Hitélet

Nehéz útra indul a pápa
Ferenc pápa kanadai útját a hat-hétórás időeltolódás, a nagy távolságok, a komoly hőmérséklet-különbségek mellett nem szűnő térdbántalmai is nehezítik. Mindemellett igazán fájdalmassá az őslakosokkal szemben elkövetett korábbi bűnökkel való szembesülés teszi.

Rászorulunk az isteni irgalomra
Eluralkodik a káosz, ha az ember a világ urának gondolja magát. Az isteni rendhez való visszatérést kérjük, azt imádkozva, hogy szenteltessék meg a Te neved. Az élet teljessége után vágyakozva az igazságosság, a béke és az öröm országát kell jelenvalóvá tennünk a világban.

Vatikáni diplomata a Szentföldről
Tiszaborkúti magyar zsidó édesapja Brazíliában találkozott morvaországi édesanyjával; Izraelben született, oxfordi domonkosok hatására katolizált. David-Maria A. Jaeger ma kánonjogász, egyetemi tanár és a Rota Romana szentszéki bíróság ügyhallgató prelátusa.

A csendes csodálkozás képessége
Az Úr napjának megszentelése kikopott az életünkből. A világ rendjéhez egyensúlyt kell teremtenünk az életünkben tevékenység és szemlélődés között. Imádkozzál és dolgozzál: ahhoz, hogy erőd legyen a tevékenységhez, erődnek kell lennie a nyugalomhoz is.

A zsinatot még nem fogadtuk be
De hiszen szembemiséznek! És magyarul! Nem ezt jelentette a zsinat? A többi a papokra tartozik, nem? Végül is ők csinálják az egyházi munkát. Ők prédikálnak, mi hallgatjuk. Megfogadjuk vagy bíráljuk. Ferenc pápa szerint egy évszázad kell, hogy egy zsinat gyökeret eresszen.

A szerzetesrendek és a társadalmi haladás
Európa keresztény gyökereit lehet ideológiai szándékkal tagadni, ám az élet minden területén lépten-nyomon olyan jelenségekkel és intézményekkel találjuk szemben magunkat, amelyeknek keresztény gyökerei kétségbevonhatatlanok. Különösen sokat köszönhetünk a szerzeteseknek.

Menj, te is hasonlóan cselekedj!
Tiszteletre méltó dolog elmenni a világ másik végére, hogy ott segítsünk, de az irgalmas szamaritánusról szóló példázat arra int, ne hagyjuk cserben az utunkba esőket: hozzátartozóinkat, szomszédainkat, azokat, akik a környezetünkben szükséget szenvednek.

Gyöngyösi Bibliák
A Gyöngyösi Ferences Könyvtár legújabb időszaki kiállítása a talán legjelentősebb Magyarországon található ősnyomtatvánnyal, a Schöffer-Fust Bibliával várja az érdeklődőket. Fáy Zoltán könyvtárossal beszélgetünk a bibliatörténeti tárlat érdekességeiről.

Bárányokként farkasok közé
Isten Országának már a meghirdetése is ellenséges világban történt. Az istentagadó rendszerben azonban világosabb volt az irány: szemben az árral! Mára minden összekuszálódott: gyakran báránybőrbe bújt farkasok próbálják Jézus tanítványait a saját érdekeik szerint fölhasználni.

Megmenteni jött a beteg világot
Vándorok vagyunk ezen a földön, mint Mesterünk, akinek nem volt hová lehajtania a fejét. Jézus nem akarja ráerőltetni magát senkire, de tanítványaitól azt várja, hogy ne hátra tekingessenek, hanem kövessék Őt egy igazságosabb és testvériesebb világ építésében.

Mire költik a péterfilléreket?
A hívek évszázadok óta küldenek közvetlen pénzügyi támogatást a Szentatyának annak jeleként, hogy részt kívánnak vállalni a pápának az egyetemes egyház sokféle szükségletéről, valamint a leginkább rászorulókról való gondoskodásából.

„Rángatom, cibálom… Őt kívánom”
A nagy bűn nem a vergődő lélek akár blaszfémiába forduló Isten-provokációja, hanem az öntelt, önelégült szív elégedettsége, langyos közönye, „a közömbös imája”.

