A Magyar Művészkönyvalkotók Társaságának kiállításán a klasszikus könyvformátumon túllépő műtárgyak segítenek a saját belső tér megtalálásában. Mindezt pedig a művészcsoport tevékenységéhez hűen művészkönyv formájában valósították meg.
Mint műfaj a művészkönyv egyedi műalkotás, amely magán hordozza a könyvtárgy tulajdonságait, például alkalmaz betűket, bár nem minden esetben olvasható. Használhat lapstruktúrákat, mégsem lapozható, és lehet akár borítója is, de nem érdemes pusztán az alapján megítélni. A Deák17 Galéria kiállítóterében főként installációkat és digitális eszközöket láthatunk a koncepció részeként. A kiállítók ezzel is igyekeznek megszólítani a látogatók fiatal generációját, csatlakozva a galéria fő célkitűzéséhez. Érdemes olvasói attitűddel megközelíteni a tárlatot, olvasni kell, akárcsak egy könyvet, csak nem betűket a lapokon, hanem műtárgyakat a falakon és a térben.
A tizenkét fiatal művész sokféle módon értelmezi a magánszférát. Több műben saját kötődés fedezhető fel, de többen reflektáltak a nőiség aspektusán keresztül a fogalomra. De volt, aki jogi kategóriaként értelmezte. Több esetben pedig felmerült a magánszféra tiszteletben tartásának módja demencia, vagy más betegségek esetében. Ilyen például Márián Gábor kiállított grafika triptichonja és kézzel fűzött könyve, melyek által betekintést nyerhetünk privátszférájába, amely nagymamája betegségéhez és halálához fűződő érzelmi viszonyáról szól. A fájdalmas emlékek és érzelmek komplexitását a kompozíció rendezetlensége fejezi ki, amely a gyászfolyamat során válik egyre strukturáltabbá. Ez a vizuális feldolgozás mások számára is segítséget nyújthat az érzelmek megértésében.
Ehhez a témához kapcsolódva értelmezhetjük Fejes Barbara könyvlapokra emlékeztető installációját, melyben a függesztett lapok különféle élményekre, emléktöredékekre utalnak. A lapok közötti tér és viszonyrendszer jelentőséggel bír. Hétköznapi teendők, ünnepek, érzések és tapasztalatok sűrűsödnek az egymásra rétegződő lapok közé. A munkákban visszatér a rétegzettség és a szabdaltság, a művész több ízben foglalkozik az emberi agy teljesítőképességével, a demenciával élők tudatállapotával. Egy másik kisméretű munkájában nyitott könyv lapjai közül szóródnak ki a betűvetés szegei. A kiadvány lapjai oszlani kezdenek, a szavak között fehér foltok terjengenek. A tudás szimbolikusan töredezetté válik. Érzékletes vizualitásban tükrözi vissza a szellemi leépülés folyamatát.
A központi tematika testen keresztüli értelmezését Matyus Dóra installációjában is megfigyelhetjük. Ő a magánszféra tiszteletét a mentális egészség feltételének tartja. Az intim tér megtapasztalása mozgáson keresztül is érzékelhető: ez a hely, amelyet folyton megközelítünk, vagy elhagyunk. A mozgásmeditáció alapú alkotás a befelé tekintéstől a fizikai határokon át az egymás közötti kapcsolatokig vezet, egészen a nagy egész és az önmagán túlmutató részek megfigyeléséig. A könyvlapok között egy szabad vers is kiolvasható, melynek befogadásához a nézőnek is mozognia kell a mű előtt.
Egy következő blokk a fogalomértelmezésben a nőiség témája köré csoportosul. Horváth Lóczi Judit a művészettörténet egyik gazdag jelentéssel bíró fogalmát, a belső kertet – Hortus conclusus – emeli be a tárlatba. Dobozmunkáján keresztül a geometriai formák szerkesztettségében gondolhatunk egy valós kertre, de akár az Édenkertre, és átvitt értelemben saját lelkünk kertjére is, melyet szintén művelni, védeni táplálni kell. A belső kert olyan fallal körülvett védett zóna, ahová csak az léphet be, aki erre engedélyt kap. Itt kapcsolódik össze a nőiség és a kert fogalma. A mű felveti a kérdést: saját kertünket, magánszféránkat milyen feltételekkel, kik számára nyitjuk ki, vagy zárjuk be? Meddig feszegetjük határainkat?
