„Nincsen oly erős vas, kit tűzzel jó kovács / ide-s-tova nem hajthat” – írta Balassi Bálint, az első mindenestül európai magyar költő a XVI. században. S valóban, az ő szablyáját jó kovács alakította, s az ekként vitézire formált penge fénylik a világirodalomban.

Valószínűleg Csíkszeredától Chicagóig, San Franciscótól Szabófalváig mind a tizenötmillió honfitársunk büszke lehet erre a művészi értékre, hiszen – ha a Halotti beszédtől számítjuk – a mintegy nyolc évszázados magyar irodalomtörténetben egyedülálló, ám a világliteratúrában is párját ritkító életműről van szó.

Eddig huszonhat Bálint-napot szabott át a költői kard Budapesten. Ezen a napon, legtöbbször a Gellért Szálló gobelintermében a magyar kitüntetett poéták mellett huszonegy idegen anyanyelvű műfordító is a magyar irodalmat ünnepelte, megadva a tiszteletet annak a költőóriásnak, aki nemcsak a rímeket állította szablyaélre, hanem kifejezte dicséretét azoknak a végváriaknak, akik „emberségről példát, vitézségről formát” adnak mindeneknek.

Tóth Bálint, Nagy Gáspár, Utassy József, Farkas Árpád, Csokits János, Tornai József, Kalász Márton, Kulcsár Ferenc, John M. Ridland már az örök végvárban vigyázza az irodalom szépségét.

Portugál, lengyel, olasz, finn, cseh, török, orosz, mongol, amerikai, bolgár, kongói, francia, észt, oszét, japán, brazil, ismét bolgár, macedón, örmény, ausztráliai, majd román költőt öveztünk fel Balassi Bálint szablyájával.

A Balassi Bálint-emlékkard létrejöttét egyfelől kulturális invázió kényszerítette ki: az 1990-es években indult térségünkben a Valentin-napi kereskedelmi terjeszkedés. A díj alapítója – e sorok írója – a Magyar Nemzet gazdasági újságírójaként érzékelte és fölöttébb fájlalta ezt. Másfelől az állami kitüntetési rutin azt a látszatot keltette, hogy hét évvel a rendszerváltoztatás után még mindig ugyanazok, vagy azokhoz meglehetősen hasonló észjárású figurák határoznak a díjazandók személyéről, akik a pártállam évtizedeiben is meghatározták, mi a szép, melyik az értékes műalkotás, s melyik nem az. Ezen mindenképp változtatni kellett.

Az ötletet a Balassi Bálint-emlékkard elnevezéshez az akkori közrádió 1975-ben alapított, Karinthy-emlékgyűrűnek keresztelt díja sugallta. 1975 és 1997 között huszonkét év telt el, ám a névválasztás hatása megmaradt: a kulturális intervenció és a rendszerváltoztatás félresiklása ellen indított díj a Balassi Bálint-emlékkard nevet kapta.

A kardceremónián az utóbbi évtizedben a Szent György Lovagrend katonai hagyományőrző tagozata adja a díszőrséget. A Balassi-kard filozófiája nem veszi figyelembe Trianont: azt szimbolikusan meg nem történtnek értékeli, s a nemzethatárokat továbbra is a Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Magyar Tengermellékig elterülő térségben látja. A kitüntetett magyar poéták születési helye éles fénybe állítja ezt: Keszthely, Pestszentimre, Válaszút, Bérbaltavár, Debrecen, Dunakeszi, Ózd, Siménfalva, Akasztó, Tiszaújlak, Csíkpálfalva, Zámoly, Budapest, Zagyvarékas, Zenta, Iszkáz, Hadikfalva, Dunaharaszti, Somberek, Bodrogszentes, Gyula, Jánoshalma, Bácsalmás, Lövéte, Körmend, Kolozsvár, Vásárosnamény, Göntérháza. A trianoni békediktátumban elcsatolt részek közül egyedül a Várvidék – Burgenland – érintetlen.

