A valahai nyolcosztályos gimnázium Burián-szótár fölé hajló diákjai sokszor nem értették, miért kell egy „holt nyelv” szavait és grammatikáját tanulniuk? A titkos kommunista, magát „közismert politikai jellemtelenséggel” vádoló Ortutay Gyula 1945 utáni kultuszminisztersége idején – Kunszery Gyula korabeli rímfaragványa szerint – azért „szabadította meg” a diákokat a latin nyelvtől, mert piarista alma materében egyszer megbuktatták ebből a tárgyból.
A főlevéltáros, kutató professzor
Érszegi Géza azon kevesek közül való, akik már diákkorukban vonzódtak, sőt lelkesedtek a latin nyelv és forrásai iránt.
Miután az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán latin–levéltár szakon diplomát szerzett, mondhatni az árral szemben vált középkori történésszé, a magyarországi pápai oklevelek, majd a Vatikáni Levéltár kutatójává.
Kollégája, Sölch Miklós emlékezése szerint „A magyarországi oklevelekkel végzett gondos munkája mellett a Vatikáni Titkos Levéltárban is feltárt, jegyzékbe foglalt és ezzel a kutatás rendelkezésére bocsátott több száz magyar vonatkozású középkori oklevelet. A Magyarországon fennmaradt eredeti pápai oklevelek összegyűjtésével egy nemzetközi kutatásban is közreműködött. A magyar oklevelek teljes szövegű átírását és pontos filológiai kommentálását végezte el.” 1991-ben a történettudományok doktora címet nyerte el a Vatikáni Titkos Levéltár (ma Apostoli Levéltár) középkori magyarországi okleveleit bemutató értekezésével.
Évtizedeken át tanított az ELTE-n, de más magyar és külföldi egyetemeken is. Számtalan előadást tartott tudományos konferenciákon, szemináriumokon és tanfolyamokon.
Középkori kéziratokhoz értő, azokat ismerő, segédanyagot készíteni tudó levéltárosok nemzedékeit nevelte.
Páratlan tudásával önzetlenül segítette kollégáit, tudóstársait és doktorandusz hallgatóit. A tudomány olyan kiválóságainak lett munkatársa, mint Mezey László, Fekete Nagy Antal, Bónis György.
A burgenlandi levéltárak megnyílását követően Érszegi Gézát kérték fel, hogy a Batthyány család levéltárának középkori anyaga alapján megírja Felsőőr középkori történetét. Elkészítette Sárvár, valamint a sárvári uradalom történetét is. Az Árpád-korban Magyarországon született szentek életrajzának gyűjteményét dolgozta fel és adta ki. Árpád-kori legendák és intelmek című kötetében háborúskodásokról és követjárásokról, templomok és kolostorok alapításáról, hittérítő utakról, pogánylázadásról és politikai manőverekről olvashatunk. Megírta a középkori Tolna megye történetét a honfoglalástól a mohácsi csatáig.
A tihanyi bencés közösség hálásan emlékezik Érszegi professzor úrra, aki az apátságnak újraindulása óta minden kulturális és emlékezetpedagógiai ügyében önzetlenül segített: konferenciák megszervezésében; sokszor adott elő és a „szent királyok” I. András király koráról, Szent Ányos püspök kultuszáról, az apátság történetéről; történeti kiállításaik tervezésében és kiadványaink szerkesztésében szakértőként aktívan vett részt.
Egyik fő műve az Aranybulla eredeti szövegének rekonstruálása több tucat oklevél alapján.
Becses történelmi dokumentumunkat a róla írt könyvében így méltatja: Az uralkodó és a kiváltságos alattvalók egyezsége lett a későbbi századok „aranyszabadságának” biztosítéka, s utóbb jelképe egy józan társadalmi szerződésnek.
Tisztségei, kitüntetései jelzik életművének, sok évtizedes munkásságának jelentőségét. Szakmai elismerései közül kiemelhető az Országos Levéltár főigazgatója által alapított Ember Győző-díj, amit elsőként kapott meg 2002-ben, valamint a nemzeti kulturális örökség minisztere által adományozott Pauler Gyula-díj (2005). Tudományos munkássága elismeréseként 2012-ben a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést is elnyerte.
