Angelo Sodano 1927-ben az észak-olaszországi Piemont tartományban, Isola d’Asti városában hatgyermekes családban született. A politikai tájékozódást már fiatalon megtanulhatta édesapjától, aki kereszténydemokrata parlamenti képviselő volt. Papságának első éveiben ifjúsági lelkipásztori munkát folytatott, később teológiát tanított, majd a Pápai Egyházi Akadémia elvégzése után diplomáciai szolgálatot vállalt.
Először kilenc évig Latin-Amerikában, az ecuadori és az uruguayi nunciatúrán, majd tíz évig Rómában, az Egyházi Közügyek Tanácsában dolgozott. Több nemzetközi tárgyaláson képviselte a Szentszéket, a vatikáni misszió tagjaként a kommunista Romániába, Magyarországra és Kelet-Németországba is ellátogatott. Elnökként vezette Oroszország vallási ügyeinek pápai bizottságát. 1977-től újabb latin-amerikai évtized következett, immár nunciusként, fontos szerepet vállalt Chile és Argentína konfliktusának rendezésében.
Rómába visszatérve az államközi kapcsolatok titkára lett, majd 16 éven át bíboros államtitkár. E szerepkörének jelentőségét növelte, hogy
a Római Kúriában otthonos olasz vezető volt – a lengyel pápa és német „jobbkeze”, Joseph Ratzinger bíboros mellett.
Latin-amerikai kapcsolatainak köszönhetően Sodano befolyásolhatta Joseph Ratzingernek, s így a Hittani Kongregációnak a felszabadítás teológiájával kapcsolatos álláspontját is.
A felszabadítás teológiáját megalapozó Gustavo Gutiérrez perui domonkos szerzetes alapműve sem kerülhette el a vatikáni kritikát, jóllehet elgondolásai mérsékeltnek számítottak. II. János Pál pápa 1979-es mexikói látogatása alkalmával leszögezte:
„Krisztus politikusként, forradalmárként való felfogása nem esik egybe az egyház tanításával.”
1984-ben és 1986-ban két újabb dokumentum ítélte el ezt az irányzatot, miközben hangsúlyozta a katolikus Egyház közelségét a szegényekhez.
Ferenc pápa megnyilatkozásai hoztak áttörést a felszabadítási teológia hivatalos egyházi megítélésében. Evangelii gaudium kezdetű, 2013-ban megjelent enciklikájában számos felszabadítási teológusnál határozottabban bírálta a globális kapitalizmus visszásságait: annak kirekesztő társadalmi rendjét és pénzimádatát, valamint társadalmilag igazságtalan struktúráit.
2018-ban szentté avatta
Óscar Romero San Salvador-i érseket, a Latin-Amerika-szerte tisztelt vértanút, a szegény nép barátját, akit 1980-ban egy tiszti különítmény az oltárnál, szentmise bemutatása közben lőtt agyon.
Romero szentté avatását korábban a Vatikánban többen – állítólag maga Sodano bíboros is – késleltették, mivel az ő működését is a felszabadítás teológiájával hozták kapcsolatba. Talán Romero érsek szentté avatása, s ezzel részben a felszabadítási teológia szerepének átértékelése is hozzájárulhatott ahhoz, hogy Angelo Sodano 92. születésnapján, 2019 decemberében lemondott a Bíborosi Kollégium dékáni tisztéről.
Egy nagy egyéniség távoztával új fejezet nyílik, a folytonosságban is új reménnyel: Ferenc pápa augusztus végén huszonegy új bíborost nevez ki. A legtöbbjük az európai közvélemény számára ismeretlen;
részben a világ távoli régióiban szolgálnak: Mongólia apostoli prefektusa, kelet-timori szalézi érsek, a nigériai Ekwulobia püspöke,
négy nyugalmazott érsek.
Ferenc pápa elsősorban nem azon érsekeket nevezi ki bíborossá, akik székvárosának ez a rang hagyományosan „jár”. A főpapok személyes, lelkipásztori-missziós erényeik alapján válhatnak a pápát segítő testület tagjává vagy a pápa által fontosnak tartott érdemek jutalmazottjává. Népükhöz közel álló, velük élő, a helyi egyház megosztottsága ellen küzdő lelkipásztorok a bíborosi tisztség várományosai. A kinevezésekkel a bíborosok összlétszáma 229, közülük a 80 évesnél fiatalabbaké, a pápaválasztóké 132 lesz.
Nyitókép: Angelo Sodano bíboros Ferenc pápát köszönti a Vatikán Kelemen-termében, két nappal megválasztása után. (MTI/EPA/L'Osservatore Romano)
