A beszélgetést Domján Kata, többszörös nemzetközi díjas színésznő moderálta. Székelyhidi Zsolt zenész, dalszövegíró, író, költő, akinek az Ami kék lesz a tizedik verseskötete. Előző kettő, a Csurom és a Színült szintén a Parnasszus-könyvek sorozatban jelent meg, s már ezekben is, az állandó utazások, egzotikus tájak, kék tenger mellett vissza-visszatért a biztonságot, megnyugvást jelentő otthon, mint sziget képe. Az Ami kék lesz ebből a szerelmi lírából mozdul el egy filozofikusabb és ezáltal magányosabb(nak tűnő) költői világba, ahol a szerelem mintha a világot mozgató mellékszál lenne. A költő a világot próbálja értelmezni, logikai összefüggések rendszerébe helyezni, a „realitás talaján maradni”. Ám gondolatai folyamatosan beleoldódnak bizonyos színekbe, így ismét az érzelmek lesznek meghatározók. A színekkel és azok árnyalatnyi finomságú metamorfózisával eljátszó szövegek az együttlétet a fizikális síkon túli dimenziókba emelik. Így, bár a szerelem bizonyos valóságbeli cselekvésekhez kötött, azokba ágyazott, mégis felülkerekedik a költőlélek líraisága.

Az Ami kék lesz-est a The Workshopban, fotó: Barbély Virág

 

Termés

Virágok nőnek a kezemből,
lassan folyó víz vagyok,
őrült lassan iszom az életet,
kint rekedt állatként fordulok
körbe, nézem a kezem, a szemem kékjét zöld
moha lepi be,
elvakultan keresek valamit.
Kifejlett éjszaka
rohan felénk,
megtesszük, amit lehet,
esszük, amit kivittünk magunkkal,
az erdő egykedvűen figyel,
nem nevet, nem szól.
Madarakat küld ránk hajnalban,
hogy értsük, miért létezünk.

A felkelésünk
legyen megnyugtatóan
lassú és megfontolt,
feküdjük ki az összes dallamot,
hagyjuk magunkon
átmenni a hangokat,
vegyük magunkra az időt.
Virágok a kezemből,
őrült lassan növők.

„Vajon ez a vers fájdalmas, szép, vidám, nyugodt, lassú vagy ijedt? Vajon azt látjuk benne, amit az írója lát? Azt kapjuk tőle, amiről valójában szól? Miről szól a vers? Természetközeliség – virág mint élet – én vagyok a víz, a folyó, belőlem éled a virág és isznak az állatok, de én is állat vagyok. Nem avatkozunk bele a természetbe, csak kinn alszunk és azt esszük, amit kivittünk. A természet megpróbál velünk kapcsolatba lépni – miért létezünk” – mondja a szerző, aki rövid elemzést, pontosabban értelmezési útmutatót készített a kötet verseihez.

A beszélgetésekkel szeretnék feloldani korunk traumáit. Szabadon, ezért a közönség is megoszthat a témával kapcsolatos alkotásokat: az esten versfelolvasóként és szervezőként is közreműködött ennek jegyében Fábián Franciska.

Az esemény a Gyógyító szavak irodalommal – élő, ihletett beszélgetések sorozat része, melyben Domján Kata vendégeivel együtt azt kutatja, mi az az erő, ami egy művészt arra késztet, hogy megossza olvasóival, közönségével gondolatait, hogyan teremti meg a munkájához a megfelelő közeget.

Domján Kata színésznő, az est moderátora, Berka Attila író, és a kötet szerzője, Székelyhidi Zsolt, fotó: Barbély Virág

 

Megtudtuk, hogy Székelyhidi Zsolt munka közben szokott írni, és hogy jó, ha a költőember számítógépes munkát választ, így senkinek nem tűnik fel, ha a táblázatok közé becsúszik egy-egy vers is. Kifejtette továbbá, hogy az írás és a közlésvágy nem mindig jár együtt, sokszor az ember csak magának ír. Az írás terápia.

Az est központjában a traumafeldolgozás állt. A szövegekkel arra keresték a választ, vajon mi irányítjuk-e sorsunkat, megteszünk-e mindent, hogy boldogok legyünk. Székelyhidi a holisztikus szemlélet híve, szerinte a puszta tüneti kezelés mellett fontos leásni a mélybe. Életközépi válság, művészi válság. Kapcsolati válság, avagy meddig lehet elmenni egy kapcsolatban, mi tart össze, mi tesz egységgé két individuumot. Ha már megvan a baj, hogyan tudunk mégis együtt maradni. Ehhez nemcsak szerelem, hanem erő is kell. Egymás szabadságának tiszteletben tartása, amibe néha egy kis távolság is belefér. Szóba kerültek a zenészéletpálya buktatói, a zenélés abbahagyása is. Van-e élete egy zenésznek a zenélés után? Az írás veszteség-feldolgozás? És hogy a versekben óhatatlanul megjelenik a halál. Titkon minden költő reméli, hogy életműve tovább él, és ha ez nem történik meg életében, halálában majd elismerik. Ám a halál közelségében sem feledkezik meg az élet örömeiről, melyek a szerelmével közös időtöltésekben nyilvánulnak meg költészetében. Együtt főznek, kész receptverseket ír, a főzés minden mozzanatához a szerelem finom rezdüléseit köti.

A szerző a performansz egyik jelenetében, fotó: Barbély Virág

 

A beszélgetés utáni performansz az Elmerülünk egymás torkolatában címet viselte. Ez egy sor a Színi című versből. Az SPN Krú duó 2008 óta dolgozik együtt. A mostani performansz alapja, hogy mindkét szereplő (Berka Attila, Székelyhidi Zsolt) egy nőhöz beszélnek, tehát nem egymásnak, ezért nem is néznek egymásra. Nincs interakció, csak maximum áttételesen. Nem vettek fel kék ruhát, inkább a kék ikeás szatyorból vettek elő kék használati tárgyakat, ruhákat, kalapokat, és ez adta az Ami kék lesz megvalósítását, vagyis bizonyos értelemben kékké váltak.

Berka Attila szaval, fotó: Barbély Virág

Kék. Angolul „blue”. A szó egyszerre fejezi ki a színt és a szomorúságot. A kék víz színe. A víz, amely tud tiszta, áttetsző lenni, nemes türkiz, és zavaros. Búvópatak, gyógyító forrás, balatoni strand. Végtelen óceán, felfedezetlen mélység, amit a felszíni viharok cseppet sem zavarnak. A víz közvetít. Hangja az állandóságé, a mindig ismétlődő ciklusoké. Lehet benne úszni, bele lehet fulladni. A víz alatt másik világ kezdődik. A víz szakrális „lény”, mert tisztít. Vízzel keresztelnek. Egy kádban fürdünk a szerelmünkkel. Kék. Mint az ég. Megnyugtat minket ez a szín. Pedig a „hideg” kategóriába sorolják. Számomra indulatmentességet sugall. Csendes elmélyülés. Székelyhidi Zsolt kötete nem meglepő módon kék borítót kapott, nem is akármilyen kéket. Az egyöntetű nyugalom színét, amiből csupán a cím fénylik ki, akár egy halpikkely, talán egy sellőé.