Az AMI IMA című kiállítás nem szorosan a szakralitáshoz kötődő tárlat, sokkal inkább személyes, mély kifejezésmód, amely a kapcsolódás lehetőségének reményébe vetett hitről szól. Az imán keresztül az imádkozó a rajta túlmutató, magasztosabb szférához szándékozik közelebb kerülni. De a transzcendenshez vezető út nem korlátozódik a szóra: megnyilvánulhat gondolatban, cselekvésben, zenében, táncban vagy bármely személyes kifejezésmódban. Ebben az értelemben a művészi kifejezésmód is lehet egyfajta ima.
Poroszlai Eszter művei nem csupán ábrázolnak vagy közvetítenek, hanem kapcsolódási felületekké válnak. Kompozícióiban a vonalak nem pusztán formák, sokkal inkább irányok. A mindenségből érkező, láthatatlan erővonalak sűrűsödnek bennük egyetlen pontba, mintha az univerzum széttartó mozgásai itt találnának közös metszéspontot. Ezek a vonalak összekötnek: földit és földön túlit, érzékelhetőt és sejthetőt, jelenvalót és hiányzót. A művekben kirajzolódó struktúrák dimenziókat kapcsolnak össze, szférákat hangolnak egymásra, miközben a néző tekintetét is egyfajta belső fókusz felé vezetik. A koncentráció gesztusa így nemcsak az alkotásban, hanem a befogadásban is jelen van.
Ha az imát belső irányultságként értelmezzük – mint egy láthatatlan tengelyt, amely mentén az ember önmagából kilépve valami nála nagyobb felé fordul –, akkor a művészet e tengely megrajzolásának egyik legfinomabb formája. A műalkotás ebben a hasonlatban olyan, mint egy gondosan kimondott ima: rétegei vannak, visszatérései, csendjei és hangsúlyai. Ahogyan az ima nem csupán szavak sorozata, hanem jelenlét, úgy a mű sem pusztán tárgy, hanem egy állapot lenyomata.
Ha végigtekintünk a művészettörténeti korok különböző műtárgytípusain, akkor számos szakralitáshoz köthető példát találunk. De talán a leginkább szembeötlő a hagyományokon alapuló, szertartásossággal készült ikon tárgytípusa. Az ikon végső tárgyformája, de már az alkotási folyamata is az Istennel, a szenttel való kapcsolat megteremtését szolgálja: elmélyült jelenlétre és kontemplációra hív. Ezzel rokon szemléletben Poroszlai Eszter új kiállítása téregységként értelmezve az imádság természetére irányítja a figyelmet. Bizonyos műtárgyak képesek imaként működni: lehetőséget teremtenek a kapcsolódásra önmagunkkal és az anyagi világon túlmutató dimenziókkal is. Befogadásuk a befelé forduló figyelmet és az elcsendesedést feltételezi – ugyanazt az attitűdöt, amely a művész alkotói folyamatát is jellemzi, a hímzés csendjét.
Mély rokonság fedezhető fel az alkotófolyamat és az ima intimitása között. Ez a kapcsolat több ponton is megragadható. Mindkettő a befelé fordulás aktusa: egy olyan tér megnyitása, ahol a külső zajok elcsendesednek. Igaz rájuk, hogy időigényes és ismétlődő gesztusokról van szó, hiszen a hímzés öltései és az ima ritmusa egyaránt a lassúságon keresztül mélyül el. Hasonlóság köztük, hogy koncentrációt igényelnek. A figyelem finom fókuszálását, amelyben a legapróbb részletek is jelentéssel telítődnek. Szintén párhuzamba állítható személyes és univerzális voltuk, mert az ima és a műalkotás is az egyéni tapasztalatból indul, de túlmutat az egyénen. Kiemelhető továbbá transzformáló erejük is, hiszen átalakíthatják gondolkodásunkat, vagy akár érzékelésünket is.
Poroszlai Eszter jellegzetes technikája, a hímzés – akár térben, akár sík felületen – lassú, koncentrált és meditatív gyakorlat. Az egymást követő öltések mintha imaszemekként kapcsolódnának össze: egy végtelen lánc részei, amelyek egyszerre tartják össze és vezetik a tekintetet. Ez a folyamat nemcsak létrehozza a művet, hanem magát a művészt is formálja – ahogyan az ima is formálja azt, aki mondja.
Érdemes kiemelni a kiállítás koncepcióját illetően a tükröződés szerepét, ami már a tárlat címében – AMI IMA – is szembetűnő, hiszen a két szó betűi egymás pontos tükörképei. Ez a kettősség nemcsak nyelvi játék, hanem a kiállítás egyik kulcsmotívuma. A tükör, mint szimbólum és mint eszköz is jelen van a kiállítótérben: visszaver, megsokszoroz, elbizonytalanít és újrarendez. A tükröződés által a látott kép sosem végleges: mindig tartalmazza a visszaverődés lehetőségét, a másik nézőpontot, a rejtett réteget. A térben megjelenő plasztikák között esszenciális szimbólumként jelenik meg a tórusz. A geometriai forma körkörös alakja a teljességet idézi, ahol a földi és a túlvilági lét összekapcsolódik. Felületét borító tükrök nemcsak visszaverik a környezetet, hanem megsokszorozzák azt, mintha a valóság rétegei egymásba csúsznának.
A kiállított művek az állandóság és a mulandóság megértésére, a tér és idő viszonyának vizsgálatára irányulnak. Elveszített kapcsolataink és részeink megtalálására, valamint a találkozás reményébe vetett hit megélésére hívnak. A cianotípia technikája – amely a fény képalkotó erejére épít – különösen alkalmas ennek a gondolatiságnak a közvetítésére: a fény itt nemcsak megvilágít, hanem nyomot hagy, rögzít és átalakít.
Poroszlai Eszter kiállítása olyan teret alakított ki, ahol a vonalak összetartanak, a tükrök megsokszoroznak, és a csend beszélni kezd. Ahol kifejezhető minden, AMI IMA.
Képek: Digitális Képműhely / The Space Contemporary Art Gallery engedélyével, jóvoltából.
Poroszlai Eszter AMI IMA című kiállítása május 15-ig tekinthető meg a The Space Contemporary Art Galleryben (1015 Budapest, Hattyú utca 16.).
