Kozmosz a műteremben

Négytermes kiállítással tiszteleg a Műcsarnok Gyarmathy Tihamér emléke előtt. Garami Grétával, a tárlat kurátorával beszélgettem.

•Az 1986-os műcsarnoki kiállítás után negyven évvel ismét nagyszabású Gyarmathy Tihamér-kiállítás látható a Műcsarnokban. Mennyiben hoz újdonságot a négytermes tárlat?

A koncepció középpontjában a Gyarmathyt ért hatások állnak: a fiatalkori nyugat-európai utazásai, az Európai Iskola és az Elvont Művészek Csoportja. A kiállításon megjelenik Kállai Ernő bioromantika-elmélete is, külön szekciót kaptak a Moholy-Nagy László hatására készített fotogramkísérletei, illetve Kassák Lajoshoz fűződő kapcsolata és a konstruktivizmus geometrikus világa is. A tárlat csúcspontja az utolsó térben feltáruló, ilyen formában korábban még nem látott tárgykollekció, a műteremkozmosz és az ezt megidéző képei alkotta meditatív atmoszféra.

 

Azt remélem, attól különleges ez a kiállítás, hogy nemcsak összeszedi és bemutatja Gyarmathy életművének sarokpontjait, hanem megpróbál közelebb vinni világképéhez is. Szeretne rávilágítani arra, mennyire vágyott a megfoghatatlanra, és hogyan kereste az élet nagy, egyetemes összefüggéseit. Miként jutott el a sejtekben rejlő lüktető életerő gondolatától a térábrázolás vizuálisan is megvalósuló és szimbolikusan is érzékelhető spirituális végtelen fogalmához. Ez a keresés a teljes életművet átfogja, mint rejtett, de azért jól érzékelhető vezérfonal – és remélem, hogy ez a látogatók számára is megtapasztalható a kiállításon.

 

•Kezdeti, Derkovits Gyula munkásságát idéző figurális alkotásaitól Gyarmathy hogyan jutott el a totális, geometrikus absztrakcióig? Mely hazai és európai alkotók hatottak művészetére, és ez miként jelenik meg a kiállításon?

Hagyományos, figurális szemléletmódját egy nyugat-európai tanulmányút forgatta fel; a harmincas évek végén járt Rómában, Párizsban és Zürichben, ami egy életre meghatározta pályáját. Egyszerre zúdult rá az avantgárd első és második generációjának irányzata, valamint az épp csúcspontjára érkező absztrakció. Olyan mesterek munkáit látta testközelből, mint Kandinszkij, Klee vagy Miró. Párizsban összebarátkozott a kint élő Beöthy Istvánnal, és személyesen találkozott Hans Arppal és Mondriannal is. Bejutott André Breton híres lakásműtermébe – amely ma a Pompidou-központ kincse –, ennek hatására maga is unikális tárgykollekciót hozott létre.

Zürichben jó viszonyt teremtett a geometrikus festészet ikonjával, Max Bill-lel. Ezek az új ingerek szinte sokként érték, ami gyökeres fordulatot hozott művészetében. A műcsarnoki kiállítás különlegessége, hogy vizuális párhuzamba állítottuk Gyarmathy alkotásait az említett, ikonikus alkotók műveivel: Mirótól, Klee-től és Beöthytől, Max Billtől, Hans Arptól és az orosz konstruktivistáktól is láthatók művek, Gyarmathy rajzai és festményei mellett. 

 

•Tagja lett az Európai Iskolának, majd az Elvont Művészek Csoportjának is; milyen szerepet játszott ebben a művészeti író Kállai Ernő (1890–1954)?

Gyarmathy Max Billnek köszönhette Kállai Ernővel való barátságát, ugyanis Bill külföldről vele küldött haza egy Kállainak szánt, grafikákat tartalmazó mappát. Kállai ismertette meg Gyarmathyt az Európai Iskola körével, amelynek hatásai – a szürrealizmus és a konstruktivizmus – világosan felismerhetők Gyarmathy 1940-es évekbeli munkáin. 1947-ben Gyarmathy néhány fiatal társával és Kállaival együtt az Európai Iskolán belül megalapították az absztrakt irányzatot képviselő Elvont Művészek Csoportját és létrehozták a Galéria a négy világtáj felé elnevezésű kiállítóhelyet. A műcsarnoki tárlat ezt a kontextust a Sameer Makarius egyiptomi származású, ám akkoriban Magyarországon élő művész közvetítésével, „föld körüli utat bejárt” mappa elemeivel mutatja be. A Makarius-mappa negyvenhat kisméretű grafikáját a művész-műgyűjtő Kairótól Párizson át Buenos Airesig számos helyen bemutatta. A BTM Kiscelli Múzeum tulajdonából kölcsönzött mappából válogattam a műcsarnoki kiállításra, így Gyarmathy munkái mellett Martyn Ferenc, Anna Margit, Vajda Lajos, Lossonczy Tamás és Zemplényi Magda alkotásai is helyet kaptak a kiállítótérben.

 

•Mit jelent a Kállai alkotta bioromantika elmélete, és miként tűnik ez fel a Gyarmathy-életműben?

Kállai szerepe megkerülhetetlen a Gyarmathy pályakép alakulásában. A kiállításon ezért megemlékezünk az 1947-es, Új Világkép című tárlatról, amelyen Kállai a kor legújabb tudományos képalkotó-eljárásaival készített felvételeket állított párhuzamba az avantgárd művészek absztrakt munkáival, demonstrálva, hogy az elvont művészet nem öncélú, hanem a természet rejtett, szemmel nem látható belső világát és szabályait tükrözi. Így az említett tárlaton a legnagyobb absztrakt festmények mellé mikroszkóppal, röntgennel, EKG-val vagy csillagászati távcsővel készült fotókat helyezett.