Mellette Sz. Eszteró Anett kompozíciója személyes fizikai és belső, érzelmi teret jelenít meg. Saját gondolatait és általános nőiséggel kapcsolatos motívumokat fogalmaz kompozíciójába, melyen hajtogatás nyomai láthatók. Akár egy térkép. Felsejlenek benne naplójegyzetek, a házimunka, a magánélet kellékei, amelyeket intim határvonalak kerítenek el.
A mű összhatása egészen textilszerű, s ez az anyagasszociáció összecseng Adorján Éva törékeny kerámiáival és festett szövetével. Nála a magánszféra, mint a határok keretezte önazonosság jelenik meg. Egyfajta önmagunk köré vonható buborék, melyben ott az öntisztelet, az öngondoskodás és a szakrális nőiség is.
Többen dolgoztak merített papírral, vagy hasonló anyagkísérletekkel is.Bokor Dorottya lapokból álló installációja korábbi munkáinak megsemmisítéséből készült. Egyfajta metamorfózist látunk, ugyanis az Epoch című művében visszhangzik megannyi korábbi kísérlet, vázlat vagy akár kiforrott munka, amely eredeti formájában már érvényét vesztette. Darabjaikat újradolgozva azonban önálló alkotás született.
Jakubik-Cifra Anett textilpéppel dolgozott, és egy valóságos bunkit alkotott meg belőle, mely nem más, mint a magánszféra legősibb kollektív emléke. A gyerekkori fantáziavilág biztonságos tere bármilyen rendelkezésre álló tárgyból készülhetett. Lényege, hogy leválasszon egy teret a valóságból, melyet a képzelet szüleményeivel lehet megtölteni.
Kiss Botond András esődoboz-művészkönyvében a víz, mint természeti erő, és mint művészeti eszköz is megjelenik. Az Átkelés a vízen című munka a gondolatok és kreatív energiák áramlására asszociál.
Rác Csenge olyan kulcstartókat készített a kiállításra, melyek kérdéseket tesznek fel: kijöhetek? bejöhetek? Gondolatiságukban kapcsolódnak Horváth Lóczi Judit művéhez a megközelítés lehetősége kapcsán. Reflektál a magánszféra jogi megközelítésére is. Ez a tér sérülhet, ha illetéktelen hatol be, de akkor is, ha egy szeretett vagy intim dolog kivonódik belőle.Zsemberi Szígyártó Miklós fekete könyve nem kér engedélyt. Csak jelzi, hogy észrevétlenül készít felvételeket nézőjéről. Azáltal is képes megsérteni a magánszférát, hogy a másik fél erről tudomást sem vehet.
Hozzá kapcsolódó fenyegetettség érzésével foglalkozik Szabó Kristóf fotóalbuma is. Címe: Ahol az otthon véget ér, ott kezdődik a háború. Ahol a védfalak megsemmisülnek, ott a bizonytalanság és a veszteség az úr. A háború nem ismeri a magánszférát, az önkényes erő képes mindent megsemmisíteni. A mű része, egyben a kiállítás zárása a tükör: az a hely, amely drámai felismeréseknek adhat teret. Belenézve feltehetjük magunknak a kérdést: Mi tiszteletben tartjuk mások magánszféráját? És a sajátunkat? Érdemes válaszokat keresve újra végigjárni a kiállítást.
Képek: a Deák17 Galéria engedélyével.
A tárlat december 20-ig tekinthető meg a Deák17 Galériában (1052 Budapest, Deák Ferenc u 17.). Nyitvatartás: keddtől péntekig 10 és 18 óra között, szombaton 9 és 13 óra között.
