A „gesztusgeometria” fogalmával jellemezhető leginkább Máté Attila absztrakt, konceptuális művészete, amely önmagában hordoz egyfajta harmonikus ellentmondást. A gesztusok keltette dinamizmus és a geometrikus struktúrák szabályai közötti ellentmondások egységbe olvadását fedezhetjük fel a festményein. A kettősség az építész diplomát szerzett művész eredeti végzettségéhez és gondolkodásmódjához kapcsolódik. Az alkotót nem csupán a tudatosság, hanem a szabad, intuitív ösztönösség is jellemzi; a kettő együtteséből születtek meg festményciklusai.
Hasonló dualitás jellemzi Kandinszkij, Paul Klee, Mondrian és Josef Albers, illetve a magyar Moholy-Nagy László művészetét is. Absztrakt expresszionista jellegű festészetben gyökerező alkotásaiban a racionális gondolkodásmód és az alkotó lelkivilágának finom rezdülései érhetők tetten, amelyekkel önmagára és a körülöttünk lévő világra reflektál. A művész számára az absztrakció a tudatalattiban tárolt emlékek és gondolatok vizuális lenyomataként tűnik fel.
Máté Attila örökösen kísérletező művész, mindig újabb és újabb anyagokat és technikákat próbál ki. Irányok című sorozataiban egyedi eljárásokat alkalmaz, többek között sötétben világító pigmentek hord fel vásznaira. Festőhengerrel, spaklival vagy egyéb eszközökkel alakítja ki a különböző layereket. Az elénk színű munkák kiinduló geometrikus négyzetei monokróm jellegű letisztultságot képviselnek, míg a gesztusjellegű felületek ettől eltérően mozgalmasságot, dinamizmust sugallnak.
Az élénk színek és az ultraviola tartományban világító festékkel kialakított felületek a komplexitás és a mélység érzetét keltik. Az UV pigmentek használatában fontos mesterként tekint Mengyán András művészetére. Máté Attila munkáin a speciális festékek használatával az alkotások kettős életet élnek, a geometrikus, absztrakt kompozíciók az UV fény hatására kilépnek a térbe, mélységet és lebegő hatást keltve. Képei képesek arra, hogy a tudatalattiban működő tartalmakat is mozgásba hozzák.
2026-ban készült Irányok című ciklusában olyan egzisztenciális kérdésekkel foglalkozik, amelyekben a megélt léttapasztalatok az álmok és a vágyak világával fonódnak össze, hogy együttesen rajzolják ki az egyéni élettörténeteket. A képek meditatív hatása magukba szippant, hogy bennük elmerülve saját élményeinken keresztül kollektív tapasztalásokat élhessünk át. A festményciklusban a művész négy sorozatnyi munkát alkotott; a Fő széria mellett az Alfa, a Béta, illetve a Gamma sorozatot festette meg, különféle színekkel és dinamikával. A festmények valamennyi elemében négyféle elágazási irányt fedezhetünk fel.
A különböző direkciók térben is, időben is értelmezhetők. A térbeli elágazások vonatkozhatnak a különböző égtájakra; az időbeliek pedig a különböző idősíkokra, az emberi életciklus négy szakaszára, illetve a természet változásának jellemző periódusaira, vagy a négy őselem egységére is értelmezhetők. A kozmikus rendet, a teljességet képviselő, sűrű, gesztusszerű vonalhálózatok a végtelen, vagyis az ismeretlen felé tartanak. Ez akár az entrópia törvénye szerint is felfogható, mely kijelöli azt a tendenciát, hogy a rendszer állapota mindig a rendből a rendezetlenség felé tart. A festmények közepére különböző tónusokkal festett négyzetek akár kiindulópontoknak is tekinthetők, vagy akár végpontok is lehetnek. Valamennyi út innen indul el vagy ide érkezik, hogy végül beteljesítse a sorsát.
Az elágazások az ember életét keresztező döntési helyzeteket, lehetőségeket, sorskérdéseket és párhuzamosan futó idősíkokat képviselik az élet szerteágazó szövevényességében. Ahogyan Luis Borges Az elágazó ösvények kertje című esszéjében fogalmaz: „Minden regényben, mikor valaki válaszút elé kerül, az egyik utat választja, a többit mellőzi; Cuj Pen úgyszólván kibogozhatatlan regényében egyidejűleg az összeset választja. Ezen a módon különböző jövőket, különböző időket teremt, ezek ismét szaporodnak és szétágaznak. Innen a regény ellentmondásai. (…) Néha összefutnak ennek a labirintusnak az ösvényei. (…) Az elágazó ösvények kertje hatalmas rejtvény vagy allegória, amelynek témája az idő (…) tökéletlen, de nem hamisított képe a világnak.” (Jorge Luis Borges, Bábeli könyvtár; Európa Könyvkiadó, Budapest, 2011)
Képek a művész archívumából, engedélyével.
Máté Attila Irányok című kiállítása május 22-ig a Zichy Majorban tekinthető meg (2040 Budaörs, Clementis László utca 22.).
