Egy cigányokról szóló filmben azt hallottam, hogy ez a nép a Holdról jött. A Cigány mesék című könyve is azt mutatja, hogy a roma múlt, történelem, néprajz, eredetmítosz egybefolyik. Czinka Panna egyszerre zenetörténeti és mesebeli személy is. A legújabb kutatások szerint honnan és mikor jöttek a cigányok Magyarországra?
Érdekes a Holdról jött emberek hasonlata. Az Amerikába került zseniális magyar tudósok: Wigner Jenő, Teller Ede, Neumann János és társaik magyar nyelve ugyanilyen elnevezést váltott ki: az ismeretlen nyelven beszélő, markánsan eltérő tudományuk zseniális művelőit tréfásan marslakóknak mondták. A nehezen értelmezhető más nyelv, szellemi beállítódás, hagyomány szülhet ilyen képzeteket másokban. A romák egyébként a legújabb kutatások által is megerősítve India északi részéből, Rádzsasztánból indultak útnak a népvándorlás hagyományos nyugati irányába a Kr. u. VIII–X. század körül, az ott zajló háborúk, éhínségek miatt. Ezt a XVIII. századi nyelvtudomány és a modern genetikai vizsgálatok egyaránt megerősítették. Magyarországra a romák első kisebb, családi nagyságú vándor-, szolgáltató-, iparoscsoportjai a XIV–XV. században érkeztek. Első írásos bizonyíték erre egy Nagy Lajos király számára készült felmérés Raguza (ma Dubrovnik) szabad királyi város polgárairól szóló jegyzékben, 1352-ben található, ahol a romákat is felsorolják a város lakói között. Legjobb tudomásom szerint 1422-ben Zsigmond királyi menlevéllel lát el roma csoportot, védelmet, saját belső jogszolgáltatást, szabad vándorlást és a csak neki adózás kiváltságát biztosítva számukra. A XVI. század elejétől az országos cigány fővajda udvari nemesi tisztségviselője felelt az adó beszedéséért, a külső jogviták eldöntéséért, a romák kiváltságainak védelmezéséért. Ekkortól, a XVI–XVII. században alakult ki Buda és Óbuda között a korban Cigányvárosnak, Zigeunerstadtnak, Kipti Mahalának, Civitas Ziganorumnak nevezett letelepült roma kolónia, amely a mai korig át-átköltözve, változva őrizte népessége egy részét a városban. Ennek az együttélésnek már ötszáz éve.
(fotók:Bársony János archívumából)
Minden rossz Mária Teréziával kezdődött? A kötelező összeírásokkal, kényszerletelepítéssel (1773, 1779) megindult a cigányság marginalizálódása, a sztereotípiák felerősítése? A végvárak mellett vagy Bocskai, Rákóczi hadaiban még megbecsülték a cigány szegkovácsot, lőporkészítőt, lovast. Miért veszett ki ez a társadalomból?
Nem igazságos Mária Teréziára fogni minden rosszat, amit a romák ellen a központi hatalom elkövetett. Volt ebben bűne-hibája az apjának, III. Károlynak is, aki véres terrorral fenyegette a romák csoportjait. De igazából a változást a törökök kiűzése, a végvári küzdelmek messze délre kerülése, majd a kuruc szabadságküzdelmekben való cigány katonai szolgáltatások jelentősége váltotta ki. A Habsburg uralkodók jól ellenőrizhető, biztos adójövedelmet hozó, engedelmes birodalmat akartak, ahol minél kevesebb nyelvi különbség, feudális előjog, törvényi kivétel, ellenőrizetlen mozgás, lázadás lehetősége merülhet fel az abszolút hatalommal szemben. Ennek megfelelően romboltak várakat, égettek tárogatókat, korlátozták kényszerletelepítéssel és jogfosztásokkal a romák szabad vándorlását, az anyanyelvhasználat büntetésével, gyermekelvétellel, a romák nincstelen zsellér helyzetbe hozásával, a falusi bírák alá rendelésével, helyváltoztatási tilalommal és sok más módon. Vagyis az országvédelmi feladatokban szükség volt a romák mozgó, hadakat követő szolgáltatásaira, de mikor elmúlt a hadiállapot, helyébe került a rebelliótól való félelem.
Rácok voltak a cigányok? 1893-ban több nagyváros és Budapest sem volt hajlandó részt venni a cigányság összeírásában. Mit tudunk a fővárosi cigányságról?
