(Frissítés: időközben az űrteleszkóp minden tükrét is kiterjesztették, most már csak szerencsésen meg kell érkeznie úti céljához, ahol majd pályára áll.)

A NASA/ESA/CSA koprodukciójában gyártott James Webb Űrteleszkóp csapata bejelentette: sikerült teljességében kifeszíteni a távcső napvédőjét, ami kulcsfontosságú mozzanat a szerkezet tudományos megfigyeléseinek elindításához vezető folyamatban. A napvédőt – kifeszítve körülbelül akkora, mint egy teniszpálya – összehajtva helyezték el a teleszkópot űrbe juttató Ariane 5 rakéta orrkúpjába. A Webb csapata még 2021. december 28-án, három nappal az indulás után megkezdte a napvédő távoli telepítését. Ez az ötrétegű „ponyva” védi a távcsövet a Nap, a Föld és a Hold fényétől és hőjétől: a műholdat nélküle 200 kilowattnyi napsugárzás érné, amit a védő csaknem teljes mértékben elnyel – 1 wattnál is kevesebb energia éri az űrműszert. Ez nagyon fontos, mert a teleszkópot hidegen – nagyon hidegen: –233 Celsius-fokon – kell tartani ahhoz, hogy érzékelje az űrből érkező gyenge infravörös sugárzást.

A kibontáshoz nyolc nap volt szükséges. A művelet a Webb 178 kioldómechanizmusa közül 139-et, 70 csuklópánt-szerelvényt, 8 kioldómotort, nagyjából 400 szíjtárcsát és 90 különálló, összesen mintegy 500 méter hosszú kábelt érintett. Kibontás közben a csapat egy napra felfüggesztette a telepítési műveleteket, hogy optimalizálja a Webb energiaellátó rendszereit és feszítőmotorjait, és hogy biztosítsa a teleszkóp hibátlan állapotát a napvédőfeszítés megkezdése előtt. Nem kis munka távirányítani valamit, ami egymillió kilométerre van a Földtől…

A világ legnagyobb és legösszetettebb űrkutatási obszervatóriumának további öt hónapja van hátra ahhoz, hogy elérje a célpontját, az úgynevezett második Lagrange-pontot. Ez egy olyan hely az űrben, ahol úgy tud Nap körüli pályára állni, hogy mindvégig a Föld takarásában marad. Öt hónap alatt meg kell történjen a másodlagos tükör és az elsődleges tükörszárnyak telepítése, a távcső optikájának beállítása és a tudományos műszerek kalibrálása. Ezt követően tudja majd küldeni az első képeket.

A teleszkóp technológiája képes feltárni a kozmikus történelem minden szakaszát a naprendszerünktől a legtávolabbi megfigyelhető galaxisokig – és mindent, ami ezek között van.

 

/Nyitókép: Kevin M. Gill művészi koncepciója/