Gyarmathy képei pedig – különösen az 1950–1960-as években – vizuálisan megvalósították Kállai elméletét, amit a művészettörténet bioromantikának nevez. Gyarmathy ezen munkáin a formák elvontak, mégis olyan érzésünk van, mintha sejteket, élő szöveteket vagy a víz alatt lebegő növényeket látnánk, valami olyan belső erőt, amelytől az élő igazán elevenné válik.

 

•A festészet mellett Gyarmathy a fotográfia műfajában is jelentőset alkotott, amiben Man Ray és Moholy-Nagy munkássága inspirálta. Milyen szerepet töltenek be fotogramjai az életműben?

1949-ben, az új politikai hatalom Gyarmathy pályájának drámai törését hozta. 1979-ig nem állíthatott ki Magyarországon. Ez a belső emigráció arra motiválta, hogy új kísérletekbe fogjon. Ebben az időszakban fotogramokat alkotott, amelyekkel más médiumban vitte tovább absztrakt festészetét. Ezeken érezni Moholy-Nagy vagy Man Ray hatását, de Gyarmathy munkái elvontabbak, líraibbak és festőibbek. Nála inkább a szürrealizmus misztikus világa és a természet rejtett formái köszönnek vissza. Gyakran használt apró, naturális részleteket – például légyszárnyat, levelet, magvakat vagy textilhálót –, hogy fényérzékeny papírra vetítse ezek árnyékát. Az eredmény olyan lett, mintha holdbéli tájakat vagy távoli csillagképeket néznénk. A műcsarnoki kiállításon magát az eljárást is bemutatjuk: az apró üveglapokat és a nagyítógépet, amellyel a tárgyakat rávetítette a fényérzékeny felületre.

 

•Emocionális geometrikus festményei Gyarmathy munkásságának legjelentősebb művei. Hogyan hoztak ezek újdonságot az európia festészetben?

Az ötvenes évek végétől Gyarmathy stílusa megváltozott: a korábbi biológiai utalások és jelképes formák helyét fokozatosan szigorúbb, geometrikus rend vette át, amelyben már a konstruktivizmus hatása is érezhető. A hatvanas évek végére teljesen új, mértani elemekre épülő jelrendszer állt össze, mely a vonalak, árnyékok és színek, „a tiszta forma igézetében” születtek.

A steril síkgeometrikus szemlélet azonban soha nem alakult ki Gyarmathynál, furcsa módon még a mértani formái is organikusnak hatnak, tovább él bennük a korábban is említett életerő és az intenzív festőiség. A festéket érzékien és rétegzetten viszi fel a vásznakra, a sok-sok áttetsző layer miatt a képei szinte vibrálnak, bennük egészen egyedi, lírai absztrakt geometriával találkozunk. Ahogy korábban a mikrovilág élőlényeinél is az élet eredete foglalkoztatta, úgy – Paul Klee-hez hasonlóan – Gyarmathy is ősformákat keresett.

 

•A kiállítás záróhelyiségében Gyarmathy szellemisége a műtermén keresztül is megidéződik. Miért fontos bemutatni ezt a „gondolati teret”, amelynek installálása Szegő Györggyel, a Műcsarnok művészeti igazgatójával közösen valósult meg, aki ennek a résznek a látványtervezője is.

Az úgynevezett gondolati tér képei – ahogyan Gyarmathy nevezte – az ezeken az alkotásokon keresztül megjelenő térszemléletét láttatja. Meditációs objektre emlékeztetnek, amelyek a belső figyelem, a koncentráció és a tudat kitágításának lehetőségeit hordozzák. A festmények a közepük felé egyre sűrűsödnek, szinte magukba szívják a nézőt, így a kép tere végtelenné válik. Bár Gyarmathy itt látható képei emlékeztetnek a csillagos égre vagy a távoli galaxisokra, valójában ennél is elvontabb dolgokról szólnak: a kimondhatatlan és ábrázolhatatlan szellemi világot súrolják, fenséges és kozmikus erő árad belőlük, ami a nézőt is megrendíti, szembesíti a végtelennel.

 

Ezzel a hangulattal és gondolattal állítottuk párhuzamba a Gyarmathy lakásműterme ihlette installációt és tárgykollekciót, ami nemcsak az évtizedekig tartó bezártságot, hanem az ennek ellenére megteremtett világmodellt egy másik módon képviseli. Afrikai maszkoktól és faragványoktól kezdve, Buddha- és Síva-szobrokon át, a távol-keleti és keresztény kegytárgyakig Gyarmathy a világ minden tájáról gyűjtött egymástól teljesen eltérő vallásokból, filozófiákból és kultúrákból származó objekteket. Ezeken keresztül teremtette meg maga körül a szellemi teljességet, a világegyetem mását, amit a vizuális morzsákból rakott össze. Gyűjteménye valójában utazás a négy fal között: nemcsak a határtalan gondolati térben, hanem a világmagyarázó narratívák megismerésének és a transzcendenshez való kapcsolódásnak az útján is.

Képek: Műcsarnok/sajtófotó.

A Gyarmathy Tihamér – Kozmosz a műteremben című kiállítás május 3-ig látható a Műcsarnokban (1146 Budapest, Dózsa György út 37.).