Szépirodalom

Gémeskúttól versautomatáig
Bármerre nézek, valamilyen formában mindenhonnan Petőfi Sándor kultusza tekint vissza. Van itt róla elnevezett utca meg tér, szülőház és múzeum, fordítóinak szentelt szoborpark és János Vitéz Látogatóközpont. A Kunság szívében jártam.

Hetvenöt év múltán
Aleksander Świętochowski (1849–1938) a századfordulót megelőző huszonöt és
az azt követő húsz év legkiemelkedőbb lengyel publicistája és jelentős prózaírója.
A cári birodalomhoz tartozó hajdani Lengyel Királyságban élő Świętochowski alább közölt írását az 1830/31-es szabadságharc tanulságainak évfordulós megidézése tette időszerűvé.

Benke László versei
„A múló időben
egyszer majd elválik, mit is kereshettem,
s hogyan maradhatott leszúrva az ásó
kinn a fényes kertben. Ha majd a sötétség
elválik a fénytől égen és veremben.”

József Attila-díjas állandó szerzőnk, Gáspár Ferenc
Átadta az idei kulturális középdíjakat Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Latorcai Csaba közigazgatási államtitkár március 15. alkalmából.

Talpon az ország
Nagyszelmenctől Szarvasig megmozdult a magyarság az ukrajnai háborús menekültek érdekében. Beszéljenek bármely nyelven, befogadjuk őket. Emberek tízezrei ajánlanak szálláshelyet, fuvart, élelmet, meleg ruhát, s a segítséget oda viszik, ahova kérik.

Metaforák és metszőollók
Fecske Csaba, a termékeny poeta natus jelenleg három kéziratát rendezi, közben ír és újraír. Kíméletlenül. Legendák keringenek versmetszési módszereiről. A hatvan éve publikáló költővel metaforákról, metszésről, szerkesztői preferenciákról beszélgettünk.

Osztálytabló
Plasztikus novella az osztálytablók jellegzetességéről, hogy az évekkel mind több arc lesz puszta emlék. Mégis ezek az emlékek az életünk darabjai. És ki mennyire fontos, akkorát visz magával.

Nagy Lea versei
„Megrémülök.
Ettől.
Hogy mondataim
befejezetlenek,
s magamról
sem tudtam meg többet.”

Kijevi nagybácsi és más történetek
Háború. Dolgozni kellene, de nézzük a háborút. Olvasni kellene, fontos és szép műveket, kortársakét és klasszikusokét, vagy elmerülni ebben a pandémia végi csendben, tél végi ködben, napsütésben. Metszeni a fákat a kertben.

Dolgok és lények hű kapcsolata - Bodosi Györgyről
Elment közülünk egy lélek. Elment? Ma itt van velem, őt olvasom, emlékezem mondataira és mozdulataira. Ismerem őt, de nem tudom megírni. Nem ismerem, de megírom.

Fölkentje halálnak és szerelemnek
Nem vitás, hogy a 2010-ben elhunyt Utassy József az utóbbi évtizedek egyik leghatásosabb magyar költője. Így hát örvendetes, hogy sokan foglalkoznak életművével, többek között Szemes Péter is, aki ugyancsak sok mindent letett már irodalmunk asztalára.

Illyés Gyula: Itt lenni nyugatinak
A százhúsz éve született Illyés Gyula alkotásaiban együttesen jelentkezett a francia, az európai és a magyar népi hatás szellemi, erkölcsi vitája és harmóniája. Istennel hadakozott, és a humanista elvekért azokat a legalsó néprétegekig kiterjesztve küzdött.

Korrajzok egy régi világról
Pletykaanyagból korábrázolás, ezt is nyújtja Zilahy Lajos regénye. Pontos történelmi tabló, olvasmányos stílusban.

A pályabér – Péntek Imre 3 verse
a hétfájdalmú szűzanya
feltartja fátylát véderőként
mehetünk már gyalog haza
köröttünk a gyanús erőtér

Kényszerrezgések a sötétben
A gyertya lángja már kormozott és egyre idegesebb táncot lejtett a kanóc körül, amikor a mükénéi civilizáció bukása és a vízöblítéses vécék eltűnésének réme is megkísértett, elég lenne egy központi gombnyomás és máris visszasüllyednénk az ókorba.

Te ismered Ceauşescu bácsiékat?
Két megmentett példázat az erdélyi antevilágból

Mezítlábas angyal
Egy angyal piruettezik balettcipő nélkül. Mezítlábas angyal, smink nélkül, pluszkilókkal. Jó lenne belopódzni a Mennyországba, hogy meglessük, amikor alszik.

Irodalmi és szellemi útjelzők
Féja Géza, a kiváló író, újságíró, szerkesztő (többek között hagyatékban maradt) írásaiból összeállított könyvét ajánljuk a művelt olvasónak.

Óbudai ó-kocsmológia
Mindenki szereti a kocsmatúrákat. Simon Katalin könyve effélére hívogat Óbudán, hajdanvolt fogadók világába, egyfajta időutazásra is.

Kilátó a szőlőhegyen
Van egy Kilátó a szőlőhegyen, ahonnan jól látszik az ország, és Európa is, holott az országból nem látszik jól Európa. És innen az dereng, hogy baljóslatokon túl, Európa köszöni, megvan, nem tudták megsemmisíteni.

Lackfi János két verse
„tudtad, Uram, mit csinálsz,
nem energiatakarékos,
LED-es izzókkal világítod be
ezt a vidéket, állandó reflektorfény
sikálja vakítóra az utolsó
koszos kis falut is”

Élményeimből áll össze életem
Régi fotók, fiókban patinásodó emlékkacatok: íme történetünk, vagy inkább személyes történelmünk, amik összességéből a nagy történelem áll össze. Az illanékony jelen marasztalásáról ír szívhezszólóan a szerző.

Az írónő nyomoz
Az északkelet-magyarországi mélyszegénység múltidéző, nem utolsó sorban szociálisan lemaradt világa és a kortárs párkapcsolati problémák feltárása egyaránt jellemzi Kégl Ildikó erőteljes atmoszférájú novelláskötetét.