„A kiállítás olyan művészeket mutat be, akik a hagyományos táblaképet kísérleti felületként kezelik: felosztják, átalakítják, vagy új jelentéssel ruházzák fel annak fizikai formáját – olvashatjuk Gallai Renáta kurátori szövegében. – A klasszikus négyszög forma megkérdőjelezésével arra is rámutatnak, hogy maga a festmény struktúrája válhat jelentéshordozóvá.”
A táblakép ily módon történő „megbolygatása” izgalmas, de nem szokatlan, lévén, hogy a kortárs művészetben ennél formabontóbb megoldások is születtek már. Bár egyre nehezebb újat mondani, innovatív ötletekből nincs hiány, és ezt jó látni. A Re: framed-Beyond the surface kiállítóinak alkotásai előtt állva izgalmas megtapasztalni a táblakép metamorfózisát.
„A koncepció szubjektív kurátori megfigyelésből indul ki: mi alapján bontják meg a művészek a táblaképet, és ez a technikai gesztus miként alakítja a mű jelentését, narratíváját vagy anyaghasználatát.” Jogosan merül fel a kérdés: miért kell egy bevált formátumot megbontani? Azért, mert a hagyományoktól való elszakadás teszi lehetővé, hogy kortárs, mai gondolatokat tudjanak kifejezni, tágítva a műfaj kereteit. A kiállítás ilyen kalandos vállalkozás, jobban mondva kísérletezés, amely újraértelmezi a táblaképről alkotott fogalmunkat.
A kiállítók: Gantner Dániel, Leitner Levente, Menyhárt Marcell, Nemes Márton, Pap Gábor, Radvánszki Levente, Szabó Menyhért, Anthony Vasquez. A kortárs művészet olyan szereplőiről van szó, akiknek a munkásságára érdemes odafigyelnünk.
Pályájuk összefoglalása helyett „beszéljen” néhány alkotó és kiállított műveik. Például Nemes Mártoné, aki már egyetemi évei alatt az absztrakció útjára lépett. Elmondása szerint Bak Imre és Keserü Ilona művészetéből sokat merített. Inspirálódott általuk, de nem másolta őket. Eredeti, formabontó munkákat hozott létre hegesztett acélkeretekből, tükörlemezekből, plexirétegekből fluoreszcens festékekkel. Képként és objektként is értelmezhető alkotásai dinamikusak, expresszívek, színviláguk élettel teli, harsány. Látványos vizualitásuk nagy hatást gyakorol a nézőre.
Nemes mostani munkája sem más, mint a fentebb leírtak – pazarul néz ki. A tárlat középpontjában, jól látható helyen függ, érdemes több nézőszögből belenézni a műbe applikált töredékes tükörbe. Nemcsak a tükör töredékes, hanem a színes keret is: szó szerint szétfeszíti a kép műfaji kereteit. Nem képet látunk, hanem önmagunkat olyan torzított térben. ahol a fény, az anyag és annak hiánya együtt alkot egy objektet. amely minden szempontból felrúgja a hagyományos táblakép jellemzőit, kivéve, egyet, azt, hogy falra akasztható.
A Budapesten élő és dolgozó Anthony Vasquez a tradicionális famegmunkálást ötvözi a kortárs művészet formanyelvével. Fali műalkotásai a festészet és a szobrászat mezsgyéjén állnak és a fénnyel „operálnak”. Most látható objektjei jól illeszkednek Nemes Márton tükörképéhez, mintegy folytatják a táblakép jellemzőinek redukálását. A keret formát megbontó objektek finom megoldásokkal „játszanak”, az egymást keresztező, egymásba font lapok anyagi mivoltuk ellenére lágyak, a rácsszerkezet a hiányt és a fény-árnyékot egyenrangú elemként használja. Az így létrejött reliefek különleges, rugóra, íjra emlékeztető formáját a rejtett megvilágítás vöröses, sárgás koloritja tölti meg élettel.
Sajátos megoldásokkal lep meg a kiállítás, ahol sokkal inkább objektekkel, semmint képekkel találkozhatunk. Menyhárt Marcell Still Trapped (2025) című műve sem kép, hanem relief. A keretbe foglalt tüskés növényzet nem ereszti a belé akadt, szabadulni igyekvő lábakat. Ez persze csak egyetlen példa a meglepő kísérletekből, amelyekkel bőven találkozhatunk még.
Képek a KULT7 Galéria engedélyével.
