Az ember életével együtt jár a félelem, a szorongás. Leginkább az egyedülléttől, a magánytól félünk. Nyomasztó a tudat, hogy nem törődik velem senki, hogy rám már nincs szüksége senkinek.
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.”
Mindannyian szeretnénk örülni. Az öröm forrása a közösség. A másik ember, akivel szeretetben élek. Aki elfogad engem. És akit én is el tudok fogadni.
Közösség nélkül az élet embertelen. Senki sem sziget – ez a címe Thomas Merton trappista szerzetes, könyvének. Benne élünk mindannyian egy látszólag bonyolult vonatkozási rendszerben, amelyben ha megtalálom a helyemet, megtapasztalom a harmóniát, az összhangot, megtapasztalom a békét.
Szeretet az Isten: aki szeretetben él, Istenben él, és Isten őbenne – jelenti ki Istenről levelében János apostol. (1Jn 4,16)
Mi a szeretet? És ki az Isten? Egész életünkben keressük, kutatjuk a titkok értelmét. Mert nem lehet racionális magyarázatot találni a szeretetre. Vannak, akik szerint a szeretet nem más, mint biokémiai reakciók bonyolult összefüggése. Olyan vonzalom, ami nem más, mint a bennünk lévő anyagok működése az érzékeinken keresztül. Vannak, akik szerint a túlélési ösztön megnyilvánulása, amely segíti az életben maradást.
Az alighanem mindenki számára világos, hogy ha magam volnék, ha rajtam kívül nem létezne senki, akkor a szeretetről lehetetlen volna beszélni.
A szeretet mindenképpen kapcsolatot jelent. A szeretet elfogadást jelent. Vállalást. Közösséget.
A szeretethez hozzátartozik a személyesség. Csak úgy általában szeretni lehetetlenség.
Mert tudd meg: e szóban – haza, foglaltatik az emberi szeretet és óhajtás tárgyainak egész öszvessége. Oltár, atyáid által Istennek építve; ház, hol az élet első örömeit ízleléd; föld, melynek gyümölcse feltáplált; szülőid, hitvesed, gyermekeid, barátid, rokonaid s polgártársaid: egyről egyig csak egészítő részei annak. –buzdítja unokaöccsét Kölcsey Ferenc (Parainesis).
Hazaszeretet, szülői szeretet, barátság: mind hozzátartoznak az élethez. Nem úgy általában, hanem a maguk konkrét valóságában, konkrét közösségében.
A gyerekek egyszerűségükben és őszinteségükben, sokszor esetlenségükben meg tudják fogalmazni a szeretet lényegét. Ilyeneket mondanak: „A szeretet olyan, mint amikor egy kicsi öreg néni és egy kicsi öreg bácsi még mindig barátok, még azután is, miután jól megismerték egymást.” Egy másik: „A szeretet az, amikor anyu a legfinomabb csirkehúst odaadja apunak.” Vagy egy számomra megrendítően szép gyerekmondás, valahol olvastam. Egy négyéves kisfiúról van szó. A szomszédban élt egy nemrégiben megözvegyült idős férfi. Egyszer, amint a kisfiú meglátta a síró öregembert, besétált a kertbe, odabújt az idős ember ölébe és csak ücsörgött szótlanul. Amikor az anyja megkérdezte a fiút, hogy mit is csinált, csak azt felelte:
„Semmit, csak segítettem neki sírni.”
Itt van a szeretet lényege. Hogy együtt vagyunk. Hogy közünk van egymáshoz. Hogy nem hagyjuk magára a másik embert. Úgy, hogy ebből nekünk semmi kézzel fogható hasznunk nem származik. De hozzátartozik az emberségünkhöz.
Húsvét ünnepe után, amikor a velünk közösséget vállaló, értünk szenvedő Jézusra emlékeztünk, aki – mondjuk a gyerek szavaival – segített nekünk sírni, mert vállalta emberségünket, megünnepeltük a ránk is kiáradó Szent Lelket, akit Jézus az Atyától küldött nekünk.
Szentháromság ünnepén megpróbálunk rácsodálkozni az Isten valóságára, aki maga a szeretet. A szeretet pedig nem létezhet magányosságban, kapcsolatok nélkül.
Jézus tanításából kirajzolódik az Isten benső élete, aki maga a szeretet, aki egy, igaz, örökkévaló Isten. Maga az élet teljessége. Atya, Fiú és Szentlélek hármasságában: csak dadogni vagyunk képesek róla, felfogni értelemmel nem tudjuk.
Berzsenyi Dániel Fohászkodás című versét így kezdi:
Isten! kit a bölcs lángesze fel nem ér,
Csak titkon érző lelke ohajtva sejt:
Léted világít, mint az égő
Nap, de szemünk bele nem tekinthet.
Isten a Teremtő, a végtelen hatalom, akinek akaratából létrejött a mindenség. Isten, az ember teremtője, aki szabadságot adott az embernek,
nem hagyja magára a teremtés rendjéből újra és újra kiszakadni próbáló embert,
és felajánlja számára, számunkra a rendbe való visszatérés lehetőségét az értünk emberségében szenvedő, halált vállaló Jézusban. Isten éltető, elevenítő, a világot fenntartó: a Lélek ajándékait árasztja mindazokra, akik készek arra, hogy befogadják. A bölcsesség, az erősség, az értelem ajándékait.
Egy az Isten. „Hiszem, hogy egy az Isten”: így kezdődik Illyés Gyula Hiszekegy fordítása. Az Isten azonban nem önmagában és önmagának való hűvös létezés, hanem maga a szeretet, amely belső, titokzatos közösség nélkül nem létezik. És Ő a forrása minden közösségnek. És egyetlen közösség sem létezhet igazán szeretet nélkül. Érdekből lehet vállalatot, vállalkozást létrehozni, de
szeretet nélkül nincs haza, nincs otthon, nincs család, nincs igazi emberi élet.
Ma az Istent ünnepeljük, akit Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevezünk. Aki által mindenek lettek. Aki Jézusban, a Názáretiben emberi módon megjelenítette jóságát és emberszeretetét. Azt az Istent, aki Szent Lelkével betölt mindeneket. Azt az Istent, akiben élünk, mozgunk és létezünk.
