Az önmeghatározása szerint környezetvédelemi szempontból fenntartható technológiai megoldásokra szakosodott svájci Exlterra (Excellence for Earth) nevű vállalat azt állítja, hogy partnerével, a Csernobil környéki sugárszennyezett területek környezeti monitoringjáért felelős ukrán állami vállalattal (SSE Ecocentre) együttműködve sikerült számottevően csökkenteniük a talaj és a levegő radioaktivitását Csernobilban. A Passzív Magleválasztó Rendszer (NSPS) nevű technológiát 2019 novembere és 2020 szeptembere között egyhektáros területen alkalmazva a talaj sugárzási szintje 37, a levegőé pedig 47 százalékkal csökkent (volna). Az új módszer segítségével
állítólag sokkal gyorsabban, 24 ezer helyett öt év alatt lebomolhatnak a csernobili radioaktív szennyeződések.
Az NSPS technológia – tudhatja meg az érdeklődő olvasó, aki nem elégszik meg a szalagcímekkel, s a részletekre is kíváncsi – a részecskefizika és a nukleáris energia elveit alkalmazza vegyszerek vagy környezetkárosító anyagok alkalmazása nélkül a súlyos sugárszennyezés leküzdésére és a radioaktív elemek bomlásának felgyorsítására. Nagy sebességű pozitronokat használ, hogy ezt a természetben fellépő erőt a talajban lévő radioaktív izotópok felé irányítsa, és megszakítsa az őket összetartó kötéseket.
Ezen a ponton minden fizika vagy kémia iránt némi érdeklődést mutató felső tagozatos gyermekben, aki tudja, mi az a pozitron, megszólal a vészcsengő. Aki esetleg már elfelejtette volna, nem nehéz e tudást feleveníteni. Az atommagok pozitív töltésű protonokból és semleges neutronokból állnak, körülöttük helyezkednek el a negatív töltésű elektronokból álló elektronhéjak. Ennyit minden eminens kisdiák tud, miként arról is hallott, hogy létezik olyan radioaktív bomlás, ahol pozitron, vagyis az elektronnal azonos tömegű, de ellentétes, pozitív töltésű részecske keletkezik. Ez azonban nagyon rövid életű részecske, mert ha elektronnal találkozik, mindkettő megsemmisül, miközben energia szabadul fel (fotonok). Ezt a jelenséget, például rövid felezési idejű szén-11 izotóp pozitronsugárzása esetén az orvosi diagnosztikában is hasznosítják.
Ami az első pillanatban is világos, hogy a
pozitron nem áll rendelkezésre és nem is állítható elő olyan mennyiségben, hogy hektárnyi területen bármit is kezdhessünk vele.
Arról nem is beszélve, hogy sokkal nagyobb esélye van annak, hogy a nem radioaktív közeggel, talajjal, vízzel levegővel lépjen kölcsönhatásba, nem pedig az azokban elhanyagolható mennyiségben jelen lévő radioaktív szennyezéssel. És akkor még arról nem is szóltunk, hogy a pozitron–elektron kölcsönhatások az elektronhéjakban játszódnak le, a radioaktivitást okozó kémiai-fizikai tulajdonságok pedig az atommaggal, az abban lévő protonok és neutronok számával függenek össze.
Summa summarum: a pozitron fizikai okokból nem tud a sugárszennyezés idejét elvben csökkenteni képes magreakciót létrehozni, de ezt mérhetetlenül kis mennyisége is eleve kizárja.
De ha esetleg nem bíznánk a felső tagozatos ifjú fizikuspalánták józan ítélőképességében, kérdezzünk meg erről egy hozzáértő atomfizikust. Vidovszky István, az ELKH Energiatudományi Kutatóközpont szenior kutatója segített értelmezni az „élenjáró” technológiai újítást.
„A radioaktivitás csodás lerövidítésével kapcsolatban sajnos el kell szomorítanom mindenkit. Ilyen madár nincsen. A cikk írója vagy aki az alapinformációt adta a cikkhez,
nincs tisztában alapvető fogalmakkal. Nyilván hallott az illető a transzmutációról és az annihilációról, majd összekeverte ezeket.
Transzmutáció az, amikor radioaktív anyagot valamilyen módon átalakítunk úgy, hogy a keletkező anyag felezési ideje rövidebb legyen. Ezt meg lehet tenni neutron besugárzással (például atomreaktorban) vagy spallációval (nagyenergiájú protonokkal besugározva, ehhez nagyteljesítményű gyorsító kell). Ezek elvben működnek, kisléptékben már ki is próbálták, de ipari méretekben a megoldásuk ma még nem lehetséges.
