Mintegy hatvan kiemelkedő alkotást tár a gyűjteményből a hazai közönség elé a Szépművészeti Múzeum. Az anyagot olyan mesterek művei fémjelzik, mint Albert Anker, Ferdinand Hodler, Giovanni Segantini, Félix Vallotton, Giovanni és Augusto Giacometti, Cuno Amiet és Adolf Dietrich.
Albert Anker: Ülő fiú képmása, 1875 körül. Christoph Blocher gyűjteménye
A történeti fejlődés sajátosságaiból adódóan az alpesi államban nem alakultak ki dinasztikus gyűjtemények és művészeti akadémiák, és nem jött létre egységes nemzeti festőiskola sem. Ennek következtében az ország művészei – ifjabb Hans Holbeintől Albert Ankeren és Ferdinand Hodleren át Félix Vallottonig és Giovanni Giacomettiig – tanulmányaikat a kor meghatározó művészeti központjaiban, Párizsban, Münchenben, Bécsben és Rómában folytatták, ahol bekapcsolódtak a nemzetközi művészeti vérkeringésbe. A jelentős alkotók mindegyike önálló, karakteres stílust alakított ki: a nagy európai centrumok irányzataihoz csatlakozva, mégis sajátos látásmóddal gazdagították azokat. Műveikben ugyanakkor felfedezhetők bizonyos közös vonások, amelyek kulturális és szellemi hátterükből fakadnak. A budapesti kiállításon szereplő festők mindannyian hazai élményeikből és életkörülményeikből merítve formálták meg a földi paradicsomról alkotott víziójukat, amely egyszerre személyes és egyetemes érvényű.
Cuno Amiet: Gummfluh, 1921. Christoph Blocher gyűjteménye
Albert Anker realista művészként a falujában élő gyerekeket tanulmányozta. Jean-Jacques Rousseau-hoz hasonlóan pszichológiai érzékenységgel ábrázolta őket mint romlatlan, ösztönös lényeket. A szimbolista Ferdinand Hodler saját paralelizmuselméletét követve szülőföldje nagyszerű hegyeit és tavait az örökkévalóság magasztos tereiként jelenítette meg. Giovanni Segantini, valamint Giovanni és Augusto Giacometti szinkretista módon újrafogalmazott keresztény témák helyszíneként festették meg az Engadin-völgyet. Cuno Amiet, aki a Die Brücke drezdai művészcsoport tagja volt, a svájci hegyvidéket életörömtől lángoló expresszionizmussal ünnepelte. Félix Vallotton, a Nabik úttörő alkotója, valamint Adolf Dietrich, autodidakta naiv művész, akik a svájci tájat ugyanolyan paradicsominak és időtlennek látták és ábrázolták. Svájc jellegzetes vonásai jelennek meg a kiállítás képein, az otthon és a család intimitásában, valamint a civilizáció által érintetlenül hagyott fenséges hegyvidéki tájakban.
Közös témája a felsorolt neves XIX–XX. századi alkotók művészetének a svájci táj és a benne élő emberek mindennapjai. Az ő szemükben ez az egyedi hely az életről szóló példázat, örökkévaló táj, valamint a paradicsom víziója. Közös bennük a földi paradicsom utáni vágyakozás, amely többük művészetében a bensőséges emberábrázolásban is megnyilvánul.
Giovanni Giacometti: Téli reggel, 1913. Christoph Blocher gyűjteménye
Tizenegy szekcióból áll a tárlat. Az első része az emberi kapcsolatok bensőségességére, a családi élet meghittségére, a mindennapokban felragyogó szépségre irányítja a figyelmet, zsánerjeleneteken, portrékon és csendéleteken keresztül. A második rész az emberen kívül létező valóság, a természet – ezen belül a svájci Alpok – hol grandiózus, hol pedig szűkebb fókusszal megidézett fenséges világát állítja középpontba.
