Jézus szimbóluma a Hal, mivel a görög IKHTHÜSZ (Hal) olyan mozaikszó (akrosztikon), amely az alábbi kódot rejti: I: Jézus; KH: Krisztus; TH: Theou (Istennek); Ü: Üiosz (Fia); Sz: Szótér (Megváltó). Az ókori üldözött keresztények e halszimbólum segítségével azonosították egymást, úgy, hogy halakat rajzoltak a porba. De a Hal az Evangéliumokban is gyakorta megjelenik, mint krisztusi attribútum, gondoljunk csak a hal- és kenyérszaporításra, a csodás halfogásokra, vagy arra, hogy Jézus úgy jellemezi tanítványait, mint olyan „halászokat”, akik „emberi lelkekre halásznak”. Az „adógarassal” szintén több helyen találkozunk.
A legismertebbel akkor, amikor már Jeruzsálemben tették próbára Krisztust, kérdvén: Meg kell-e fizetni a római császárnak járó adót? Mivel Jézus lényegében igennel felelt – „Add meg a császárnak, ami a császárnak jár, és Istennek, ami Istennek jár” – így az ilyen témájú freskók és olajképek rendszerint egyházi felkérésre készültek, abból a célból, hogy az egyházi dézsma befizetésére buzdítsanak. Masaccio remekműve is e roppant prózai okból fogant, tehát szigorúan fiskális szempontok alapján, amikor 1420 táján új adónemet próbáltak bevezetni, a firenzei Santa Maria del Carmine-templom felkérésére. A freskót ma is Brancacci kápolnája őrzi. Csakhogy Masaccio képén teljesen máshol fogjuk megtalálni az adógarast, mivel annak cselekménye még a Jeruzsálembe való bevonulás előtt, Kapernaumban történt. Jézust itt arra szólították fel az adószedők, hogy fizesse be maga után a minden zsidó férfira kötelező egyházi adót, a fél sékelt, ami görögül két drachmát jelent.
Masaccio mesterien ábrázolja a garasoskodó adószedőt, kontrapunktikus testtartásban, amint bal kezével a bevételt követeli, míg jobb kezével a templom felé mutat; de mintha méhkasba nyúlna, a Tanítványok ugyanis teljesen fel vannak dúlva (különösen Péter), amiért Isten Fiának dézsmát kell fizetnie, mintha közönséges földi halandó volna. S mivel egyetlen „adógarasuk” sincsen, szinte glóriaként övezik a pökhendi vámszedőt, olyan elánnal reklamálva, mint büntetők miatt szoktak futballbíróknak a játékosok. Az adószedő kontrapunktikus testtartása Jézus és a mellette álló Péter apostol kézmozdulatában folytatódik, mivel Jézus a Genezáreti-tó felé mutat: „Mikor pedig Kapernaumba mentek vala, oda menének Péterhez a kétdrachmás adószedők, és mondának: A ti mesteretek nem fizeti-é a kétdrachmát? Monda: De igen. És mikor bement vala a házba, megelőzé őt Jézus, mondván: Mit gondolsz Simon? A föld királyai kiktől szednek vámot vagy adót? a fiaiktól-é, vagy az idegenektől? Monda néki Péter: Az idegenektől. Monda néki Jézus: Ergo szabadok a fiak. De hogy őket meg ne botránkoztassuk, menj a tengerre, vesd be a horgot, és az első halat, a mely kijön, vedd ki: és kinyitván a száját, találsz egy státert; azt kivévén, add oda nékik én érettem és te éretted.” (Máté 17,24–27)
Masaccio mesterein mosta össze az „adógaras” történetét a „csodás halfogással”, ám a freskó valódi főszereplője Péter, aki háromszor jelenik meg rajta. Elsőként sárga köpenyben, Jézus mellett, amint még haragosan és hitetlenkedve mutat a tópart felé. Majd bal szélen, a tóparton, immár köpeny nélkül, eredeti halászmesterségét gyakorolva. Végül jobb szélen, amint kifizeti a hal gyomrában talált státert: azaz fél-fél sékelt Jézus és önmaga után. – Csakhogy a valódi festői szenzáció a korabeli templom tökéletes háromdimenziós rövidülésében rejlik, amit a hívek igazi „csodaként” élhettek meg, mivel hasonlót még senki sem festett.
