A Gulagokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány 2022 áprilisában kiadott harmadik konferenciakötete a 2021. február 25-én – online megtartott – tudományos tanácskozás előadásainak írott változatát foglalja magában. Az alapítvány fontos küldetésének tekinti, hogy évente konferencián emlékezzen meg arról a
közel egymillió elhurcolt magyar honfitársunkról, akik a második világháborút követően a Szovjetunió munkatáboraiba,
az úgynevezett Gulag–Gupvi lágerekbe kerültek. Ezen vállalás jegyében születtek meg korábban a Szabadság helyett erőszak – Magyar női sorsok 1944–1945-ben, valamint a Kényszerű rabság, kettétört sorsok, jelöletlen sírok – a GULAG-kutatás fehér foltjai című kötetek.
Nagyné Pintér Jolán, az alapítvány elnöke, akinek mindkét szülője Gulag-rab volt, így fogalmaz a könyv előszavában: „A témaválasztásunk nemcsak a múltidézést szolgálja, hanem emléket állít azoknak a karizmatikus, hitüket megtartó személyeknek,
akik a Gulagról való hazatérésük után is nyájuk vezetői maradtak.
Vagy ha nem is gyakorolhatták vallásukat, hitüket, mégis a krisztusi tanítások szerint igyekezték megélni a nehéz, diktatúra által sújtott mindennapokat. Példájuk erejével szeretnénk irányt mutatni a 21. század csüggedő emberének: nem közhely, valóban sok mindent túl lehet élni, valóban meg lehet tartani hitünk, lelkierőnk.”
Valóban példaértékű és megrázó életutak tárulnak elénk a kötetben, mint például Kölley György cserkészvezetőé, Saly László győri egyházmegyés papé, Balogh István plébánosé vagy a felejthetetlen Placid atyáé. De az életutak mellett megjelenik a könyv lapjain a történelmi kontextus is: Horváth Attila alkotmányjogász az egyházi személyek elhurcolásának jogi visszásságait követi végig, a nemzetközi egyezmények függvényében. Rácz János történész fontos előzményt tár elénk: a sztálini egyházpolitika romboló mechanizmusát mutatja be, azt az ördögi mintát, amelyet majd Magyarországon is követ a kommunista hatalom. Kiss Dávid történész egy kevésbé ismert felvetést elemez: mit is tudhatott a magyar közvélemény 1945 táján mindarról, ami a két háború között a Szovjetunióban az egyházak kapcsán lezajlott.
Az általános történeti tanulmányok mellett a kötet egyik lényeges része a Gulagra került egyházi személyek életútjának részletes, pontosan adatolt feltárása. Így ismerhetjük meg Soós Viktor Attila egyháztörténész jóvoltából annak a Saly Lászlónak a történetét, akit azért visznek el a Győri Egyházmegye papjaként kényszermunkára, mert egy előadásában kritizálja a Szovjetuniót. Betegen és elgyötörten tér haza nyolc év rabság után, és nem is adatik neki hosszú élet, 1958-ban elhunyt. Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója annak a Kölley Györgynek az életpályáját vázolja fel, aki a hazai cserkészet ikonikus alakja, s akit nemcsak a Gulagra száműztek, hanem még Kádárék is bebörtönzik 1961-ben. De a kötetben megtalálható Prevoz Jánosné jóvoltából nagybátyjának, Balogh Istvánnak az életpályája, aki a Gulagról hazatérve vidéki plébános lesz, s bár visszatér az egyházba, a lelki gyötrelmek egész életében kísérik.
Megrázóak a református lelkészek kálváriájáról szóló írások is: Horkay Anna, Horkay Barna református lelkész lánya alapos részletességgel összegzi a Kárpátaljáról elhurcolt magyar lelkészek szomorú sorsát és kitartó állhatatosságát. Miklós Péter történész a hosszú, de szintén nehéz életű Gulácsy Lajos református lelkész életútját kíséri végig, memoárjai segítségével. Váradi Natália beregszászi főiskolai tanár írása pedig egy kevésbé ismert fejezetet tár az olvasók elé: Chira Sándor titokban felszentelt görögkatolikus püspök sorstragédiáját. Részletesen megismerhetjük a szovjet egyházpolitikát is Kárpátalján, valamint betekintést nyerhetünk a Gulagra hurcolt, majd karagandai száműzetésre ítélt Chira rendkívül érdekes életútjába.
A lelkészi, papi sorsok sajátja, hogy a Gulagról történt hazatérést követően a kádári szocializmusban a belügyi szervek árgus szemekkel figyelik az egykori kényszermunkásokat. Tóth Eszter Zsófia történész tanulmánya az állambiztonsági szervek egyházi személyekre vonatkozó megfigyelési szisztémáját összegzi, Kovács Emőke pedig Placid atya életrajzában részletesen kitér a Kádár-korszakban az egykori bencés szerzetesről keletkezett belügyi aktákra.
A kötet írásait jól kiegészíti Kovács Gergelynek, a Mindszenty Alapítvány elnökének tanulmánya, amelyben Mindszenty Conti utcai börtönéről olvashatunk részletesen. Arról
a Conti utcáról, ahonnan több egyházi személy – köztük Placid atya is – a Gulagra került.
Hajagos Csaba a Kiskunfélegyházán zajlott 1944/1945-ös események kapcsán a vidéki lakosság elhurcolásának történetébe és az egyházi pasztoráció folyamatába enged bepillantást. A kötet zárótanulmányát W. Müller Judit muzeológus jegyzi, aki a civil elhurcoltak írott és tárgyi emlékei alapján a hit megtartó és hazavezető erejéről közöl részletes és megható írást.
A szomorú, drámai történetek – még ha nehéz is az olvasásuk, befogadásuk –, mégis tanulságosak. Közös mindegyikben a feltétlen hit, a Gondviselés segítségébe és a túlélés lehetőségébe vetett bizalom, remény, állhatatosság, a megtörhetetlenség és a 90. zsoltár valóban megtartó ereje. Fontos olvasmány lehet a XXI. század emberének!
,,Tebenned bíztunk eleitől fogva..." – Egyházi személyek a GULAG fogságában
Gulagokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány, Budapest, 2022, 203 oldal
Nyitókép: A málenkij robotra elhurcoltak emlékműve Vásárosnaményban (Wikipédia)
