Bár a szolnoki Várszigeten egykor állt ispánsági, majd végvárról is voltak írásos adatok, semmilyen felszíni nyomuk nem maradt ezeknek az építményeknek, hiszen két évszázada az utolsó elemüket is lebontották. Szerencsére, amikor a Városházán arról döntöttek, hogy a Várszigeten lévő Művésztelepen új épületeket emeljenek egy nagyobb, pályázatból finanszírozott beruházás keretében, Kertész Róbert, a Damjanich János Múzeum régésze sikeresen kardoskodott amellett, hogy az építkezést régészeti feltárás előzze meg. A régész nem véletlenül hitt abban, hogy érdekességeket rejthet a föld mélye ezen a helyen, hiszen kevéssel előbb azonosította a Művésztelep kerítésétől alig egy kőhajításnyira Szolnok török kori dzsámijának helyét és csekély maradványait.

A feltárások 2017 őszén kezdődtek, és káprázatos eredménnyel jártak, hiszen egy XVI. századi kaszárnyaépület jelentős falcsonkjait sikerült feltárni, tőle nem messze pedig egy oszmán palota maradványaira bukkantak. Emellett előkerült egy leletekkel keltezett erődítési árok a kora Árpád-kori ispánsági vár idejéből, amelynek bronzkori előzményei voltak, továbbá tárgyakat – köztük több száz ágyúgolyót – találtak a vár Rákóczi-szabadságharchoz kötődő korszakából is. Mindezt úgy, hogy a hajdani vár területének még csak két és fél százalékát tárták fel.

Kiderült, hogy nem is egyetlen, hanem a korszakokat számolva összesen öt várral kell számolni a területen.

Balszerencsés várak

Hogy a középső bronzkorban készült erődítés milyen hatékonysággal védte meg az akkor itt élőket, nem tudjuk, ahhoz azonban nem férhet kétség, hogy az Árpád-kori ispánsági várat övező árok egyik rétegéből napvilágra került, egy lakatként azonosítható unikális régészeti lelet a tatárjáráshoz köthető. Az 1241. évi pusztítás mértékét az is jelzi, hogy amikor Szolnok néhány évvel később, 1249-ben magánföldesúri tulajdonba került, akkor már a településen várhospesek, máshonnan érkezett vendégtelepesek éltek, tehát a korábbi lakók vagy elmenekültek, vagy megölték, esetleg elhurcolták őket.

Szolnok következő, a forrásokból leginkább ismert erőssége az a végvár, amely nem különösebben hősies körülmények között veszett el 1552-ben. Felépítésére nem sok idő jutott, hiszen mindössze két évvel korábban kezdtek neki. Ez idő alatt az előbbi ispánsági vár sáncait is felhasználva, azt kibővítve új palánkfalakat emeltek a Zagyva tiszai torkolatánál. Ekkor készült a feltárt kaszárnyaépület és az a nyugati kaputorony is, amelyet sohasem kutattak meg, s csupán hadmérnöki felmérésekből ismerünk, s amely a Zagyván átívelő híd irányából zárta le a területet. A vár tehát legfeljebb félkész lehetett akkor, 1552. nyár végén, amikor Buda és Temesvár felől is egy-egy oszmán had érkezett, s bár a védők tíz napig állták az ostromot, többségük az utóbbi sereg feltűnése után nem sokkal, szeptember 3-án éjjel az elvonulás mellett döntött. Ez a tíz nap azonban Eger ezt követő ostrománál nagyon hiányzott a törököknek, így Szolnok közvetett módon hozzájárult az egri diadalhoz.

A törökök tehát birtokba vették a várat, s egészen 1685-ig benne is maradtak. Ennek a korszaknak az emléke az a nyers agyagtéglákból épített, favázas merevítéssel ellátott falazatú, emeletes palotaépület, amely egyedülálló a Kárpát-medence területén, s amelynek feltárásából még egy rész hátravan.

Az ország visszafoglalását követően, a Rákóczi-szabadságharc idején ugyan a vár még fontos szerepet kapott, de a XVIII. század végén megkezdődött az elbontása, a szigetet pedig integrálták a város szövetébe. Utolsó földfelszínen látható emlékeit, a kőből épített kaputornyot 1811-ben, az uralkodói dzsámit pedig éppen kétszáz esztendeje, 1821-ben tüntették el a föld felszínéről.

Modern torony a szigeten

A kaszárnya maradványai meglehetősen mélyen vannak, s fölé ugyan készül majd egy új épület, amely megóvni is hivatott a maradványokat, ez a tér nem alkalmas arra, hogy bemutassák az egykori várakat.
A látogatóközpont felépítéséről már a feltárások megkezdése előtt döntött a város, így elkészültek a tervek is. Bár ez az új, modern torony a hajdani kaputorony szomszédságában áll, a tervezőpáros, Álmosdi Árpád és Csendes Mónika építész nem esett egy múltba révedő, historizáló elemeket felvonultató épület megalkotásának kísértésébe. Nem is volt hiteles előzmény, ami ihletet adott volna, hiszen az egykori kaputoronynak nemhogy a magasságát, de még az alaprajzát sem ismerjük. Így kifejezetten modern, a várat csak szellemében megidéző épület készült el. A torony a laikusok körében egyelőre nem vívott ki elsöprő elismerést, hiszen sokan valóban azt képzelték, hogy egy középkori, kora újkori elemeket felvonultató történelmi díszletet láthatnak majd. A látogatóközpont azonban a legkevésbé sem az. Másképp gondolja az építésztársadalom: néhány hete a Várkapu Látogatóközpont kapta a MÉD Europa Design Belsőépítészeti Különdíját, amelyet belsőépítészetet oktató egyetemek tanszékvezetőiből álló zsűri ítél oda.

A vár maradványainak feltárása a Vártemplom tövében, 2018-ban
 
Az ötszintes látogatóközpont-torony szabálytalan ötszög alaprajzával, furcsa, ferde falsíkjaival egyszerre nyitott és zárt. A földszinten kávézó kap majd helyet, a többi szint, ideértve az alagsort is, kiállítótér lesz. Fontosnak ígérkezik a kilátó is, s bár alig tizenkét méterrel vezet a mai járószint fölé, egy alföldi városban – domb híján – ezt is meg kell becsülni, hiszen a legfelső teraszról tiszta időben ellátunk majd a Mátráig és a Bükkig.

Mindazonáltal az áldott állapot, vagyis az üresség, az építmény puszta „csontvázá”-nak tanulmányozhatósága már megszűnt, hiszen a Narmer Építészeti Stúdió jóvoltából készül a kiállítás installációja, s ez a Szolnok időben összesen öt várát bemutató kiállítás lesz a „hús”, amellyel egésszé válik a látogatóközpont. Rendezni kell a környezetét is, új gát épül mellette, és talán jövőre már megnyithatják a látogatók előtt. A szolnoki várak kutatása pedig nem zárul le ezzel, hanem reményeink szerint csak új fejezet veszi kezdetét, hiszen nagyságrenddel nagyobb terület vár feltárásra, mint amelyen eddig dolgozhattak.

Borítókép: A szolnoki Vársziget új látogatóközpontja.  Fotók: Kovács Olivér