A közeli jövőben kerül a könyvesboltok polcaira Berta Zsolt Mit tesz Isten című regénye, amely a korábban megjelent és már a harmadik kiadást megért Jancsiszög és Kalef kötetekkel alkot trilógiát. Erről beszélgettünk a szerzővel.

Valamivel korábban Béla bátyám szabadlábra került, s idegrendszere éppen nem a legacélosabb lévén, hazazavarta a Józsefvárosba proletárpatronáltjait, apósát és anyósát. Előzőleg a szegedi Csillag börtönben ült, nem hosszú időt, mindössze egy évet, ami semmiség Rákosi Mátyás életfogytiglanjához képest.

Böszörményi Zoltán új kisregényében, A résben lételméleti kérdéseket feszeget, ugyanakkor az egyes szám első személyű elbeszélésmód arra enged következtetni, hogy önéletrajzi elemek szövik át a művet. Erről és a regény születésének körülményeiről kérdeztem a József Attila- és Magyarország Babérkoszorúja-díjas írót.

Milyen értelemben mondható, hogy a szem előtt éppen elterülő táj nem kívülről illeszkedik, nem szintetikusan van hozzátéve az idő és a múlt többi pillanatához, hanem hogy az idő ténylegesen mögötte van egyetlen egyidejűségben. A múlt pillanatai benne vannak a tájban, és a jelenbeli táj és a múlt nem egymás mellé illesztve követik egymást az időben. (Maurice Merleau-Ponty: A látható és a láthatatlan)

Mentem a szupermarketbe, mert ott minden van, egy helyen, milyen praktikus! Ez önmagában nem egy nagy hír, mindenki ezt csinálja, és pont ezért. Megérkeztem, és haladtam a célom felé, vagyis bóklásztam, forgattam a fejem a fékevesztett árubőségben, sőt, odáig fajultam, hogy megpróbáljak felfedezni és elcsípni egy helyi dolgozót, kérdezősködni, mert persze megint mindent átpakoltak.

Nem tudom, másnak milyen volt apa nélkül, de nekem szuper, a számomra meghalt, amikor megszülettem. Talán ha párszor láttam életében, az sem volt kellemes élmény, minek is emlékezni rá. Kölyökkoromban rettegtem, hogy hívatlanul megjelenik és elvisz cukrászdába.

Szerkesztőségünk oszlopos tagja, szépirodalmi rovatunk vezetője, Rónai Balázs Zoltán részesült idén a Kárpát-medence rangos fóruma, az Irodalmi Jelen folyóirat prózadíjában.

Nyolcvannyolc éves korában elhunyt a Kossuth-díjas költő, a Nemzet Művésze címmel is kitüntetett Buda Ferenc. Két évvel ezelőtt készült interjúnk felelevenítésével emlékezünk a kivételes művészre.

Úgy érzi, mintha mindig is egyetemi éveinek megírására készült volna, elmondása szerint azonban a szürke, ócska hetvenes évek megtorpant időszaka visszatartotta. Bereményi Géza Kossuth-díjas író ma is hallja a hangot, ami a háta mögött örökké azt mondogatja: „Kit érdekel ez, mi ez?”

Egy hete esett az eső. Egyfolytában, nemcsak úgy ímmel-ámmal, ez vízözön – gondoltam megint. A fontos dolgokat sosem jegyzem meg, összefolynak, bezzeg azt igen, hogy szeptember hatodikán szerettem bele.

Augusztusban szellőztetni – ahogyan ez köztudott – vagy hajnalban, vagy naplemente után, a szúnyoghadak visszavonulását követően érdemes.

Mégpedig a magyar könyvpiacról, ahol a könyves szakma tragikus helyzete és a mind kevesebbet olvasó emberek ellenére tonnaszám fogynak a könyvek, toplistákon az olyasmikkel, mint az alábbiak.

Hogy harmincnégy év sok-e vagy kevés nemcsak nézőpont és relativitás kérdése. A „mihez képest?” viszonylagosságát az emlékek, az érzelmek és a génekbe rögzült tapasztalatok állítják olykor fejtetőre – és ha az ember annyi év után az egykoron rémálom-fogalomnak számító Vukováron, az egykori magyar Szerém vármegye székhelyén, Valkóvár városában jár: mindez különleges fénytörésben áll előttünk.

Idén másodjára adhatjuk át az Országút különdíját, amellyel lapunk a balatonfüredi Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőversenyhez csatlakozott.

Több száz vers érkezett az idei, 33. alkalommal kiírt Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőversenyre. A fődíjat Kugler Viktor Pinnokióbőr című költeményével érdemelte ki.

A híres filmszínésznő Párizsban, a lenyűgöző hangú bárd Moszkvában; áthatolhatatlan kerítések közöttük. Éppen negyvenöt éve halt meg Vlagyimir Viszockij. Házassága Marina Vladyval bebizonyította a szabadság s az emberi szellem minden akadályt ledöntő erejét.

Vannak vidékek gyönyörű / tájak ahol a keserű / számban édessé ízesül – Kányádi Sándor sorai olykor úgy jutnak az ember eszébe, ahogyan az immáron évszázadosnál is régibb magyar szétszakítottságba botlik. Komoran és megállíthatatlanul. De megízesülve.