Albert Anker: Szorgalmas, 1886. Christoph Blocher gyűjteménye
Számos olyan ábrázolást láthat a közönség A szeretet mint szakrális erő elnevezésű kiállításrészben, amely céljában, kompozíciós megoldásaiban vagy szimbolikus értelmében világiasult (szekularizált) szentképként is értelmezhető. Christoph Blocher rendkívüli gyűjteményében több festményen tematizálódik az isteni szeretet földi megvalósulása: akár Albert Anker megható gyermekábrázolásaira, akár Ferdinand Hodler fenséges tájképeire, akár Giovanni Segantini vagy Giovanni Giacometti megkapó, bensőséges jeleneteire gondolunk. A belső ragyogás tematikus egysége portrékat mutat be, legnagyobb számban Anker gyermekekről készült festményeit. Anker ritka állhatatossággal és mélységgel foglalkozott a gyermekek személyiségével és lelki világával, művei többségének központi témája a gyermek, kifogyhatatlan motívumforrást és vizuális inspirációt jelentve a művész számára. A mindennapi élet apró mozzanatait, zsánerképeket, a svájci népélet jellegzetes alakjait, a társadalomban rejlő békét és csendes derűt láthatjuk A pillanat varázsa című szekcióban.
Giovanni Segantini: Pihenés az árnyékban, 1892. Christoph Blocher gyűjteménye
Az Időtlenség otthoni fényben című kiállításrész Anker-csendéletei az otthoni miliő és az intim hangulat megteremtéséről szólnak. Ettől válnak autentikussá és illeszkednek szervesen az életmű egészébe. A Családi körben szekció festményei egyfajta archaikus békét tükröznek, a család és az emberi kapcsolatok szeretetteljes közegét. Anker a XIX. századi berni paraszti világ festőjeként hitelesen ábrázolja a kor férfi és női viselettípusait, tárgykultúráját és élettereit, egyúttal képet ad a korabeli családi szerepekről is, míg az Igazak álma című kiállításrész alvó figurái a gyermeki jellem tisztaságát hivatottak bemutatni.
Ferdinand Hodler: A gesztenyefák, 1889 körül. Christoph Blocher gyűjteménye
Ferdinand Hodler figurális műveivel találkozhatnak a látogatók a Harmónia a világmindenséggel című szekcióban. A fenséges tükröződése kiállításrészben tájképfestészetének fontos témáit láthatjuk. Hodler a természeti jelenségeket megfigyelve, a színek és formák szabálytalan ismétlődéséből vezette le egyik legfontosabb, az egész életművén végighaladó művészeti elvét: a párhuzamosságot. A természet rendezetlen rendjének, a jelenségek ismétlődésének és a táji elemek látszólagos párhuzamosságának felfedezése vezette el komplex szimmetriaelméletének kidolgozásához és képi alkalmazásához. A fenti tematikához szorosan kapcsolódva a Táguló horizontok részben tavakat, a Megérinteni a végtelent elnevezésű részben pedig hegyeket ábrázoló festményeit mutatja be a kiállítás.
Albert Anker: Krumplihámozó lány, 1886. Christoph Blocher gyűjteménye
Azoknak a festőknek (Giovanni és Augusto Giacometti, Cuno Amiet, Félix Vallotton, Adolf Dietrich) a műveit láthatja a közönség A hegyek festői címet viselő, a kiállítást lezáró szekcióban, akik a századforduló és az azt követő időszak modernista törekvéseinek aktív résztvevői és alakítói voltak. E művészek Németországban, Franciaországban vagy Olaszországban tanultak és váltak részeseivé az európai művészeti életnek. Vincent van Gogh, Paul Cezanne és Paul Gauguin követőinek vallották magukat, és kapcsolatba kerültek a kortárs avantgárd mozgalmakkal. Műveikben a vonal és a szín kifejezőerejét, dinamikáját, szimbolikus és dekoratív lehetőségeit kutatták. Ugyanakkor a hegyek festőinek is vallották magukat, témáikat, motívumaikat szívesen merítették közvetlen lakókörnyezetük megfigyeléséből, a svájci természeti és épített környezet tárgyaiból vagy a svájci nemzeti történelemből.
Ferdinand Hodle:r A Savoyai-Alpok Chexbres felől, 1906. Christoph Blocher gyűjteménye
A kiállítás kurátorai Matthias Frehner svájci művészettörténész, a berni Kunstmuseum egykori igazgatója, Lovass Dóra, a Szépművészeti Múzeum 1800 utáni Nemzetközi Gyűjteményének kurátora és Bors-Bulbuk Zsuzsanna, a múzeum művészettörténésze.
A földi paradicsom vágya – A svájci művészet remekművei a Christoph Blocher-gyűjteményből című kiállítás június 7-ig látható a Szépművészeti Múzeumban (1146 Budapest, Dózsa György út 41.).
Képek: Szépművészeti Múzeum / sajtóképek