Az annihiláció egy olyan folyamat, ahol anyag és antianyag találkozik, szétsugárzódik és elektromágneses sugárzássá lesz. Ez meglehetősen ritka, hiszen antianyag nincs a mi világunkban és ha keletkezik is antirészecske, az igen hamar szétsugárzódik. A pozitron egy antirészecske, az elektron anti párja. Pozitront elő lehet állítani, sőt szokás is, és éppen az elektronnal való kölcsönhatását (annihilációját) használják fel anyagvizsgálati célokra. Nos,
ha pozitronnal sugározzák be az anyagot, az reakcióba lép az elektronokkal, szétsugárzódik és nem ér be az atommagba, ahol a csodát végrehajthatná.
A keletkező elektromágneses (gamma) sugárzás persze tényleg eljuthat az atommagba, de ott nagy hatást aligha fejthet ki, hiszen energiája kb. 1MeV (annyit ad a két elektrontömeg), ami igen kevés a transzmutációhoz.
Ez volt az elvi kifogás. Van technikai is. Ha működhetne is a folyamat, honnan a csodából vennénk olyan sok pozitront, ami a kívánt hatást elérheti, hiszen a pozitronok többsége nem a radioaktív atommagokban, hanem az ott jelenlevő rengeteg egyéb atommagban nyelődne el, veszteségként.”
Mint látjuk, a józan ész és egészséges kritikai érzék ugyanarra a következtetésre vezetett, mint a magas szintű szakmai tudás. Indokolt gyanakvásunkat csak erősíti, ha továbbolvassuk a forradalmi újításról szóló diadaljelentést. A kísérlet teljes eredményeit még nem hozták nyilvánosságra (aha, tán nem is fogják…), de Frank Muller, az Exlterra vezérigazgatója szerint jó úton haladnak afelé, hogy öt év alatt a természetes szintre állítsák vissza a sugárzást.
Itt azonban nem állnak meg,
szeretnének gyorsan megoldást kínálni a világ más problémás helyszínein is, beleértve a japán Fukushimát is.
Így aztán, ígérik, elkerülhetővé válik a radioaktív víz óceánba bocsátása, megelőzve ezzel egy újabb ökológiai katasztrófát. Sőt, az NSPS-technológia állítólag a radioaktivitás kezelésén kívül más típusú talajszennyezések, például nehézfémek és perfluoralkil anyagok kezelésére is használható. Ebben a videóban Muller úr személyesen állítja, hogy
a csodamódszer bármely szennyezés esetén alkalmazható. Immár megérkeztünk a mesék, a három kívánság világába,
tessék, tessék, hölgyek-urak, ma minden kívánság teljesíttetik. Az ember a biztonság kedvéért megnézi a naptárát: nem, nincsen április elseje. Felmerül még, hogy tréfás kedvű trollok esetleg a világsajtót akarják próbára tenni, hogy azután kajánkodhassanak, mint a nevezetes dihidrogén-oxid-tréfa esetében történt.
Mindenesetre a japán szakemberek vélhetőleg, s remélhetőleg jobban helytállnak, mint Sergiy Kireiev, a csernobi SSE Ecocentre vezérigazgatója, aki (ha van ilyen vezérigazgató; legyünk egészségesen gyanakvók) figyelemre méltónak tartja az „eredményeket”, s úgy látja, hogy „ez igazi remény az egész terület számára, beleértve a szarkofág kezelését is”. Ez azért már nem tréfadolog.
A szarkofággal nem lehet játszani, ott nem kósza pozitronok (nem) röpködnek,
hanem pillanatnyilag ellenőrzés alatt tartott gigászi, rombolni képes energiák szunnyadnak.
Az index.hu javára legyen írva, hogy volt bennük annyi óvatosság és szakmai rutin, hogy az átvett tudósításhoz hozzáteszik: „A dolog szépséghibája, hogy egyedül egy olyan hivatal erősítette meg az NSPS-technológiát, aminek a legfőbb célja az, hogy értékesítse a területen található telkeket. Az egykori katasztrófa sújtotta területen az Ukrán Állami Ingatlanalapnak komoly ingatlanfejlesztési tervei vannak Csernobilban.” Hacsak úgy nem…