A XVIII. század elejétől hosszú ideig Budán a romákat a szerbekhez, horvátokhoz, görögökhöz, bolgárokhoz, zsidókhoz hasonlóan rác polgár néven emlegették. Teljes, választójoggal bíró polgárjogaik persze csak az idetelepült németeknek és a magyaroknak voltak, a rácoknak pedig csak korlátozott önigazgatási lehetőségeik, elöljáróik. Mindenesetre az uralkodók romákat üldöző szabályai a városfalon belül nem érvényesültek. Később a budai telekárak megnövekedésével a romák Óbuda felé költöztek. Legtöbbjüknek a létrejövő téglaipar, hajóépítés adott munkát, megélhetést. Fémművesekre szükségük volt a gyáraknak, az iparnak, a város építése igényelte a téglát, meszet, homokot, cserepet. A romák pedig szolgáltatták. A XVIII. század végétől előbb a Ferencvárosban és Újpesten, majd a kiépülő Józsefvárosban, Erzsébetvárosban, utóbb az agglomeráció városaiban: Rákospalotán, Kispesten, Pesterzsébeten, Pestlőrincen, Lágymányoson, Angyalföldön alakultak ki roma kolóniák. A falvakban, nagybirtokokon a romák jogfosztása, „lecsúszása” némi vigaszt, kárörömet váltott ki a falvak népéből, akik korábban sem hagyhatták el uraik birtokát, nem viselhettek színes ruhát, kötelesek voltak adókat fizetni. A romák a falusiaknál is kiszolgáltatottabb, föld nélküli, ház nélküli, kegyelemkenyérre és a legalantasabb munkák elvégzésére kényszerülő, hatalmi erőszaknak is kitett szerencsétlenek lettek.
Hogyan tudják a pharrajimos, a roma vészkorszak kutatói áthidalni azt a tényt, hogy a muzsikus cigányok, városokban letelepedett roma népesség nem került a hazai szélsőjobboldal célkeresztjébe?
Elsősorban a húsvéttól őszig kóborló, sátoros cigányok voltak a valódi üldözöttek. A hazai romák második világháború idején zajló üldözését, internálását, elhurcolásának történéseit a rasszizmus mellett elsősorban a német katonai érdekek és a munkaerő- és élelmiszerhiány határozta meg. Kevéssé a romák foglalkozási, nyelvi vagy törzsi léte. A komáromi Monostori Erődbe már október elején vittek németországi internálásra Győr megyei muzsikus romákat. Őket október 15-én, a nyilas hatalomátvétel napján szállították ki németországi lágerekbe.
A sátoros vagy vándorcigányok száma az 1916. évi 15 000 BM-rendelet óta három százalékról radikálisan lecsökkent az országban. Egy-két kereskedőkaraván száz-kétszáz fővel indult el tavasztól őszig üzletelni. Persze a rendelet bárkit internálható vándorcigányként tarthatott számon, akinek a háztulajdona, telektulajdona telekkönyvileg rendezetlen, műszakilag nem megfelelő, putri vagy barlanglakás volt. És ilyen volt a kétszázötvenezer főre tehető romák hetven százaléka. A csendőrök belátásán múlt, hogy kétszáz vagy százhatvanezer főt internálnak közülük, jóllehet csak a vándorcigányok ellen léptek föl.
Egyebek közt Vas, Zala, Veszprém, Győr megye vagy a Felvidék cigányait a nagy internálótáborba, a Csillagerődbe zárták be családostul. De már 1944 októberétől kezdve az SS-ek szelektáltak. Csak a munkaképeseket vitték ki német lágerekbe. A legtöbb roma itthon, Magyarországon került internáló kényszermunkatáborokba 1943 végétől egészen 1945-ig. Kutatásaim során kilencvenhárom ilyen cigány kényszermunkatábort sikerült beazonosítanom. A hazai mezőgazdasági nagybirtokok és állami gazdaságok munkaerőhiánya volt az egyik akadálya annak, hogy a romák deportálása nem olyan intenzitással történt, mint a hazai zsidóké. Az őrzést – kiszolgálva a náci német érdeket – a csendőrség, katonaság, leventék, mezőőrök, erdészek, majd a megszálló német hadosztályok katonái biztosították.
Gazdaságosabb volt a náci hadseregnek a cigányok magyarországi internáló- és munkatáborokba zárása, mint a kiszállításuk, mivel itt termékenyebb volt a föld, mint náluk, itt folyt az élelmezés, nem náluk, itt őrizték őket, nem nekik kellett minderről gondoskodni. Ezért csak 1944 novemberében, a mezőgazdasági szezon végével kezdték masszív összeszedésüket, amikor már az alföldi nagy cigány munkatáborok: Mátészalka, Nyíregyháza, Újfehértó, Debrecen-Citromsziget, Mezőhegyes, Szolnok, Tiszalök-Rázonpuszta, Újhartyán, Sarkad-Vizesfás, Sárospatak-Ardó, Nagyszalonta, Jászalsószentgyörgy, Kisvárda, Abony, Hatvan, Csáktornya, Bácska már orosz fennhatóság alá került. Az októbertől induló németországi internálás előszobája volt a komáromi Csillagerőd.
