Dezső Tamás, Pénzváltó Nikolett, Sayfo Omar és Tárik Meszár Kiszáradt folyómedrek a Közel-Keleten – Irak, Szíria, Törökország és Irán konfliktusa a víz körül című tanulmányukban a Tigris és az Eufrátesz vízgyűjtő területét, illetve Törökország, Irán, Szíria és Irak vízkonfliktusát vizsgálják. A vízhiány már az eddigiekben is hozzájárult a szíriai és iraki válság mélyüléséhez, a katasztrófa megakadályozásához pedig mindegyik érintett országban sürgős intézkedésekre lenne szükség.
Törökországban az egy főre jutó éves vízmennyiség 2000-ben 1 652 ezer köbméter volt, ami a kormány előrejelzése szerint 2030-ra ezerre fog csökkenni. Ennek oka
a népesség növekedése, a globális felmelegedés és az elégtelen vízgazdálkodás.
Míg a törökországi vízkészleteknek 1962-ben még csak 28,8 millió főt kellett kiszolgálniuk, addig 1992-re az ország népessége 55,7 millió főre, majd 2020-ra 84,3 millió főre nőtt, ami a vízigény drasztikus növekedését vonta maga után. A török parlament szakbizottsága által készített előrejelzés szerint az átlaghőmérséklet Törökországban 2021 és 2099 között 1-6 Celsius fokkal növekedhet, a csapadék mennyisége ezzel párhuzamosan a tavaszi hónapokban 20-50, a nyári időszakban 60 százalékkal fog csökkenni.
A török vízfelhasználás 74 százalékát a mezőgazdaság fogyasztja el.
A korszerűtlen öntözési rendszerek a párolgás és szivárgás miatt 35-60 százalékos vízveszteséget okoznak.
A zárt öntözőrendszerek és a csepegtetéses öntözés előnyben részesítése mellett fontos lenne áttérni a kevésbé vízigényes mezőgazdasági terményekre, vagyis például nem gyapotot vagy cukorrépát termeszteni a száraz területeken. A török lakosság az ivóvíz 22-35 százalékát veszíti el a szivárgó csővezetékeken keresztül is.
A vízkérdés, elsősorban a határon átnyúló folyók ügye visszatérő konfliktusforrás a szomszédos államokkal. A legtöbb feszültséget a Délkelet-Anatólia Projekt gerjeszti. Az 1977-ben indult beruházás keretében kilenc délkeleti tartományban a Tigris és Eufrátesz vízgyűjtő területén 22 gátat és 19 vízerőművet terveznek megvalósítani, illetve 1,8 millió hektárnyi terület öntözését biztosítani. A vízierőműveknek fontos szerepük van a fokozódó török energiaszükséglet kielégítésében, különösen, hogy Törökország energiafelhasználásának 74 százalékát importból fedezi.
A gátak építése a hetvenes évektől folyamatos feszültségforrás Törökország, valamint az alvízi Szíria és Irak között. A felek a múltban több alkalommal katonai erő bevetésével fenyegették egymást. 1974-ben Szíria és Irak csak szovjet és szaúdi közvetítéssel kerülte el a vízhozam csökkenése miatt küszöbön álló háborút. Szíria és Irak azzal vádolja Ankarát, hogy a törökországi építkezések jelentősen csökkentik az országaik számára létfontosságú folyók vízhozamát. Különösen érzékennyé teszi a helyzetet, hogy a délkelet-anatóliai területek és az azokkal határos iraki és szíriai területek népességét is többségében kurdok alkotják. Ankarának egyes kurd csoportokkal fennálló rossz viszonya növeli annak kockázatát, hogy a török fél a vízkérdést politikai céljai érdekében használja fel.
Törökország azt állítja, hogy mindig szem előtt tartotta az alvízi államok szükségleteit, a Tigris legnagyobb duzzasztógátja, az Ilısu-gát víztárolójának feltöltését például iraki kérésre háromszor is elhalasztotta. Ankara szerint emellett a törökországi gátak építése az alvízi államoknak is hasznára válik, mivel lehetővé teszi a vízhozam-ingadozások szabályozását. A török fél a globális klímaváltozás mellett a helyieket tekinti felelősnek az országaikban kialakult vízhiányért,
elsődleges okként a rossz vízgazdálkodást nevezve meg, valamint kiemeli az elmaradt infrastruktúra-fejlesztéseket, illetve az elmúlt évtizedek háborúit, embargóit.