Miután felfedeztük Masaccio képén az adógarast, térjünk át egy másik, nem kevésbé csodálatos halfogásra, amely annyi részletszépséget kínál, hogy szükségünk lehet egy nagyítóra.
A Szent Péter-oltár leghíresebb képén Konrad Witz gótikus német mester szintén szándékosan mossa össze a Csodás Halfogás, a Vízen járás és a Feltámadás utáni nagy Találkozás történetét a Tanítványokkal. Mindhárom Péter apostol nevéhez köthető, akárcsak a fenti Masaccio-kép, helyszínük pedig szintén a Genezáreti-tó. Péter az, aki nem hisz az újabb halászat sikerében, s ő az is, aki néhány lépés után süllyedni kezd, valódi „Kősziklaként”, mikor vízen járva próbálná elérni a vízen járó Jézust. Feltámadását követően Jézus találkozik Tanítványaival a Genezáreti tavon. Elsőként persze Péter pillantja meg, és tűzön-vízen át rohanna felé, hogy megölelje.
Csakhogy e kép cselekménye nem a Genezáreti tavon játszódik, hanem Konrad Witz lakóhelyén, a Genfi-tónál. Witz éppúgy saját korába helyezi át történetét, mint Masaccio.
Noha egymás kortársai voltak, Witz nem ismerte a Brunelleschi által felfedezett perspektíva pontos szabályait, képe mégis tökéletesen érzékelteti (természet után) a térmélységet, sőt annyira finom és aprólékos, hogy sokan az első európai tájképnek tartják (!), ami mellett Masaccio freskójának halovány hegyei meglehetősen elnagyoltak.
Witz „tájképe” mai szemmel is elképesztően részletgazdag, mégsem olyan „szőrszálhasogató” módon virtuóz, mint általában a kortárs németalföldi képek, ami Witz éleslátásának és páratlan művészi ökonómiájának köszönhető. Az általa festett víz nagyítólencseként szolgál: látjuk alatta a köveket, kavicsokat, Péter apostol elsüllyedt alsótestét, sőt, még a legapróbb légbuborékokat is. Krisztus glóriája is e légbuborékokhoz (vagy egy teljesen transzparens búvársisakhoz) hasonló, ami Konrad Witz említett művészi ökonómiának tetőpontja, hiszen Witz valóságos „nagykereskedést” nyitott glóriákból, melyek minden képén az ábrázolt témához kapcsolódnak, így például a Háromkirályok fejét drágakő-berakásos glória ékesíti.
Krisztus bíborszín köpenye arra utal, hogy már feltámadt, ugyanakkor festőnk kétségtelenül a vörös-zöld színkomplementer többlethatását aknázza ki, négyszáz évvel megelőzve Delacroix híres színelméletét, így neve ott ragyoghat minden idők legnagyobb koloristái közt.
A vízen járó Krisztus nem vet vízgyűrűt és tükörképe sincsen, holott minden más fizikai objektum képe duplikálódik a víztükörben. Molly Teasdale Smith művészettörténész szerint a vízben tükröződő sziklák Szent Péter nevére történő szándékos utalások: Petrus = „szikla”.
A 10 óránál látható hegy – a Montagne des Voirons – némiképp emlékeztet a Gellérthegyre, csak oda kell képzelni a Szabadság-szobrot, ugyanakkor egy felbontott testű hal szálkás testét is felidézi, utóbbit valószínűleg szándékosan. További érdekesség, hogy ezen a hegyen számos értékes őskori halkövületet tárt fel François-Jules Pictet de la Rive paleontológus 1858-ban, ami egy másik „csodás halfogás” volt. A háttérben a Mont Blanc havas csúcsait látjuk. A középső hegyet – a Môle-t – érdekes felhőglória ékesíti, mintha a három hegy a Golgota három keresztjét szimbolizálná, s a középső hegy személyesítené meg Krisztust.
Művészi érték és jelentőség tekintetében a két festmény egyenrangú. Masaccio és Witz képesek voltak meggyőzően ábrázolni egy-egy csodatételt a Bibliából, azáltal, hogy képeik csodaszámba menő festői szenzációk voltak. Masaccio háromdimenziós templomától joggal ámult el minden hívő és gyanított „isteni csodát”, hiszen nemhogy a geometriát nem ismerték, de rendszerint teljesen írástudatlanok voltak. Witz képe pedig olyan titkokat őrzött, melyeket csak évszázadokkal később tudtak megfejteni.
