Bármerre nézek, valamilyen formában mindenhonnan Petőfi Sándor kultusza tekint vissza. Van itt róla elnevezett utca meg tér, szülőház és múzeum, fordítóinak szentelt szoborpark és János Vitéz Látogatóközpont. A Kunság szívében jártam.

Aleksander Świętochowski (1849–1938) a századfordulót megelőző huszonöt és
az azt követő húsz év legkiemelkedőbb lengyel publicistája és jelentős prózaírója.
A cári birodalomhoz tartozó hajdani Lengyel Királyságban élő Świętochowski alább közölt írását az 1830/31-es szabadságharc tanulságainak évfordulós megidézése tette időszerűvé.

„A múló időben
egyszer majd elválik, mit is kereshettem,
s hogyan maradhatott leszúrva az ásó
kinn a fényes kertben. Ha majd a sötétség
elválik a fénytől égen és veremben.”

Átadta az idei kulturális középdíjakat Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Latorcai Csaba közigazgatási államtitkár március 15. alkalmából.

Nagyszelmenctől Szarvasig megmozdult a magyarság az ukrajnai háborús menekültek érdekében. Beszéljenek bármely nyelven, befogadjuk őket. Emberek tízezrei ajánlanak szálláshelyet, fuvart, élelmet, meleg ruhát, s a segítséget oda viszik, ahova kérik.

Fecske Csaba, a termékeny poeta natus jelenleg három kéziratát rendezi, közben ír és újraír. Kíméletlenül. Legendák keringenek versmetszési módszereiről. A hatvan éve publikáló költővel metaforákról, metszésről, szerkesztői preferenciákról beszélgettünk.

Plasztikus novella az osztálytablók jellegzetességéről, hogy az évekkel mind több arc lesz puszta emlék. Mégis ezek az emlékek az életünk darabjai. És ki mennyire fontos, akkorát visz magával.

„Megrémülök.
Ettől.
Hogy mondataim
befejezetlenek,
s magamról
sem tudtam meg többet.”

Háború. Dolgozni kellene, de nézzük a háborút. Olvasni kellene, fontos és szép műveket, kortársakét és klasszikusokét, vagy elmerülni ebben a pandémia végi csendben, tél végi ködben, napsütésben. Metszeni a fákat a kertben.

Elment közülünk egy lélek. Elment? Ma itt van velem, őt olvasom, emlékezem mondataira és mozdulataira. Ismerem őt, de nem tudom megírni. Nem ismerem, de megírom.

Nem vitás, hogy a 2010-ben elhunyt Utassy József az utóbbi évtizedek egyik leghatásosabb magyar költője. Így hát örvendetes, hogy sokan foglalkoznak életművével, többek között Szemes Péter is, aki ugyancsak sok mindent letett már irodalmunk asztalára.

A százhúsz éve született Illyés Gyula alkotásaiban együttesen jelentkezett a francia, az európai és a magyar népi hatás szellemi, erkölcsi vitája és harmóniája. Istennel hadakozott, és a humanista elvekért azokat a legalsó néprétegekig kiterjesztve küzdött.

Pletykaanyagból korábrázolás, ezt is nyújtja Zilahy Lajos regénye. Pontos történelmi tabló, olvasmányos stílusban.

a hétfájdalmú szűzanya
feltartja fátylát véderőként
mehetünk már gyalog haza
köröttünk a gyanús erőtér

A gyertya lángja már kormozott és egyre idegesebb táncot lejtett a kanóc körül, amikor a mükénéi civilizáció bukása és a vízöblítéses vécék eltűnésének réme is megkísértett, elég lenne egy központi gombnyomás és máris visszasüllyednénk az ókorba.

Két megmentett példázat az erdélyi antevilágból

Egy angyal piruettezik balettcipő nélkül. Mezítlábas angyal, smink nélkül, pluszkilókkal. Jó lenne belopódzni a Mennyországba, hogy meglessük, amikor alszik.

Féja Géza, a kiváló író, újságíró, szerkesztő (többek között hagyatékban maradt) írásaiból összeállított könyvét ajánljuk a művelt olvasónak.

Mindenki szereti a kocsmatúrákat. Simon Katalin könyve effélére hívogat Óbudán, hajdanvolt fogadók világába, egyfajta időutazásra is.

Van egy Kilátó a szőlőhegyen, ahonnan jól látszik az ország, és Európa is, holott az országból nem látszik jól Európa. És innen az dereng, hogy baljóslatokon túl, Európa köszöni, megvan, nem tudták megsemmisíteni.

„tudtad, Uram, mit csinálsz,
nem energiatakarékos,
LED-es izzókkal világítod be
ezt a vidéket, állandó reflektorfény
sikálja vakítóra az utolsó
koszos kis falut is”

Régi fotók, fiókban patinásodó emlékkacatok: íme történetünk, vagy inkább személyes történelmünk, amik összességéből a nagy történelem áll össze. Az illanékony jelen marasztalásáról ír szívhezszólóan a szerző.

Az északkelet-magyarországi mélyszegénység múltidéző, nem utolsó sorban szociálisan lemaradt világa és a kortárs párkapcsolati problémák feltárása egyaránt jellemzi Kégl Ildikó erőteljes atmoszférájú novelláskötetét.