Nagyszabású kiállítás keretében ünnepli meg a szentendrei Művészetmalom a Régi Művésztelep centenáriumi évfordulóját, azt a százéves utat a múltból a jelenig, amely visszavonhatatlanul feltette a Duna-parti városkát a magyar művészet térképére.

Az elmúlt kétezer évben a nyugati kultúrát időről időre az apokalipszis-rémmese hangulata lengte be. Némi túlzással, kultúránk az apokalipszis szó körül járta szellemi táncát, egyszerre megbabonázva és megtermékenyítve. Rejtőzködő és nyilvános hatalmi érdekek adagolták ezt az áfiumot, amely a szellemi drogkereskedelem leghatékonyabb szereként működött és munkál a mai napig is politikusok és szektavezérek nagy örömére.

Vásznaiban van valami mágikus. Felébresztik azokat az ősi energiákat, amelyek ebben a túlracionalizált, AI-generált valóságban gyakran kiveszni látszanak. Első pillantásra Koltai Barbara munkái rendkívül kaotikusnak tűnhetnek. Sok rétegből épülő kompozícióit erős gesztualitás, tobzódó részletek, sűrűség és gazdag anyaghasználat jellemzi.

Különleges pillanat, amikor két festőművész ismeretlenül megtalálja a közös alkotói formanyelv lényegét, még ha ezt nem ők tervezték is el, hanem a Nádor Galéria és a Pécsi Tudomány Egyetem Művészeti Kara kurátorai javasolták a párosítást.

Az első díszes legyezőt egy londoni ócskapiacon vette, mára nemzetközi szinten is figyelemre méltó gyűjteménnyel rendelkezik. Németh Zoltán, az Apostol együttes alapító zenésze kollekciója legkülönlegesebb darabjait mutatja be a kecskeméti Bozsó Gyűjtemény tárlatán.

Új irányt szabtam a víznek, elvezettem távoli földekre, ahol szükség volt rá. Megöntöztem a meddő földet folyóimmal – Polyaenus szerint így emlékezik meg Szemiramisz asszír királynőről a kőbe vésett felirat Szküthiában. A nagy tettek felsorolásán kívül az egyes szám első személyben íródott méltatás még hozzáteszi: És mindezen cselekedetek mellett volt ideje az örömnek, volt ideje a szerelemnek.

Július végéig négy, Gödöllőhöz kapcsolódó neves magyar textilművész válogatott művei várnak bennünket az életöröm, a természetközeliség és a merész és játékos fantázia ajándékaival.

Nehéz elképzelni az impresszionizmus történetét Monet nélkül. Bár a mozgalom több alkotó közös vállalkozása volt, az ő szerepe meghatározó jelentőségűnek bizonyult. Monet nem egyszerűen résztvevője volt ennek a festészeti forradalomnak, hanem egyik legfontosabb alakja, a fény, a pillanat, a szín és a látvány közvetlenségének festője.

Színeivel horgonyozza le a rohanó időt. Alkotásainak origója a négyszög, amelynek segítségével, valamint az árnyalatok és tónusok aprólékos, rétegzett egymásra építésével hoz létre olyan komplex, anyagszerű felületeket, amelyek hálószerű, rácsos struktúrákként tapadnak a vászonra. Csekő Andrea képzőművésszel beszélgettem pályája alakulásáról.

Ökológiai és radikálisan átalakult technológiai viszonyaink közepette az újszerűséget, az átformálódást a művészetnek megfelelő érzékenységgel és körültekintéssel kell megjelenítenie. Nem újabb modernizmus vagy formabontó újítás, esetleg valamilyen utópia színrevitelére van szükség, hanem az átalakult földrendszer funkcionalitása közötti rejtett erők és energiák megjelenítésére.

Ady Endre közismert versében Párizsban járt az ősz. De nemcsak az ezer színben játszó évszakban lepték el írók, költők, képzőművészek tucatjai a várost a XIX–XX. század fordulóján. Ugyan már nem tartjuk a művészek Mekkájának, a pezsgő élet miatt Párizs napjainkban is vonzerővel bír.

