Jézus szól: menjetek! Azokhoz szól így, akiket korábban elhívott. Akiknek azt mondta: Jöjjetek! Jöjjetek utánam… Kövessetek engem! Jézus tanítványait az emberek közé küldi (Lk 10,1–9). Nem felfedező útra. Nem azért, hogy derítsék föl a terepet, milyen is éppen a társadalom. Nem azért küldi, hogy megtudakolja, vajon el lehet-e foglalni azt a vidéket, vajon be lehet-e szervezni az embereket egy célcsoportba, amelyik majd hatásosabban behálózza a várost, a vidéket, hogy majd így ő tudjon uralkodni rajtuk.
A küldés, a küldetés másról szól. Ahogy a meghívás is személyre szóló volt, Pétert, Andrást, Jakabot, Jánost és a többieket megszólította, és ők – mert érezték, hogy valami megfoghatatlan erő sugárzik a Mesterből – követték őt. Most pedig menniük kell. Szelíden, nem erőszakkal. Nem a pusztító villámot lehíva, hanem bárányként. Mint bárányokat küldi Jézus őket a farkasok közé. Arra számítva, hogy az üzenetet sokan nem fogják szívesen fogadni.
Békességet hirdetni küldi Jézus a tanítványokat. Azt a békét, amit a világ nem tud megadni.
Nem egyedül küldi őket: amit képviselnek, amit hirdetnek, nem magánügyük. Küldetésben járnak.
Jézus ügyét képviselik. Egyedül gyöngék. Egymás támogatására van szükségük.
Békesség ennek a háznak! – mondja Jézus, és ezt az üzenetet kell továbbadni. Békességet vinni az emberek közé. Mert a világ békétlen. Mert a legkülönbözőbb érdekek feszülnek egymásnak. Az emberek nem tudják elfogadni egymást. Nyugtalanok. Talán még magukkal sem tudnak kibékülni. Testvérek fordulnak egymás ellen. Ellenségnek tekintik egymást népcsoportok. Idegen elnyomók uralkodnak rajtuk. Van, aki jobban él, van, aki szegénységben. De ami közös bennük, hogy hiányzik szívükből a béke.
Amikor Jézus megjelenik a világban, a betlehemi éjszakában a békességet hirdetik az Isten hírnökei. Jézus békét akar. Testnek és léleknek a harmóniáját. A gyógyítások is tulajdonképpen erről szólnak: elközelgett a békesség országa. Amikor Jézus a názáreti zsinagógában először jelentkezik felolvasásra, a könyvtekercs éppen ezen a helyen van nyitva:
„Az Úr lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét.” (Lk 4,19–20)
Jézus hallgatói csodálkoznak. De botránkoznak is – honnan veszi a bátorságot, hogy új világrendet hirdessen meg?
Amikor Jézus tanítványait küldi a feladattal, hogy gyógyítsanak betegeket, hirdessék a békességet, hirdessék, hogy elérkezett az Isten Országa, vannak, akik örömmel fogadják, vannak, akik kételkedve, vannak, akik ellenségesen. A tanítványok nem azért mennek az emberek közé, hogy meggazdagodjanak, nem azért, hogy saját érvényesülésüket keressék. Egyszerűen, csak a legszükségesebb felszereléssel, ami éppen az úthoz kell. Nem visznek botot, erszényt, tarisznyát… csak a békesség jó hírét.
Bárányok a farkasok között: szemléletes a kép, amelyet Jézus használ. Az örömhír, az Isten Országának meghirdetése már a kezdet kezdetén ellenséges világban történik. És voltak, vannak és mindig is lesznek báránybőrbe bújt farkasok, akik megpróbálják Jézus tanítványait a maguk hazug módján félrevezetni, kihasználni, a saját érdekeik szerint fölhasználni. S a tanítványok között mindig voltak és vannak, akiket megtéveszt ennek a világnak sokféle furcsasága.
Sokszor találkoztam – főleg a kilencvenes évek elején – a kérdéssel: mit jelentett az egyházaknak Magyarországon a szabadság? A válaszom egyszerű volt: korábban, minden nehézség ellenére, világosabb volt az irány. Szemben az árral!
A nyíltan istentagadó, a vallás elhalását remélő politikai rendszerben egyszerűbb volt eligazodni. Most mintha összekuszálódott volna a világ.
Könnyen együtt úszunk az árral, megkísérti sokakat – mondjuk ki nyíltan – az egész világon tapasztalható neoliberális fősodor, amelyben nincs helye annak a békének, amit Jézus akar adni a világnak. S azok, akik ezt a jézusi békességet, testvériséget képviselik, gyakran e világ farkastörvényei miatt üldözést szenvednek.
Bárányok a farkasok között… Nem birka módjára terelhetők, hanem – miként Jézus inti őket másutt: legyenek „okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok”. (Mt 10,16)
Jézus tanítványai között ma is vannak egyszerű emberek, akárcsak a Mester idejében. De vannak a világ élvonalába tartozó tudósok is. Az egyháznak vennie kell a bátorságot, hogy az emberek közé menjen, nem magánérdekeket képviselve, hanem azt a jézusi ügyet, amit az Isten Országa jelent, amint nem lehet eléggé hangsúlyozni: az igazságosság, a béke és az öröm országát.
„Si vis pacem, para bellum!” – ismerjük a mondást. Ha békét akarsz, készülj háborúra. Az idősebb nemzedék jól emlékezik még a békeharc és a béketábor hamis jelszavaira. „A béketábor legyőzhetetlen…” A mi korunk emberei saját bőrükön tapasztalják, mint jelent a fegyverkezés.
Fegyverekkel, emberek gyilkolásával, kultúrkincsek megsemmisítésével soha nem érkezik el a béke a világba.
Hogyan lesz béke a földön? Komolyan kell venni a jézusi felszólítást: Térjetek meg! (Mk 1,15) Változtassátok meg az életeteket! Ne ússzunk együtt az árral, még akkor sem, ha a világpolitika főáramlata könnyen elsodorna minket. Merjünk jelen lenni hiteles, Istenben hívő életünkkel, amelyet Krisztus békéje hat át. És ne féljünk a küldetésünktől: mint bárányok a farkasok között. János apostol biztat: „Mindenki, aki Istentől született, legyőzi a világot. És ez a győzelem – győzelem a világ fölött! – a mi hitünk.” (1Jn 5,4)
