Egy gumiabroncsnak, műanyag zacskónak vagy újságpapírnak így nem feltétlenül a hulladéktelep a végső állomása. Átfogó néven Recycled Artnak nevezik a mozgalmat. A fenntarthatóság továbbra is a politikai, gazdasági és társadalmi viták középpontjában áll, néhány kortárs művész pedig ezzel a küldetéssel kívánja csökkenteni ökológiai lábnyomunkat, inspiráló és eredeti műveikkel.
Azáltal, hogy újrahasznosított anyagokkal dolgoznak, környezettudatosságra ösztönzik a szemlélőt, ugyanakkor a művészet örökkévalóságát is megkérdőjelezik. Biológiailag lebomló anyagokat részesítve előnyben, munkáik egyszerre szemet gyönyörködtetőek és mulandóak.
72. utca, Vik Muniz: Perfect Strangers
A használt autóalkatrészek szoborrá alakításával számos hazai szobrász is foglalkozik, ám most az irányzat négy külföldi képviselőjét mutatjuk be. Vik Muniz brazil alkotó központi szerepet játszik a művészi újrahasznosítás terén. Egy New York-i műkereskedő fedezte fel őt az 1980-as évek közepén. Anyagai a kommunális hulladéktól a felaprított magazinokig, drótokig, kirakósdarabkákig terjednek. Muniz általában nagyszabású kompozíciókban gondolkozik, egyrészt azért, hogy minél több szemetet kivonjon a forgalomból, másrészt, hogy művei a pusztulás ellenére is örök érvényűek maradjanak.
Wim Delvoye: Gumiabroncs 5
Wim Delvoye belga művész arról híres, hogy az elhasznált tárgyakat látványos műalkotásokká konvertálja, úgy, hogy azok mégis felismerhetőek maradjanak. A gumiabroncsokat feldolgozó sorozatához finom virág- és organikus mintákat faragott különböző abroncsokba, melyek bár megtartották eredeti kör alakú formájukat, mégis úgy tűnnek, mintha öntött fémből vagy faragott fából készültek volna.
Khalil Chishtee nejlonzacskószobra
Khalil Chishtee pakisztáni művésznek az életnagyságú szobrok a specialitása újrahasznosított műanyag zacskókból. Számára ez az anyag az „identitásunk újrahasznosításának” metaforája, és módja annak, hogy szembenézzünk életünk akadályaival. Chishtee munkái ugyanakkor a képzőművészet értékszemléletét is kétségbe vonják, mert a bronz, a fa vagy a kő történelmi kontextusuk miatt mindig nagyobb becsben állt, mint egyéb anyagok.
Subodh Gupta: Nagyon éhes isten
Subodh Gupta indiai művész Újdelhiben él és dolgozik, főleg hétköznapi anyagokból készít nagy méretű szobrokat: kiválasztja a hulladékok közül azokat a tárgyakat, amelyek különösen jelentősek az indiai világban, majd beépíti őket installációiba. Mivel kidobott elemekből kreatívkodik, a munkáihoz használt tárgyaknak már van története, de Gupta újabb jelentésréteget ad hozzájuk, amikor darabjaiba integrálja őket. Gupta művészete ezért mélyen az indiai kultúrában gyökerezik, abban a kultúrában, amely a globalizáció miatt egyre gyorsuló iramban növekszik.
A hulladékkezelés világszintű probléma, az óceánokon lebegő óriási szemétszigetektől a kapacitásukat jóval túllépő lerakótelepekig. Ha minél több műanyag hulladék végzi műtárgyként, az hasznos megoldás, még ha nem is végleges, de legalább megvalósulhat az, hogy a műanyagra és egyéb hulladékra immár ne csak problémaként tekintsünk.
Közel egymillió műanyag palackot adnak el percenként szerte a világon, és csak tizennégy százalékát hasznosítják újra. A biológiailag le nem bomló anyagok felhalmozódnak a környezetben, ahol később kárt okozhatnak. Évente körülbelül nyolcmillió tonna műanyag hulladék kerül a Föld óceánjaiba, ami károsítja a vízi ökoszisztémát. Alternatív megközelítésben a hulladék műanyagot vissza lehet állítani kiindulási vegyszerekké, amelyeket azután fel lehet dolgozni friss műanyaggá, ám ez az eljárás gyakran költséges és logisztikailag is bonyolult, így nem mindig vonzó perspektíva az ipar számára.
Az Artsper Magazine cikke nyomán
