üres templomban
most nem térdelek
mint freskókon a szentek
nem terülök szét a szőnyegen
mint kifröccsent víz viráglocsoláskor
nem üldögélek a padban kényelmesen
hunyt szemmel mint a jó hívő
szentségimádás alatt
nem ringatom magam szent bódulatba
nem mormolok szent igéket
és nem végzek szent szertartásokat
csak vagyok színed előtt
járkálok le-föl üres templomodban
mint üres szívemben néha az üres szavak
terveid találgatom
a magam feje után még mindig annyiszor megyek
szemlélem a kereszten arcodat
és mindent látó csukott szemeid
kezedet lábfejed
a tudatlanság s más gravitációk szaggatta sebeket
benned teremtetett a nehézségi erő és mind az erőterek
járkálok le-föl e szent helyen
ahogy csatangoltam gyermekként magamban egykoron
nádbuzogányt gyűjtögetve gőtét szalamandrát
a kelenföldi lápos réteken
vagy bolyongtam a Sashegy oldalába vájt
temetetlen háborús lövészárkok között –
micsoda skandalum
szent érzelemtelen járkálok e szent helyen –
bár járkálnék mindig színed előtt
mikor kórházban börtönökben tereken
a nagyvilág a legcsodásabb szent katedrálisod
mint a térdeplőn itt a szétimádkozott könyv
szeretnék úgy feküdni majdan halálos ágyamon
veled kopott e könyvnek minden lapja
kopnának napjaim mind veled
ha bukdácsolva bukva
de rendre mégis csak veled
hogy még a sötét lyukak is életemben
mikor néha mégis nélküled
még azok is csak rád mutassanak
ha rám tekintenek