Aligha lesz két emeritus pápa
Sokat sejtető gesztus vagy puszta véletlen, hogy a kerekesszékbe kényszerült Ferenc pápa L’Aquilába készül látogatni, Szent V. Celesztin nyughelyéhez, az első pápáéhoz, aki önként mondott le hivataláról? Elődje, XVI. Benedek is elzarándokolt oda lemondása előtt…

Úr s király a föld felett
Fölfoghatatlan valóságot tapasztalunk meg: Jézus az életét ajándékozza a legegyszerűbb táplálékba rejtve. Vándorlásunk társa lett, s ma is küld: ti adjatok enni az éhező, reményvesztett embereknek. Ha átadjuk a keveset, amink van, a csoda az Ő áldásával nap mint nap megtörténhet.

Rácsodálkozni Isten valóságára
Szentháromság Vasárnapján Isten benső életének titkait próbáljuk kifürkészni. Ő maga a szeretet, akiben élünk, mozgunk és létezünk. A teremtő Atya, akinek jóságát és emberszeretetét Jézus emberi módon jelenítette meg, s aki Szent Lelkével betölt mindeneket.

A Kézzel másolt és Hangos Biblia atyja
Szakmai tekintélye Szegedre vonzotta a világ különböző felekezetű bibliakutatóit Dél-Koreától Ghánáig, fiatalok ezrei csatlakoztak a Szentírást népszerűsítő kezdeményezéseihez. Benyik György biblikusprofesszor és lelkipásztor, közéleti ember és a sajtó munkatársa hetvenéves.

Megújítod a föld színét
Bábel tornyának világunkra vetülő árnyát, a megosztottság, a szembenállás szellemét legyőzte a lángnyelvekben megjelent éltető Lélek, amely egyesít, kiengesztel, bátorít. Gyarlóságaink ellenére újjá akar alakítani, hogy közreműködjünk az új teremtésben.

Egy korszak vége és az új reménye
Angelo Sodano bíboros halálával az a korszakos jelentőségű vatikáni személyiség távozott az élők sorából, aki 1959-től hatvan esztendeig állt a Szentszék szolgálatában, pályájának csúcsán II. János Pál pápa bíboros államtitkáraként.

Urunk mennybemenetelének ünnepén
Jézust felhő takarja el, amely a Bibliában mindig Isten különleges jelenlétének kifejezője. Megtapasztalva a Fiú istenségének valóságát, az apostolok örömmel térnek vissza Jeruzsálembe, hogy tanúságot tegyenek feltámadt Mesterükről a föld végső határáig.

Amiért a harang szól
Lehet-e autodidakta egy harangöntő? Slíz Róbert felvidéki fiatalember gyermekkori álmát beteljesítve, alapos előtanulmányok után, három év kitartó munkájával, tizedik próbálkozásra járt sikerrel. Ma már Európa-szerte száz helyen szólnak az általa öntött harangok.

Példájuk erejével
Megrázó életutak tárulnak a „Tebenned bíztunk eleitől fogva...” – Egyházi személyek a GULAG fogságában című kötet olvasói elé. A szovjet rendszer lelkipásztorok tucatjait hurcolta munkatáborokba, akik ott is a Gondviselésbe vetett reménnyel tettek tanúságot hitük mellett.

Ne nyugtalankodjék a szívetek!
Az Isten Fia meg akar szabadítani bennünket a félelemtől. Boldogok a békességszerzők – hirdeti egy háborúskodó világnak. Tanítása mindenkihez szól, a meghívás azonban személyes. Újuljunk meg gondolkodásunk szellemében, hogy már ne önmagunknak, hanem másokért éljünk.

A várvidéki magyarság pásztora
A nyelvükhöz ragaszkodó emigránsok gyermekeinek meghatározó tanáregyéniségére,
a nyugati határon kívülre szorult őshonos magyarság papjára, Galambos Iréneusz tudós bencés szerzetesre emlékezik méltó módon az alsóőri katolikus közösség kétnyelvű kötete.