapjaiban határozza meg. Nem állnak meg a probléma azonosításánál, továbbviszik a gondolatot az együttműködés alapú megoldások, a tapasztalati és elméleti tudás újraszervezése, a marginális nézőpontok felé. A fenntarthatóság jelenik meg lehetséges kiútként ebből a gazdasági és társadalmi krízisből.

Fotó: Juhász G. Tamás
 
 
Számos installációt hoztak közösen létre, ezek közül több is látható valamilyen formában a kiállításon.  Kiemelendő az amszterdami utazások alatt utcán talált hulladékból létrehozott osztályterem, mely a Budapest Galériában berendezve a kiállítás keretein belül életnagyságban tekinthető meg.

Az Esperanta sirmejo / Reménység Óvóhely című installáció egy eredetileg 2004 telén Amszterdamban rendezett kiállításra készült, mely a helyszínek jellegéből adódóan a mű fejlődésen átment változata. Magyarországon először a Liget Galéria alakult osztályteremmé a holland városban gyűjtött hulladékból készített bútorokkal. A tablók és a füzetek képei, szövegei folyamatosan bővülnek, cserélődnek. Az amszterdami helyszín eredetileg óvóhely volt, majd a W139 Galéria ideiglenes kiállítóhelye. Az első címváltozat is részben erre utalt, illetve az eszperantó név eredetére (esperis = reménykedni).

 

Alkotásaikkal számos pályázaton indultak és kiállításokon szerepeltek. 2012-ben a három magyar szakértőből álló zsűri az összesen százhuszonhárom érvényes hazai pályamű közül Loránt Anikó és Kaszás Tamás alkotását találta érdemesnek arra, hogy a nemzetközi zsűri is elbírálhassa. A Ludwig Múzeum 2021-es Lassú élet. Radikális hétköznapok vagy a 2022-es Vigyázat, törékeny című kiállításokon is munkájukkal gazdagították a kiállítás anyagát.

A Budapest Galéria színvonalasan foglalja össze Loránt Anikó munkásságát, melyben sosem ő volt előtérben, hanem mindazok az értékek, amelyek az ő életében is fontos szerepet játszottak. Így jöhetett létre ez a hiánypótló kiállítás, amely azon kívül, hogy a művész mondanivalóját reprezentálja, őszinte csodálattal mutatja be egy kivételes ember sokoldalúságát. Munkái filozófiailag elmélyültek, a mögöttes hozzáértés az alkotás koncepcióját szemlélve fedi fel magát.

 

A kiállítás végére érve, talán bennünk is feltámad a hiány, miért engedtük szunnyadni ennyi ideig a képzeletünket, talán tartozunk is a művésznek annyival: a világot, amelyet a szemünk elé tárt, nem hagyjuk magára.

 

Loránt Anikó (1977–2020) egyéni kiállítása, a Minden szépből van február 2-ig látható a Budapest Galériában (1036 Budapest, Lajos utca 158.).