A budavári Sándor-palota nagytermébe lóháton érkezett, átugratott útját keresztező szekéren, lovával, Tatárral átúsztatott a jeges Dunán… Sándor Móric históriái. Legendák vagy valóság?A megújult grófi kastélyban, Bajnán a történetek is megelevenednek. 

Gaal Györgynek ez a friss bedekkere Kolozsvárt mutatja be, a „kincses várost”, remek fotográfiákkal illusztrálva, melyek önmaguban is beszédesek.

A tisztán elektromos hajtáslánc már nem a jövő technológiája – állítja egy debreceni vállalat, amely a helyi egyetem szakemberei által kifejlesztett eljárással kamionokat alakít át elektromos üzeműre. Ügyfeleik a környezeti lábnyomukat csökkenteni kívánó ismert nagyvállalatok.

Történész, koreográfus – ez már önmagában érdekes kombináció, ráadásul a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Szakán végzett, ott is doktorált. Diószegi Lászlóval, a Teleki Alapítvány igazgatójával beszélgettünk.

Újrahasznosítható anyagokból nemcsak ruházati termékek, műszaki cikkek burkolatai és szőnyegek készülhetnek, de akár múzeumi tárgyak is. A zöld szellem már jó ideje betört a képzőművészet területére.

Kevesen tudták, hogy a szolnoki Várszigeten egykor vár állt. Azt még annyian sem sejtették, hogy bármi látható megmaradt volna a Tisza-parti város hajdani váraiból. Most befejezés előtt áll a múlt egyik újra felfedezett örökségét bemutató látogatóközpont.

Őseink nem az elszabadult ingatlanárak miatt húzódtak barlangokba, egyéb praktikus szempontjaik voltak, korunk emberének viszont érdemes eltöprengenie lakhatási alternatívákon.

A FUGA óriási üvegablaka előtt elhaladva meg kell egy pillanatra állni, mert megállít a hiány. Mi történt? A több mint tíz éve munkájából a Petőfi Sándor utcára olykor kinéző, fehér hajú, fehér szakállú Jelenség eltűnt, nem néz fel ránk többé.

Elrepül az ember Georgiába, azt gondolja, hogy a Fekete-tenger keleti partvidékén, legalábbis, ami a természetföldrajzot illeti, Ázsiában van, aztán rá kell jönnie, akárha Európában lenne, ami a kulturális, vallási, politikai orientációt illeti.

A Városligetben a fák között megbújva, fényeivel, üvegcsillogásával, különös formájával vonzza a tekintetet a kortárs építészet izgalmas, új alkotása, a Magyar Zene Háza, amely a mától a zenekedvelők, a zenértők és a tanulni vágyók új hajléka.

Az 2021. Országút évi irodalmi díját esszé kategóriában Korzenszky Richárd írása nyerte el – a tavalyi évben ez volt portálunk legolvasottabb értekezése.

Az ősi mezopotámiai civilizációk óta lakott folyó menti városok eltűnésével fenyeget a súlyosbodó vízválság. Törökország és Irán a népességrobbanás és a felmelegedés okozta gondjaikat Szíria és Irak rovására próbálják megoldani.

A kerecsensólyom, nemzeti turulmadarunk fennmaradása függhet ugyanis attól, talál-e elég rágcsálót eledelül. A végtelen puszták fejedelmi madara ma főképp távvezetékekre szerelt alumíniumládákban költ, de legalább költ. Magyarország sólyomvédő nagyhatalom.

A technikai fejlődéstől megmámorosodott ember, az erkölcsi szempontokat „közgazdasági” megfontolásokból félretoló modern gazdaság ellenerők híján szükségszerűen rombolja a természetet és használja ki a gyengébbeket – egyéneket és népeket egyaránt.

Fontos, elismerésre méltó mű született, pontosabban született meg újra a Budavári Palotában a Szent István-terem rekonstrukciójával. A látványos és elegáns összművészeti alkotás önmagán túlmutató, általánosabb gondolatokat is ébreszt.

Az Operaház művészbejárójánál találkozunk. Korábban Fehérvárcsurgón hallgattam sodró lendületű előadását, amelyet hasonló hangulatú beszélgetés követett az Andrássy úti tervezőirodában, s most Zoboki Gáborral bejárhatjuk a zenepalota tereit.

Salinger nevezetes regényének, a Magasabbra a tetőt, ácsoknak a címe jutott önkéntelenül az eszembe, mikor az Országút 46. számában megláttam Rosdy Pál Egyetem, egyetem, tengertánc című írásának fotóillusztrációját. Elvarázsolt a kép.

Budapesti templomsétái után új kötetében, amelynek kiadója ezúttal is Kedves László Könyvműhelye, a Dunakanyar szakrális épületei között kalandozik a magát építészeti mesemondónak nevező újságíró, Zubreczki Dávid és fotós útitársa Bődey János.

Igazán mondom, Putnokot nem könnyű szeretni! Ez a város a felületes szemlélő szerint mindent megtesz azért, hogy ne szeressük. Én magam is több évet dolgoztam az ügyön, sokat győzködtem magamat, amíg úgy-ahogy, nagy nehezen összebarátkoztunk.

Az ősszel megrendezett vadászati világkiállítás újra reflektorfénybe helyezte ember és állat viszonyának kérdését Magyarországon. Alávaló, kegyetlen szokás a vadászat, vagy az élet szükséges velejárója? A pró és kontra érvek kavalkádjában most is a hagyományos szemlélet adhat támpontot.

Szívesen járok gyalog, nem leszegett fejjel, magam elé meredve: nem megyek el az épületek mellett anélkül, hogy egyetlen pillantást ne vetnék a homlokzatokra. Ha lehetne, benéznék a kapualjakba is, hogy lássam, miként változik a városkép.

Lassan megszokjuk a megszokhatatlant, ahogy napi hírré válik, újabb, a huszadik század utolsó harmadában épült ház került veszélybe. Az ok mindig ugyanaz, üresen áll, elveszítette funkcióját, rossz időkre emlékeztet, csúfítja a városképet. Valóban?

„Addig élj, amíg élni tudsz, addig járj, amíg járni tudsz” – énekelte Kóbor János, az Omega frontembere a hetvenes években, és jóval azon túl. Mecky – így ismertük – tudatos szívóssággal törekedett arra, hogy a neki szánt időből a legtöbbet hozza ki.