Tudomány
A nanoszenzortól a gigatraktorig Las Vegasban
A járvány okozta tavalyi kényszerű kihagyás után Las Vegasban újra megrendezték a világ legnagyobb (szórakoztató)elektronikai kiállítását, a Consumer Electronics Show-t (CES), a technológiai innováció legnagyobb nemzetközi seregszemléjét.
Átok vagy áldás? Megérkezett a kiszolgáló nélküli kávézó
Itt sosem kell sorban állnod! – ezzel a szlogennel reklámozzák azt a tavaly év végén Budapesten megnyílt kávézót, ahol egy árva alkalmazottal sem találkozhatunk.
Szót értés a gondolat erejével
Kovács Imre író és parasztpárti politikus a népi tábor többi képviselőjével együtt az önállóan gazdálkodó, polgárosodó parasztságban látta a nemzet felemelkedésének zálogát. Salamon Konrád történésszel Kovács Imre forradalma című könyve kapcsán beszélgettünk a „harmadik útról”.
A Teng- és a Jelcin-főzte puding próbája
A kínai gazdasági csoda titka egyszerű, állítja díjnyertes könyvében Isabella Weber közgazdász: a kilencvenes évek orosz politikusaival szemben nem hallgattak a nyugati közgazdászokra, inkább az ázsiai „kistigrisek” fejlesztő állam-modelljét honosították meg.
Hamu és covid
A Hunga Tonga-Hunga Ha’apai amúgy mozgalmas életet él. Eleinte két szigetként léteztek, aztán egy 2009 kitörés egybeolvasztotta a kettőt. Jelenleg ismét két entitásként létezik-léteznek, de hogy meddig, azt senki nem tudja.
Elhunyt az Aranybulla kutatója
Életének 78. esztendejében elhunyt dr. Érszegi Géza, a Magyar Országos Levéltár nyugalmazott főlevéltárosa, egyetemi tanár, a középkorkutatás jeles történésze, a történettudományok doktora, a Magyar Levéltárosok Egyesületének egykori alelnöke.
Ha a pokol tüze befagy…
Népszerű turisztikai látványosság? Az emberi butaság mementója? Mérgező, természeti csoda? Földgáz-pazarlás? A darvazai gázkráter többé-kevésbé igaz története.
Csatára fel, pónim!
A popkultúra a középkori harci lovakat fenséges lényekként ábrázolja – magasak, izmosak és erősek, hátukon ragyogó páncélú lovagokkal. Az új kutatások azonban azt mutatják, hogy a középkori lovak valószínűleg sokkal kisebbek voltak, mint azt gondolnánk.
Távirányítás egymillió kilométerről
Nem csillagász, sem tudós – James Webb politikus volt, majd a NASA második főigazgatója. Talán sosem álmodott arról, hogy róla nevezik el korunk legmodernebb, amerikai–európai–kanadai együttműködésben készült űrteleszkópját.
Benkő Samu, a művelődéstörténész
A XX. századi erdélyi s egyetemes magyar kultúra sokoldalú egyénisége, a 94 éves korában távozott Benkő Samu életművének akár egy vonulata is elegendő lenne a halhatatlansághoz: Bolyai-kutató, a Korunk szerkesztője, s nem utolsósorban az újjáalakult Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke.
Napnál is forróbb kínai reaktor
Jó hír a fúziós energia fejlődésével kapcsolatban, és egyben új világrekord: a Kínai Tudományos Akadémia által fejlesztett Experimental Advanced Superconducting Tokamak (EAST) 70 millió Celsius-fokos hőmérsékletet tudott fenntartani 1056 másodpercig, azaz több, mint 17 percig.
Budapestiek, aludjatok jól!
A megszálló németekkel szembeni hatásos magyar fellépés elmaradásán sokat tűnődünk. Az egyik ellenálló tevékenységét mutatja be a történész, aki október végén jelentette meg összefoglaló munkáját a kérdésről Véres város. Fegyveres ellenállás Budapesten, 1944–1945 címmel.
Amire emlékezünk és amit elfelejtünk december 25-én
A karácsony kettémetszvén az idő világát az emlékezés ünnepe, de eredete az emlékezet homályába burkolódzik. A budapesti Danube Institute vendégkutatójának írása.
Sárkányfűvel radioaktív szennyezés ellen
Ingatlanspekulánsok szemet vethettek az emberöltő óta parlagon heverő csernobili területekre. Kis bökkenő, hogy a tudomány mai állása szerint az még évszázadokig emberi létezésre alkalmatlan. A svájci Szemfényvesztés Kft. azonban öt év alatt szállítja a megoldást.
Minimálbér: szociális biztonság és versenyképesség
A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának tárgyalásán elfogadták, hogy a minimálbér 200 ezer forintra emelkedjen jövőre. A közgazdász professzor a gazdasági észszerűség és társadalmi méltányosság szempontjából elemzi a lépés hatásait.
Konferencia a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen
2021. december 8-án a magyar szellemtörténettel foglalkozó, az egyetemhez tartozó Molnár Tamás Kutatóintézet egész napos tudományos rendezvénye alapvető kérdésekre keresia választ: Mi a népi gondolat? Mi volt egykor a népi irodalom jelentősége, és milyen tanulságokat lehet megfogalmazni róla a mára nézve?
Alijára készülő forradalmárok
1953 márciusában húsz-harminc tizenöt-húszéves magyar zsidó fiatal ellen indult a cionista per röviddel a januári nevezetes moszkvai orvosper után. A budapesti ifjúk gondolkodását, tevékenységét és áldozattá válását követi nyomon Novák Attila történész, korábbi tel-avivi kultúrattasé munkája, amelyet újságíró-történész mutat be.
Ahol kereskednek, ott szelídek az erkölcsök
A magyar kis- és közepes vállalkozások világát a „vadkapitalizmus” és az „amorális familializmus” fogalmaival szoktuk lekezelően elítélni. Mike Károly empirikus kutatásai nem ezt igazolják. Sőt, az ellenkezőjét! Eredményeit a debreceni közgazdász mutatja be.
Mindnyájunkkal végezne az aszteroida… de nem fog
Meghalunk! Mind! Azonnal! Pontosabban azonnal mind meghalnánk, ha nagyobb lenne, ha közelebb lenne, ha sebesebben száguldana az a fránya égi kő.
A COVID-19 vírus aligha származhat laboratóriumból
Elnöki utasításra az amerikai titkosszolgálatok hónapokig dolgoztak a Covid-vírus eredetének felderítésén, lehetőleg a víruslabor-teória alátámasztásán, sikertelenül. Az Arizonai Egyetem kutatója a Science-ben a korai esetek térbeli mintázatainak elemzésével az állati eredetet valószínűsíti.
Honi hangya mennyi van?
Ha kimegyünk a természetbe, szinte biztos, hogy az első rovar, amivel találkozunk, egy hangya lesz. A rovarcsalád különleges életmódjáról, az ökoszisztémában betöltött szerepéről Csősz Sándorral, az első magyar hangyanév-katalógus egyik szerzőjével beszélgettünk.
Tegyük ismét katolikussá a halloweent!
A halloween-bolondéria megszállta az országot, ahogy az ostobaságokat könnyen átvesszük Amerikától, miközben a jót csak nagy ritkán. A szokás hátterét és mélyebb katolikus felfogását mutatja be a vallásos, monarchista amerikai történész.
Elöl csak ül a masiniszta
Intelligens technológiával növelné a vasút vonzerejét a Deutsche Bahn. A Siemensszel és Hamburg városával együttműködve kifejlesztett önvezető Digital S-Bahntól pontosabb, energiatakarékosabb üzemelést várnak, s az utasszámot a jelenlegi pályák használatával is növelni kívánják.