Felsorolni is szinte lehetetlen, hány gigaslágerrel örvendeztette meg a nagyérdeműt az Omega, élén Kóbor Jánossal. Egy azonban biztos: a hazai pop-rock-mezőny legeredményesebb versenyzői ők, akiket nemes egyszerűséggel csak úgy emlegetnek, hogy „a Kelet Rolling Stones-a”. Ennek az összehasonlításnak már csak azért is megvan a létjogosultsága, mert mindkét együttes 1962-ben alakult, és ez idáig mindkettő aktív volt. Mostantól tragikus módon ez a párhuzam annyiban nem állja meg a helyét, hogy a magyar csapatból fájón hiányzik az énekes, és egyetlen józanul gondolkodó ember sem fogadna arra nagy tétben, hogy ezentúl valaha is meg lehetne rendezni egy nagyszabású Omega-koncertet. Ennek semmi értelme nem lenne – az Omega Mecky nélkül megszűnt létezni.

Kóbor Jánossal zenésztársai visszaemlékezései szerint mindig nagyon jól ki lehetett jönni, az örökifjú rockikon az Omega Stúdió tulajdonosaként is mindenkivel szót értett, és amikor kicsit szabadabbra engedte magának a gyeplőt, akkor elsőszámú hobbijának, a vitorlázásnak élt Balatonaligán. Azt mondta, azért éppen Aliga, mert ajtótól ajtóig az ő tempójában harmincnyolc perc alatt oda tud érni az M7-esen törökbálinti lakásától a hajójáig.

Ebben egyszerre figyelhető meg a mérnökember precizitása és a rocksztár vagánysága.

Előre kiszámolta, mi az a legnagyobb sebesség, amellyel még nem büntetik meg, és amellyel még biztonságosan, ugyanakkor villámgyorsan meg lehet tenni az egyébként nem túl nagy távolságot. Mecky a Balaton szerelmeseként úgy rendelkezett, hogy halála után hamvait szórják a magyar tengerbe. Ezzel ugyan megfosztotta rajongóit annak lehetőségétől, hogy elzarándokolhassanak a sírjához, de ő úgy tartotta, nem is ez a lényeges. Mindig is annak tudatában élt, hogy átutazók vagyunk a földön, a Jóisten csak átmeneti időre adta kölcsön nekünk porhüvelyünket, hogy aztán az öröklétben már más formában létezzünk. Ezt meg is énekelte Az arc című számban: „Az arc nem a tiéd, csak hordod valakiét, a szemed fénye lopott fényszilánk. Arcunkon az idő saját képét hívja elő, és az angyalok végül nem ismernek ránk.” Ugyanez a dal a világi hívságok hiábavalóságára is felhívja a figyelmet: „A ház nem a tiéd, csak őrzöd valakiét, a végtelenből így lesz zárt világ.”

 

Az Omega a Hősök terén 1970-ben Fotó: Fortepan/Urbán Tamás
 
Kitartására és eltökéltségére mi sem volt jellemzőbb, mint az, hogy amikor 1971-ben Presser Gábor és Laux József kivált a zenekarból, egyértelműen a folytatás mellett döntött. Erről korábban jelen sorok írójának, egy elkészítendő életrajzi könyvhöz adott interjújában így nyilatkozott: „Ami a vagyontárgyakat, a berendezéseket illeti, simán szétosztottuk arányosan, bár ez tényleg olyan volt, mintha egy házasság bomlott volna fel, és nemcsak vagyonjogi szempontból, hanem érzelmileg is. Az Omega nevet egyértelmű volt, hogy mi visszük tovább, és a távozóknak kell új nevet választaniuk. Lauxék lakásán beszéltünk meg mindent, és Piciék Dob utcai lakásának pincéjéből szétosztottuk kinek-kinek, ami az övé volt. A többiek azt hitték, hogy beállok dolgozni mérnöknek, de az élet mégis másként alakult. Amikor Pici kikísért a lakásból, magában Woody Guthrie This Land is Your Land című dalát dúdolta, amivel arra célzott, hogy az Omega Magyarországon marad, ők meg mennek Amerikába. Ekkor villant be nekem, hogy nem biztos, hogy ilyen könnyedén el kellene engednünk a zenekart, és abba kellene hagynunk, annak ellenére, hogy Laux és Pici voltak az igazán képzett muzsikusok közöttünk.”
 
