Sümeg Város Önkormányzata megbízásából a sümegi Püspöki Palota nyilvános képzőművészeti alkotópályázatot hirdet Franz Anton Maulbertsch sváb származású, ám a Magyar Királyságban kiteljesedett, zseniális barokk festő 300. születésnapjának tiszteletére.

Művészetének meghatározó vonása, hogy egyaránt különbözik a kor avantgárdjának (az Iparterv-generációnak) a pop-art és a koncept art inspirálta kifejezésmódjától, ugyanakkor a kor hivatalos, nagyrészt posztimpresszionista festészetétől is.

A fiatal festőnemzedék Derkovits-ösztöndíját is elnyert tagja Varga Ádám. Kísérletező, projeksorozatokban gondolkodó művészként ismeri a szakma.

Debrecen biennálé jellegűen, évente a népszerű műfajok váltakozásában rendezi meg a Tavaszi Tárlatot: kétévente grafikákat és fotókat, a köztes években festményeket állítanak ki. Plasztikák minden évben szerepelnek a seregszemlén. Idén ötvenkét kiállító hetvenegy pályaművét mutatják be a Bényi Galériában, közülük tizenkét alkotó részesült díjazásban.

„A labirintus hatalmas rejtvény vagy allegória, amelynek témája az idő; e rejtett oknál fogva tilos kimondani a nevét. Mindig el kell kerülni egy szó kimondását, oda nem illő hasonlatokhoz és nyilvánvaló körülíráshoz kell folyamodni: ez talán a legnyomatékosabb módja a rámutatásnak.” (Jorge Luis Borges)

Kamarakiállítás nyílt május 23-án Budapesten. Történetesen Szlabey Zoltáné, akit régóta „fegyvertársnak”, még inkább kiváló kollégának, barátnak tartok.

Gyakorta kelt negatív visszhangot a látogatók részéről a monokróm festészet közönség elé tárása. Azonban a debreceni MODEM legújabb összegző jellegű kiállítása, az Antal-Lusztig gyűjtemény monokróm műveiből válogatva új színben tünteti fel az önreflexív irányzatot.

Aki igazán, őszintén kíváncsi saját énjének feltáratlan rétegeire, az mer farkasszemet nézni festményeivel. Kell ugyanis némi bátorság ahhoz, hogy a látottakat meghökkentő furcsaságként vagy kendőzetlen őszinteségként határozzuk meg. 

1882 januárjában La Haye egyik utcájában Van Gogh találkozik a magát Siennek nevező Clasina Maria Hoornikkkal, aki ötéves kislányát sétáltatja. Sien nincstelen, várandós, alkoholista, erős dohányos és a testét árulja. A festő részvétből magához veszi gyermekével együtt, és több mint tizennyolc hónapig vadházasságban élnek.

Június 14-én pénteken megjelenő legújabb számunkban a képzőművészet kedvelőinek két különösen érdekes írással kedveskedünk. Szöllősi Gézával, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának doktoranduszával többek között a mesterséges intelligenciáról (MI) beszélgettünk (Mindent megváltoztató rendszerek), továbbá a szentendrei MűvészetMalomban látható Európai Iskola – Veszélyes csillagzat alatt (1945–1948) című tárlatáról számolunk be.

A Budapesten élőknek talán nehéz elképzelni, hogy a főváros határain túl is van élet. Pap Gábor az észak-alföldi Öcsödön született. Innen jutott el a Képzőművészeti Egyetem grafika szakára, majd már kiállítóként az Einspach Fine Art & Photograpy terébe, ahol Minden sár címen mutatja be legújabb festményeit, art brut szobrait.

A Nyíregyházán született aatoth franyo (Tóth István Ferenc) 1978-ban Vasarely segítségével került ki Párizsba, ahol az École Supérieure des Beaux Arts hallgatója lett. A képzőművészeti iskola elvégzése után hosszabb utazásokat tett Németországban, Hollandiában az Egyesült Államokban és Észak-Afrikában.

Az egyszerűség, a letisztultság és az erőteljes nyugalom az, ami miatt Kaszás Konrád képei kiválnak abból a vizuális ingercunamiból, amellyel nap mint nap telítődik az elménk.

Sütő Róbert festészetében, a jelenlegi Pára- és az előző Visio-sorozatánál is érzékelhető mindaz, ami nem egyszerűen látomás, netalán köznapi érzékcsalódás.

Olyan tehetséges és ambiciózus grafikus, aki nemcsak Magyarországon, hanem Londonban is megtalálta a számításait: jelenleg például a FIFA labdarúgó-világbajnokság stadionjainak tervez, mint wayfinding designer. 

Természetesen nem fraktálokat fest. Hogy e fura alakzatokra utalhatnak festményei, talán csak a véletlen – és a cikkíró – műve. Mégis, a fraktálok logikus rendezettsége – pontosabban összerendeződése – és Barabás Zsófi képei között épp az a hasonlóság, hogy a maga sajátos formarendjével mindkettő élményt nyújt.

Francesca Woodman fényképeit álomszerűség, légiesség, titokzatosság jellemzi, amit a hosszú és dupla expozícióval, valamint a természetes fény használatával alakított ki. Gyakran önmaga szerepel témaként; testét eszközként használta fel az én és a világ közötti határok feltárására.

Érdekes formavilágú, kisebb és nagyobb méretű, szinte lapokból álló, mégis erősen plasztikus hatású, fényjelenségekkel játszó szobrok fogadnak az Etyeki Műhely kiállítótereiben.

Nem tudom, a mai lányok is végigolvassák és végigsírják-e a Love Story című regényt, amelyet Erich Segal írt, de bennem örökre megmaradt a kezdőmondata: „Mit mondhat el az ember egy 25 éves lányról, aki meghalt?”

Az Országút Galéria szervezésében nyílt meg az Eötvös10 pincegalériájában a Magyar Képzőművészeti Egyetem Festő, Szobrász és Grafikus tanszéke hallgatóinak közös tárlata, melyen három művésztanár: Gaál József festőművész, Szurcsik József grafikus- és festőművész, illetve Polgár Botond szobrászművész hallgatói mutatkoznak be.

A jazz történetének egyik legeredményesebb német zenésze, Till Brönner trombitaművész, zeneszerző és fotográfus is. Identitás – Európai látkép című kiállításán portrék, ipari tájakról, építészetről készített felvételei láthatók. Bármit is fotózzon, „érzékeny megfigyelőként Brönner évek óta európai hazája sokszínű fejlődését és társadalmi áramlatait dokumentálja a képzőművészet eszközeivel”.

A Q Contempoary Kortárs Művészeti Központ 2021-es megnyitása óta másodszor rendez kiállítást a tulajdonos, Queenie Rosita Law magángyűjteményéből.

A gárdonyi Velencei-tavi Galéria egykori magtárból kialakított kiállítóterébe Horváth Levente csűrökről festett képeivel igazi erdélyi hangulatot varázsolt. A Kolozsvárhoz közeli, kalotaszegi Zsobokon élő képzőművész határozott, élénk, vibráló színekkel festett olajképei betöltik a teret és olyan tájakra repítenek, amelyek a régmúlt vidéki életet idézik fel.