Képzőművészet

Közös halmaz keresése
Úgy viszonyul képeinek témáihoz, hogy az alkotás folyamata érdekes játék, az elemeknek szabad, izgalmas kapcsolódása, egymásra hatása, fedése legyen. A tiszta színek, vastag vonalak, kréták használata, a firkálás, satírozás vizuális nyelvének mindig a részét képezték. Szabó Lobot Balázzsal beszélgettem.

A művészet csodafegyvere
Szüntelen választási kényszerhez vezet a bennünk rejlő bináris kód életünk minden területén, a pártpolitikai preferenciáktól kezdve a párválasztáson át az esztétikai kérdésekig.

Több fényt, több árnyékot
Rogi André, a Budapesten született fotóművésznő a párizsi avantgárd egyik különleges hangú alkotója volt. Korai éveiben férje, André Kertész mellett ismerkedett meg a fotográfiával, majd olyan alkotók közegében dolgozott, mint Dora Maar, Brassaï, Henri Cartier-Bresson vagy Man Ray.

Föld alatt, föld felett
A nyári utazások során talán a művészeti szakma is jobban kimozdul a budapesti közegből, úgyhogy nem maradnak kulturális, művészeti programok nélkül. Ha nyugatnak indulnak, semmiképp sem szabad kihagyniuk Szombathelyet, ahol a júniusban szokásos négynapos Bloomsday Fesztivállal vette kezdetét a nagy nyári programsorozat.

Mi az értelme a művészetnek?
Abban az időszakban, amikor a művészeti, művészettörténeti oktatás platformjai fájón megfogyatkoztak, a kortárs művészet befogadását segítő módszertani kiállítás, a GYIK művészetre nevelő, hiánypótló, interaktív tárlata nagyban támogatja a pedagógusok munkáját is.

Nincs nyugalma a gonosznak
A nyár ma már ritkán szól a gondtalan szabadságról. Sokkal inkább túlszervezett élménycsomagként lehetne jellemezni, ahol a pihenést is teljesítményként éljük meg.

Napjainkban az építészetről
Magyarország első nemzetközi építészeti fesztiválja az EDGE Architecture Festival Budapest (EDGE Fest), amelyet az Építészfórum szervez 2025. július 3–4. között a Dürer Kertben. A fesztivál célja, hogy progresszív, előremutató építészeti témákat mutasson be globális és regionális kontextusban.

Önfeledés
Mi történik, amikor kilépünk az állandó önreflexióból, és megszűnik az "én" kontrollja a pillanat felett? Az Önfeledés című kiállítás Nagy Marcell legújabb festménysorozatát mutatja be, amely az elmélyülés, az elveszés és a belső feloldódás tapasztalatait kutatja.

A szépség dicsősége
Megnyílt a Magyar Művészeti Akadémia és az Alsó-Ausztriai Kormányhivatal közös kiállítása a Pesti Vigadóban, az MMA székházában. A szépség dicsősége (The Glory of Beauty) című tárlaton négy alsó-ausztriai művész nagy méretű alkotásai láthatók.

Millefiori
Fuchs Tamás jelen tárlata darabokra szabdalt történetszálakból építkezik. A látszólag különböző forrásokból származó mozaikok nem egyetlen, egyidőben lezajlott esemény képi részletei. A fragmentumok az elmúlt húsz év alkotásaiból bukkantak elő, ám témájuk és történetük évszázadokat és kontinenseket hidal át.

MAMŰ Mátrix Erdélyben
Impozáns kiállításon mutatkoznak be a Sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban – az EMŰK-ben – a MAMŰ Társaság művészei, a Mátrix hívószavára reflektálva.

Best of Diploma 2025
Minden tanév végének kiemelt eseménye a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) Best of Diploma című kiállítása a fiatal, tehetséges alkotóművészek iránt érdeklődő, hazai kortárs művészeti szcéna számára.