Németországba mintegy tizenötezer romát internáltak. A munkaképeseket. Családostul vitték őket a Csillagerődbe. Itt 1945. március 18-ig csaknem ezerötszáz roma kisgyermek és idős rab halt meg a szabad ég alatt a tél folyamán betegségtől, fagyástól, éhségtől, vízhiánytól. 1943-tól a zsidókon túl számos roma és szinti (német cigány) gyermek is áldozatul esett Mengele emberkísérleteinek.
A roma holokauszt áldozatainak számát általában félmillióra teszik. Mit mond a mai kutatás? Lesz-e konszenzus Ön szerint a különféle szekértáborok között?
Tény, hogy a romákat Európa-szerte a náci fajelmélet okán üldözték, irtották, hurcolták lágerekbe, végezték ki tízezrével a frontok mögött, gázosították el ezrével Auschwitzban, Kulmhofban (köztük többezernyi magyar anyanyelvű és kötődésű burgenlandi romát).
Talán már sohasem fogjuk megtudni az áldozatok pontos számát, hiszen nyolc évtizeddel vagyunk a háború befejezése után. A romák nem voltak az írás népe… Amit több mint háromezer túlélő vallomásaiból, korabeli dokumentumokból, levéltárakból, más kutatásokból a koncentrációs táborok magyarországi roma foglyairól tudtunk, azt megírtam a Samudaripen – Romák sorsa a holokauszt idején című munkám harmadik kötetében (2024). Becslésem szerint kivégzés, német és magyar internálótábori elhalálozás miatt mintegy kilenc-tízezer főt gyilkoltak meg, és további, csaknem ötvenezer fő szenvedett internáló kényszermunkatáborokban itthon és Németországban. Emellett még három-hat hétig tartó zárt, őrzött gettólétben további mintegy húsz-harmincezer roma volt fogságban a német vagy egyéb katonai erőszak, megszállás miatt. Mindezek alapján a hazai romák mintegy negyven százalékát érintette a vészkorszak a hazájában és a náci Németországban. (E szenvedésekhez, tömeges halálhoz még hozzászámítható a romákat katonákként is pusztító háború, a frontok, a hadifogság kínjai, a többi magyarral közös sors.) Így húszezer fő halálával és a romák felének közvetlen érintettségével kell számolnunk. Ez lényegesen kevesebb, kisebb arányú veszteség és szenvedés, mint a hazai zsidók esetében. Ez persze nem verseny. A nácik a zsidókat tartották a fő ellenségüknek, bűnbaknak. A romákat „csak” faji alapon, „felsőbbrendűségből” gyűlölték, hiszen üldöző és megsemmisítő kísérleteiket is rajtuk, a legvédtelenebbeken kezdték…
A hazai különbséget magyarázza az is, hogy a romák a mezőgazdasági népességhez, a zsidók többnyire a városlakókhoz és a kereskedelemmel foglalkozókhoz tartoztak, akiket kiszállítottak munkatáborokba, a munkaképteleneket pedig azonnal elgázosították. A romákra itt, Magyarországon volt szükségük a földeken, és dolgoztatásuk miatt nem törődtek itthon a családjukkal.
Séta a budai cigányváros nyomában
Egyesek szerint a mindenkori magyar kormányok számára fontos volt a cigánykérdés megoldatlansága és eszkalálása, mert a gazdasági és más bajokról mindig el tudják/tudták terelni vele a figyelmet. Ön mit gondol erről?
A cigányügy Magyarországon az utolsó száz évben mindig nemzetbiztonsági kérdésnek számított. A trianoni béke kisebbségpolitikai következményei miatt gyanakvás alakult ki a más nemzetiségűekkel szemben. Még ha tesznek is a kormányzatok a felzárkóztatásukért, a romák mindig kéznél vannak, ha bűnbakokra van szüksége a hatalomnak. Folyamatos a nyílt cigányellenes propaganda és szervezkedés. És persze a romák elleni belső politikai, választási manipuláció, a zsarolható bűnözőkre, uzsorásokra támaszkodó komprádorpolitika.
Habsburg József főherceg százhatvan éve vetette fel, de a budapesti főpolgármesterek, Demszky Gábor és Karácsony Gergely is megfontolás tárgyává tette cigánymúzeum létesítését.
Talán a harmincadjára futunk neki újra. Az utóbbi hat esetben Daróczi Ágnessel, a feleségemmel együtt részt vettünk a tervek kidolgozásában. Most is ez foglalkoztat. Tavaly védte meg PhD-dolgozatát Varga Krisztina az ELTE-n a cigánymúzeum terveinek elemzéséből, de múzeum még mindig nincs. Pedig egymás megismerése, közös múltunk tudatosítása eminens nemzeti érdekünk magyarként és cigány magyarként egyaránt.
Nyitókép: Fortepan, 26230. kép, adományozó: Kotnyek Antal
A szerző történész, a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársa
