A Román Akadémia kolozsvári Történeti Intézetének kutatója volt, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Kriterion Könyvkiadó Téka sorozatának szerkesztője. Szakmai munkásságát a magyar és román kulturális élet is sajátjának tekintette és méltányolta, s rangos díjakkal és kitüntetésekkel ismerte el. Megkapta a Román Írószövetség Díját, a Nicolae Bălcescu-díjat, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, a Széchenyi-díjat, a Kemény Zsigmond-díjat, a Magyar Művészeti Akadémia aranyérmét, a Bethlen Gábor-díjat és az Arany János-életműdíjat.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület emlékezése szerint „Életművét meghatározta a szülőföld iránti hűség: szociográfiai munkái, jeles személyekkel készített interjúi, szerkesztett kötetei, elméleti és gyakorlati tevékenysége szűkebb pátriája,
Erdély iránti föltétlen ragaszkodását fejezték ki, és mutatnak irányt a ma embere számára is”.
Életét bevégezve hazai földbe tér, a kolozsvári Házsongárdi temetőbe.
Tarnóczy Mariann, a Magyar Tudományos Akadémia Határon Túli Magyarok Titkárságának osztályvezetője szerint „nélküle az erdélyi magyar tudományosság messze nem lenne mostani állapotában”. A mások mellett az ő erőfeszítései révén is új életre kelt Erdélyi Múzeum-Egyesület bő másfél évszázados történetére is utalva írja Benkő Samu, hogy „Minden akadály ellenére, olykor a kívülálló szeme elől teljességgel eltakarva, kétszáz éve létezik és időről időre megújul a tudománypolitikává izmosodó erdélyi magyar intellektuális akarat”.
Az elődökre utalva megemlékezik Aranka György kezdeményezéséről: „Az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság eleinte az anyanyelvre, majd a történeti forrásgyűjtésre összpontosítja érdeklődését, de néhány éves működése annak is bizonysága, hogy hovatovább egyre többeket fogad soraiba az erdélyi értelmiségi elitből, függetlenül attól, hogy a belépő egyesületi tag az alkotó tevékenységnek éppen melyik ágát műveli.”
Az erdélyi értelmiségiek kultúraművelő erőfeszítései az Erdélyi Múzeum-Egyesület megalakításakor teljes összhangban voltak az összmagyarságéval; Benkő Samu szavaival: „Az alakuló közgyűlésen, 1859-ben a megválasztott elnök, Mikó Imre és a jelen lévő akadémiai elnök, Eötvös József egyazon tudománypolitikai platformon állva körvonalazta a magyar tudósok előtt álló egyetemes és nemzeti feladatokat.”
Az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek hármas célja volt: múzeumot állít és tart fenn, a múzeumi anyag tudományos feldolgozásáról és a tudomány és művelődés magyar nyelven való terjesztéséről gondoskodik. Az egyesület két szakosztályában tudományművelő munkát is kifejtett, így 1872 előtt mintegy az egyetemet pótolta, s a kolozsvári egyetem létesítését is jelentős részben az egyesület tette lehetővé nagyértékű tudományos gyűjteményeinek átadásával. Az 1870-es évek végén az egyetemi tanár és múzeumi titkár Finály Henrik az egyesület munkásságában az akadémiai gondolatot kívánta előtérbe helyezni, hogy „valóságos tudós társaságot, azaz tudományt művelő és terjesztő, tudományos eredményeket termelő testületet alakítson”.
Trianont követően „a hatósági önkény, a baksisleső hivatalnokok akadékoskodása, a gyanakvás és rosszindulat ezer megnyilvánulása között is igyekezett szakosztályainak munkája révén életjelt adni magáról”. „Valósággal
az elmenekült, de egyre visszavárt egyetemet helyettesítette tudásközlő, tudás-szerzésre serkentő, önzetlen tudomány-művelésre nevelő munkásságával.
Az EME életének hősi korszaka volt ez. Az erdélyi tudományos élet folytonosságát ez az intézmény biztosította.”
1947-ben az EME vezetőségét a román hatalom önkényesen leváltotta, majd 1950-ben meg is szüntették az egyesületet. Ám, mint az elnökké választott Jakó Zsigmond az újjáalakuláskor fogalmazott: „Hagyományokkal rendelkező közösség tevékenységét azonban nem lehet hatalmi szóval megszüntetni, mert a közösség tovább él egykori tagjainak szellemi teljesítményében.” Jakó Zsigmond 1990-ben úgy látta: „Magyar nyelvű egyetemi oktatás hiányában a szakosztályok munkája jelenti az egyetlen legális keretet a tudományművelés számára, akárcsak a két világháború közötti korszakban.”
E munka egyik vezéregyénisége volt Benkő Samu alelnökként, majd elnökként,
igyekezvén teljesíteni a társadalom jogos elvárását – Jakó szavaival – „a mesterségesen elsorvasztott önismereti diszciplínák, így a magyar és erdélyi történelem, a magyar nyelv és irodalom, a néprajz, a szociológia és a nemzeti kisebbségek szempontjából lényeges jogtudomány, valamint a műszaki tudományok fejlesztését”.
Ahogy Benő Samu fogalmaz: „A polgári szervezkedésben rejlő erőtartalékokban reménykedve hozták létre eleink a múlt században az erdélyi művelődés központi egyesületeit, és az 1989-es decemberi fellélegzés után is,
feledve teljes anyagi kifosztottságunkat, magunk erejére támaszkodva láttunk hozzá tudományos intézményeink feltámasztásához,
illetőleg az idők követelményeinek megfelelő újabb szervezéséhez.”
Benkő Samu temetésére január 15-én, szombaton 11 órakor kerül sor a kolozsvári Házsongárdi temetőben.
Nyitókép fotó: Lugosi Lugo László / MMA