A Balassi Bálint-emlékkard 2002 óta nemzetközi díj. Ekkorra megszületett az a felismerés, hogy Balassi nem „csak” – ahogy a középiskolákban tanítják – kiváló vitézi, istenes és szerelmes költeményeket alkotó poéta volt, hanem kiemelkedő műfordító is.

Ahogyan az „emlékgyűrű” szó hatott a díj alapítójára, éppígy egy történelmi mű „kardszentelő mise” kifejezése is nemes elgondolást ébresztett. 2008 óta a Balassi-misén püspök – legtöbbször Kiss-Rigó László, a Balassi Kard Művészeti Alapítvány kuratóriumi tagja – vagy Bábel Balázs érsek szenteli meg a két szablyát, amelyet néhány héttel később két irodalmárnak adnak át. Eddig Budapest (Kassai tér), Rákosszentmihály, Esztergom, Szeged, Budapest (Egyetemi templom), Bécs, Gyula, Hódmezővásárhely, Kismarton, Bonyhád, Dabas, Szabadka, Visegrád, Szeged, Lendva volt a zarándokló mise helyszíne. A legjelentősebb szentmise kétségtelenül a bécsi volt: a Stephansdom gótikus falai között az osztrák sekrestyés becslése szerint kilencszáz hívő gyűlt össze. Ez alkalommal a Balassi-misék állandó résztvevője, szinte kötelező szereplője, a Misztrál Együttes mellett felvidéki kórus, a Felföldi Magyar Tanárok Énekkara adta a zenei szolgálatot.

Balassi lejegyezte: „Jó borokkal töltött aranyas pohárok / járjanak miközöttünk.” Ez az idézet rendre elhangzik a Balassi-kard borseregszemléin, a férfias fajták versenyén. Monostorapáti, Eger, Villány, Badacsony, Balatonfüred, Tokaj, Szekszárd, Sopron, Izsák, Mád, újból Eger, Mór, Pécs, ismét Tokaj, újból Villány, Gyöngyös és Eger – ezek voltak az eddigi helyszínek. A szőlő- és borfajták is zarándokoltak: Főbor, Bikavér, Kékoportó, Kéknyelű, Olaszrizling, Furmint, Kadarka, Kékfrankos, Sárfehér, hatputtonyos Aszú, Egri Csillag, Ezerjó, Cirfandli, Hárslevelű, RedY, Mátrai Olaszrizling és Egri Kékfrankos vonult fel mostanáig a seregszemléken.

Három könyv jelent meg a Balassi-kardról, mindhárom a Kairosz kiadásában. Az első antológia 2001-ben Kardtársak címmel Balassitól Utassyig sorakoztatta fel az alkotókat. Ugyanezzel a címmel Puszt Tibor rendező 2004-ben dokumentumfilmet forgatott.
A következő antológia a huszadik kardátadás alkalmából készült Balassi kardtársai címmel 2016-ban, majd a jubileumi, huszonötödik átadási ünnepségre Rímek szablyaélen címmel jelent meg kötet: a két utóbbiban a magyar költők és a külföldi műfordítók alkotásai együtt sorakoznak a könyvoldalakon.

A huszonhatodik kardceremónia Pesten, a Központi Papnevelő Intézet dísztermében zajlott.
Történelmi jelentőségűnek is értékelhető az ünnepség, ugyanis a román műfordítónő magyarul elmondott köszönetét vastapssal jutalmazta a közönség. Nos, a magyar fővárosban magyaroknak román szájából elhangzott beszéde, melynek nyomán vastaps tört ki – valószínűleg soha nem történt, vagy ha igen, akkor fölöttébb régen lehetett. Elena Lavinia Dumitru történelmet formált – a Balassi-kardnak köszönhetően.

A szerző a Balassi Kard Művészeti Alapítvány elnöke