 
Omega, 1976 Fotó: Fortepan/Urbán Tamás
 
Akkor és ott a lehető legjobb döntést hozták, ami az egész későbbi magyar rocktörténelmet alapjaiban határozta meg. Olyan világsztárokkal léptek fel egyenrangú partnerként, mint a Scorpions, a Uriah Heep, a Nazareth vagy a Golden Earring. Egész Európa a lábuk előtt hevert, erre Mecky így emlékezett: „A megítélésünk akkoriban a német nyelvterületen nagyjából a Uriah Heepnek volt megfeleltethető, a nyári szabadtéri fesztiválokon is hozzájuk hasonló helyet kaptunk, amelyekre már az 1975-ig terjedő időszakban is sokszor meghívtak bennünket. Olyan zenekarok játszottak egymás után ilyen alkalmakkor, mint a Manfred Mann, a Free, a Uriah Heep vagy a Nazareth. El is terjedt rólunk, hogy ha valakinek utánunk kellett játszani egy fesztiválon, nem volt könnyű dolga, mert német nyelvterületen harsogott minket követően a »Zugabe, Omega!«, ami a visszatapsolás legegyértelműbb jele, a német szó ráadást jelent. Persze Észak-Franciaországban, Hollandiában, Skandináviában, Svájcban és természetesen az NSZK-ban is lettek bejáratott fesztiváljaink, ahova rendszeresen meghívtak bennünket. Jó volt találkozni a szakma krémjével, amihez – szerénytelenség nélkül állíthatjuk – ekkoriban mi is hozzátartoztunk, más bandákkal pedig, mint a Scorpions, az Epitaph vagy a Krokus egy-egy közös turné alkalmával sülve-főve együtt voltunk.”

Az Omega karrierjének lemezeladás szempontjából egyértelmű csúcsa az Időrabló, a Csillagok útján és a Gammapolis című lemez volt a hetvenes évek második felében. Milliós nagyságrendben találtak gazdára a fekete korongok, és a slágerlistákra is felkerültek dalaik a Távol-Kelettől Európán át Dél-Amerikáig szinte mindenhol. A koncertezés szempontjából azonban a rendszerváltás utáni időszakban érték el a legtöbbet, négyszer léptek fel a Népstadionban telt ház előtt (ebből háromszor önállóan), és nemzetközi szinten sem állt le a gépezet, sorra járták az európai országokat, főleg Németországban és az egykori keleti blokkban arattak továbbra is nagy sikereket. Az 1994-es népstadionbeli koncertjük a mai napig emlékezetes marad nemcsak a nagy visszatérés, illetve Klaus Meine és Rudolf Schenker vendégszereplése, hanem az apokaliptikus körülmények miatt is. Az esőt mintha dézsából öntötték volna, villámlott, és az ég együtt mennydörgött a zenekarral, mintegy aláfestve az előadást. Így lett az akkor is játszott, szörnyű robaj közepette előadott Gammapolis Kóbor János számára jelen pillanatra vonatkozóan hátborzongatóan váteszivé:

„Most búcsúzom, jóbarátaim / Találkozunk még, mondanám, / De már nem hiszem, hogy újra eljövök / Mert Gammapolis vár reám.”

Idősebb korukban életművük klasszikus zenei eszközökkel való feldolgozását tartották egyik legfontosabb feladatuknak, így született meg az Omega Rapszódia & Omega Szimfónia és az Omega Oratórium. Utóbbival az ország templomait járták, könnyet csalva sok hívő és rajongó szemébe. Az egyik adventi koncertjük után Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök, amikor a színfalak mögött gratulált, azt mondta: „Ez volt az igazi transzcendencia a Jóistennel.” A koronavírus miatt ez a produkció már nem tudta teljesen kifutni magát, mivel a tervük az volt, hogy minden adventi időszakban ezzel örvendeztetik meg a hallgatóságot. Megszületett ugyanakkor a sajnálatos módon ugyancsak beteljesedett jóslatnak tekinthető Omega Testamentum, pályafutásuk egyfajta összegzése.

Mecky úgy gondolta, oltás nélkül is le tudja győzni a vírust, még akkor is, ha elkapja. Ezúttal nem neki lett igaza, így nemcsak feleségét, de tizennégy éves Léna lányát, akit egyik legnagyobb slágerükről nevezett el, is magára hagyta. A Scorpions együttes úgy búcsúzott el barátjától, hogy „dalaid örökké élnek”. Ez a szinte frázisszerű mondat azonban rögtön megtelik tartalommal, ha mögé nézünk, és megpróbáljuk felsorolni a nagy Omega-slágereket. Nem érdemes belekezdeni, mert nem lehet a végére érni jobbnál jobb szerzeményeiknek, amelyeket Mecky most már úgysem itt a földön, hanem az égi zenekarban énekel.

Szomorú tény, de mára jóformán egy komplett banda is kitelik az elhunyt Omega-zenészekből, akik most már egész biztosan jókat játszanak együtt az égben lebegők csarnokában.

Mert az angyaloknak is szükségük van a jó zenére, nem beszélve a sajnálatos módon egyre gyarapodó számú Omega-rajongóról, akik már szintén odaát hallgatják őket. Így válik valóra és nyer újabb értelmet az egyik nagy Omega-sláger, az Életfogytig rock and roll.

Fotó: Wikimedia Commons/Stekovics Gabor