Michelangelo vs. Michelangelo
Meglepő hasonlóságok és különbségek jellemzik névrokonaink életművét, ám amíg Michelangelo Bounarroti élete gazdagon dokumentált, addig Michelangelo Merisi da Caravaggióé tátongó fekete lyuk, szinte semmit sem tudunk róla.

Mozaikok Bardon Alfréd alkotói arcképéből
Értékes teremtett örökségünk, a megálmodók, az alkotók sok esetben egy-egy ünnepélyes esemény alkalmával tűnnek újra elő. Ismételten ráeszmélünk, milyen gazdagok is vagyunk. Így történt ez a múlt év végén is a XI. kerületi Bercsényi utcában, Bardon Alfréd emléktáblájának avatásán.

Metastabilitás
Két ellenpólus: a mindent leuraló káosz és a rendszeresség támasztotta harmónia terei uralkodnak egymáson legújabb festménysorozatában. Képei társadalmunk fiatal generációja életfelfogásának, valóságérzékelésének és érzelemvilágának korlenyomatai is lehetnek.

A valóság cseppfolyósítása
Vermeer holland aranykorban élt, amikor a moralizáló nyomatok, rézkarcok mellett a festmény iránti kereslet is megnőtt. Azért a fazekas, a nyomdász és a festőművész még ugyanabba a Szent Lukács céhbe tartozott Delftben, ahol a Kelet-indiai Társaság egyik központja székelt, és ahol a kékmázas kerámiák készültek.

Testünk létformái
Verebes György festőművész, a Szolnoki Művésztelep vezetője idén ünnepli hatvanadik születésnapját. Ez alkalomból Szolnokon két helyszínen rendezett kiállításai válogatást mutatnak be eddigi, mintegy három és fél évtizedes alkotói periódusának műveiből.

Álomszép Dürer, Goya, Gauguin
Az álmokról készült legjobb képek jóval idősebbek lehetnek, mint a szürrealizmus, és szinte sohasem „álomszépek”, rendszerint nyomasztó rémálmok, túlfűtött szexuális tartalommal.

Mese HAB-bal
Az egyre tikkasztóbbá váló hőség sem tántoríthatott el, hogy felkeressem Király Gábor kiállítását a Hungarian Art & Business (HAB) újonnan nyílt kiállítóterében. A HAB Kabin modern, letisztult tere egy hajó kabinját juttattja az eszembe. Ágyak, tárolók ugyan nincsenek, vannak viszont a kabinokra jellemző kerek (ám nagy) üvegablakok, amelyek egyikéből göcsörtös törzsű fára lát ki az ember.

Állandó áramlásban
A Horvát Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége által szervezett Horvát Államiság Napja ünnepségéhez kapcsolódva déli szomszédunk képzőművészeti és dizájn alkotásokkal várja a látogatókat az MBH Bank Művészeti Alapítvány támogatásával működő Hungarian Art & Business (HAB) Művészeti Központ legújabb időszaki kiállításán.

Időhurkok
Egyedülálló módon mutatkozik be Krasznahorkai László a szentendrei MűvészetMalomban. A Minduntalan című kiállítás életművének kulcsmotívumai köré szerveződik: következetesen épülő prózájának összetettségét, motivikus kapcsolódásait, az emberi lét alapjait érintő kérdésfeltevéseit teszi átélhetővé.

Az állandótlanság állandósága
„Semmi sem állandó, nem tökéletes, nem független. Nemcsak állandótlan minden, hanem minden valamitől függ. Közvetve minden dolog áthatja egymást a hétköznapi életünkben.” (Dobosy Antal)

Nézd közelről! – Bóbics Dia
Legújabb munkáiban a valóságot transzponálja át festménnyé, s a kompozíción a szín-gesztus-struktúra kölcsönhatásán van a hangsúly. A Three moths in the vineyard (Három molylepke a szőlőben) festménye is organikus absztrakt mű, de már intenzíven megjelenik benne a narrativitás iránti igény.