Elfogultságot jelentek be: nem csinálhatok úgy, mintha távoli csodálója volnék Révész Tamás munkáinak. 2024 októberében közösen mutattuk be ugyanis a Miféle épület az a katarzis című könyvünket, amelyben az itt kiállításra kerülő képekből jó néhány szerepel, mégpedig eléggé el nem ítélhető módon a verseim társaságában, a válogatás során gondosan egymáshoz édesítve.

Első látásra egyszerűnek tűnik a Mesterséges? című kiállítás központi kérdése: hol húzódik a határ a természetes és a mesterséges között, és létezik-e még egyáltalán ilyen egyértelmű határ?

Egyszer vitába keveredtem egy idősebb értelmiségivel, aki úgy vélte, hogy a magyar kultúra lényege az irodalomban van és nem a képzőművészetben. Mivel a magyar nyelv sajátos kifejezésmód, a képi pedig általános, ezért a mi identitásunk csakis szöveg alapú művészetben ragadható meg – jelentette ki.

Hagyományos, XX. század eleji konyhai falvédők műfaját élesztette újjá Pittmann Zsófia. Munkáiban a népi naivitás, a retró, a trash kultúra, a giccs, az irónia és a modern médiavilág találkozik. Formabontó gesztussal a magasművészet és a tömegkultúra közötti határt mossa el, egyszersmind érdekes kritikai lehetőséget tár elénk.

Ritka egyensúlyt tart fenn az érzékeny társadalmi reflexió és a festészet autonóm esztétikuma között. Képei érzékiek, anyagszerűek, mélyen festőiek: látszik rajtuk az a fajta elköteleződés a festés mint médium iránt, amely nem mond le a gesztusról, a színről, a felületről. Mindezt azonban nem öncélúan teszi.

Hogyan lesz egy többgenerációs műkereskedő család örökségéből a kortárs művészet egyik legizgalmasabb galériája? Nagyházi Lőrinccel a NaCo Galéria megszületéséről, a fiatal művészek képviseletéről és saját szakmai útjáról beszélgettünk legújabb podcastunkban.

Victor Vasarely születésének 120. évfordulójához kapcsolódva nagyszabású, retrospektív kiállításon mutatja be a magyar származású, Franciaországban világhírűvé vált művész életművét a Szépművészeti Múzeum. Az augusztus közepéig látható tárlat átfogó módon vizsgálja Vasarely művészetét, amely a 20. századi vizuális gondolkodás egyik legjelentősebb fordulatát indította el.

Van az úgy, esetenként, hogy a művészet, a művészet alkotói oldala, valamiféle terápiának tűnik. Vagy a befogadói oldala is. Most nem erről, nem elsősorban erről beszélnék. Hanem Lelkes Gergely Maradék fény című tárlata képeinek három teremben elrendezett történetéről.

Kitalált állati lények, különleges dobozokat formázó kerámiaszobrok és a falakon reliefek – Mana Bucur romániai magyar kerámiaművész tárlata izgalmas képet mutat a kortárs kerámiaszobrászatról, hogy a munkákon keresztül a különféle kerámiaégetési technikákba bepillantva feltárulhasson a lények uralta mitologikus világ.

A Szépművészeti Múzeum grandiózus életmű-kiállítása előtt érdemes áttekintenünk, mire figyeljünk különösen, és mit engedjünk el puszta háttérzajként a világszínvonalúnak ígérkező tárlat megtekintése közben.

Ha elég agyafúrtak vagyunk, néhány áttéttel, csavarral, praktikával bárhonnan eljuthatunk bárhova. Mondjuk a múlttól a jövőig. Vagy a jövőtől a múlthoz. Még szívderítőbb, ha az óvatlan jelent cserkésszük be; tudományosabban szólva a jelennek nevezett elnyújtott s önkényesen pulzáló határok között megbúvó szépséges pillanatot ragadjuk meg, azaz a mostan felé konvergálunk innen is meg onnan is.

Van Gogh tájképein a fák olyan karakteresek, hogy lehetetlen őket rangsorolni. Legérdekesebbek talán azok, melyeken maguk a fák szólítják meg a hierogli-fák rejtett nyelvén.