A vízhiány nagyban hozzájárult a szíriai válság kialakulásához. A 2006-tól 2011-ig tartó szárazsághullám következtében hárommillió vidéki ember veszítette el megélhetését, másfél millióan nagyvárosok peremvidékeire költöztek, melyek infrastrukturálisan nem tudták kiszolgálni a frissen érkezőket. 2011-ben ezek a kerületek lettek a kormányellenes tüntetések, majd a felkelés melegágyai. A harcok során, valamennyi szembenálló frakció fegyverként használta fel a vizet. Ebbe a vízellátás visszatartása és az infrastruktúra szándékos támadása ugyanúgy beletartozott, mint a vízkészletek szennyezése. A vízügyi infrastruktúra megrongálódásának következményeként a tíz évvel ezelőttinél 40 százalékkal kevesebb az országban előállított tiszta ivóvíz.
Az UNICEF szerint 15,5 millió ember, vagyis a lakosság 90 százaléka néz szembe vízproblémákkal. A harcok és a politikai átrendeződés következtében a Törökországgal korábban kötött vízügyi megállapodások gyakorlatilag összeomlottak. A helyzetet a szárazság is rontja: Haszaka megyében, ahol az öntözés nélkül termelt gabona az össztermény 55 százalékát teszi ki,
2021-ben 90 százalékos termésveszteségről számoltak be. Mivel az emberek hatvan százaléka mezőgazdaságból él, ez súlyos társadalmi feszültséget eredményez.
Helyi beszámolók szerint 2021 eleje óta a Törökországból Szíriába irányuló víz volumene másodpercenként 500 köbméterről 200 köbméterre csökkent. A Tishrín és Tabqa tározók vize elapadt. Kurd csoportok azzal vádolják Törökországot, hogy háborús fegyverként használja a vizet.
Irak napjainkban súlyos vízkrízist él át, mivel két legjelentősebb folyójának, valamint azok mellékágainak vízhozama jelentősen lecsökkent. E válság mögött három tényező játszik döntő szerepet: az iraki kormánynak a problémához való felelőtlen hozzáállása, az éghajlatváltozás, valamint a szomszédos államok gátépítési projektjei.
Az ország jelentős részének elsivatagosodásával mára milliók szenvednek a tiszta víz hiányától.
A magas hőmérséklet és az alacsony csapadékarány miatt az iraki tározókból nyolcmilliárd köbméter víz párolgott el. Ezt a problémát az iraki vezetés, valamint a régió többi kormánya is rosszul kezeli, és a szomszédos államok önös érdekek által vezérelt lépései tovább rontják a helyzetet.
A vízforrások rossz kezelése, a szennyvíz nem megfelelő tisztítása, valamint a vízi infrastruktúra karbantartásának elhanyagolása miatt az ország vizeinek minősége jelentősen leromlott. A baszrai vízszennyezés miatt például 2018 nyarán 118 ezer ember betegedett meg, de a helyi és szövetségi hatóságok ezután sem dolgoztak ki eljárásokat a lakosok védelme érdekében. A vízminőség javítására ígért kormányzati projektek a rossz gazdálkodás, valamint a korrupció miatt nem valósultak meg. Irakban hétmillió ember van közvetlen veszélyben a vízhiány miatt. Az édesvíz-források egyre szűkösebbek, ami növekvő társadalmi feszültséget generál.
Az iraki vízhiány fő oka, hogy Törökország elzárta a vízáramlást a Tigrisből és az Eufráteszből.
Az Eufrátesz folyón keresztül Törökországból és Szíriából érkező víz 1933-ban 30 milliárd köbméter volt, ez 2021-re 9,5 milliárd köbméterre csökkent,
amiért az Ilısu-gát megépítése is felelős. Irán is öt Irakba érkező folyót csapolt le az elmúlt időszakban. Ezek kiszáradása több tucat határ menti falu lakosainak elvándorlásához vezetett. Az Iránból és Törökországból eredő folyókon érkező víz mennyisége 50 százalékkal csökkent. Irán az elkövetkezendő években 109 új gátat építene, és a vizet az ország más, aszálynak kitett tartományaiba irányítaná. Irán és Irak sem vizsgálta meg azokat a lehetőségeket, amelyek segítségével a vízigényes öntözési szokásoknak búcsút mondhatnának.
Carsten Hansen, a Norvég Menekültügyi Tanács regionális igazgatója szerint
a szíriai és iraki lakosság egy részének víz- és élelmiszertermelése az összeomlás küszöbén áll.
A kibontakozó vízválság hamarosan példátlan katasztrófává válik, amely egyre inkább kiszorítja az embereket a lakóhelyükről. Ha ezt a válságot nem oldják meg időben, akkor annak a lehetősége sem kizárt, hogy a folyók mentén elterülő városok civilizációja teljesen eltűnik Irakban.
