Verebics Ágnes Wunderkammerje félelmetes, bizarr, ugyanakkor gyönyörű. A Wunderkammer, avagy a csodakamra a XVI. és XVIII. század között élte virágkorát, és létezik napjainkig. Az angolszász nyelven Cabinets of Curiosities olyan bútordarabot, szekrényt jelöl, amelybe különleges tárgyakat helyeztek el.
Ezek a gyűjtemények a múzeumok előfutárai voltak, az uralkodói rétegnél, az arisztokráciánál reprezentációs és esztétikai célt szolgáltak. Különös dolgokat helyeztek benne egymás mellé, mindent, ami furcsa a természetben, vagy egyedülálló emberi alkotás. „A tiroli I. Ferdinánd gyűjteménye az Ambras-kastélyban a XVI. században a kor különös világképét tükrözte: preparátumokat, torzszülötteket, csontokból és korallokból épített apró szörnyeket, szőrös embereket, bizarr emlékeket, az ismeretlen test lenyomatait – tudjuk meg a tárlat leírásából. – Verebics Ágnes saját »Wunderkammerje« ennek kortárs tükörképe – belső, pszichés gyűjtemény…”
Diplomaszerzése óta Verebics Ágnes – 2006-ban végzett a Képzőművészeti Egyetemen – aktív alkotója a kortárs művészeti színtérnek, számos hazai és külföldi tárlaton mutatta be műveit. Fest, fotóalapú transzparens munkákat készít: alumínium és műanyag fóliákkal, üveggel és más anyagokkal kísérletezik. Alkotásain arcok, testi fragmentumok jelennek meg. Emberközpontú, önreflexív művészete expresszív töltetű, realisztikus ábrázolású, ecsetkezelése laza.
Nem először állít ki a Godot Galériában. Elég, ha visszagondolunk itteni, 2022-es Osztódás/Division című kiállítására. A Nagy Nikolett Colette kurátor által rendezett mostani tárlat „egyszerre kiterjesztett önarckép és gyűjtőszoba”. Az alkotó több mint húsz éve járja a bolhapiacokat, és gyűjti a szokatlan tárgyakat. Ezek a tárgyak leleményességének és élénk képzelőerejének köszönhetően átalakulnak műalkotássá: festményekké, szobrokká, hajas objektumokká. Ilyeneket láthatunk most is – belső, lelki gyűjteményt, ahol a töredékek, darabok új értelmet nyernek.
A Sisak fonattal (2025) kompozíciója önportré. A fiatal lánynak kinéző alak talán maga az alkotó, aki elszántan néz farkasszemet a világgal, egy lehetséges ellenféllel. A bokszsisak harciassága bizarr kontrasztot alkot a szépséges, kék szemű, szőke hajfonatú női arc lágyságával. Verebics Ágnesre ismerhetünk, aki mintegy védi magát, nem fél, hanem bátran néz szembe kihívójával, jelen esetben a nézővel. A furcsa kettősség a csupasz női test és a képet uraló fekete védősisak között a személyiség összetett, ellentéteket is magában foglaló világát tárja fel.
Kagylót tartó kéz látható a Szőrös kagyló (2025) olajvásznán. A tenyérbe simuló tengeri kagyló szép formájú, ahogy az azt lágyan tartó női kéz is. Az ujjak finomak, a kagyló felületén gyöngyház fény csillan. De ez utóbbinak kiálló tüskéi félelmetesek, a tenyér bőre mélyen ráncos, színe szürkésbe hajló. A kéz és a kagyló tökéletesen egybeolvadó képe ambivalens érzést kelt: egyszerre harmonikus és durván naturális, a kagylóból lógó szőr már-már obszcén. Verebics Ágnes az általa szívesen festett testekkel, testrészekkel érzékelteti a dolgok kétarcúságát, nála a test örömről vagy éppen szomorúságról mesél, vagy mindkettőről egyszerre.
A kiállítótér középpontjában áll a címadó Wunderkammer. Az alul fiókos, felül nyitható-zárható szekrénybe különböző tárgyak kerültek: szépek és csúnyák. A felső polcra helyezett finom porcelánfigurák esztétikusak, de mit keres köztük egy fürdőkádban álló kacsa? Meghökkentő, oda nem illő. Az alsóbb részen hajfonatok, pici gyertyákat tartó fekete kéz kapott helyet. A mágiára, boszorkányságra utaló tárgyak alatt az egyik fiókból aranyszínű tündérhaj tekereg elő. Az alkotótól nem áll távol ez a világ: az abszurddal való sokkolás, az erős hatáskeltés.
Verebics Ágnes munkáit jó újra látni, még akkor is, ha művészete olykor megijeszt, olykor megdöbbenést vált ki belőlem. Sőt, talán éppen ezért.
Verebics Ágnes: Wunderkammer című kiállítása december 17-ig látható a Godot Galériában (1114 Budapest, Bartók Béla út 11–13.).
Fotók: Horváth László és a művész engedélyével.
