Létezik a koreai kultúrában egy nehezen lefordítható, mégis mindennapokat átszövő fogalom: a nunchi. Ez az érzékeny ráhangolódás másokra, lehetővé teszi, hogy kimondott szavak nélkül is megértsük a körülöttünk lévők gondolatait, érzéseit, szándékait. A nunchi a társas harmónia alapja, az empátia és figyelem gyakorlata, amely a közösség javát helyezi előtérbe az egyén érdekeivel szemben, és amely a csendből és a finom jelzésekből épít hidakat ember és ember között.

Ezt a különleges szemléletet hozza közelebb a közönséghez a Nunchi – A csend hatalma című tárlat, mely az egymásra figyelés és a kölcsönös párbeszéd jegyében született, hiszen a különböző időben és térben alkotó fotográfusokat a közös gondolkodás és a dialógus iránti igény kapcsolja össze. Az eltérő látásmódok találkozása fokozatosan hoz létre újfajta vizuális egységet, amelyben az egyéni meglátások közös térben és időben válnak láthatóvá.

A kiállításon Park Byung-moon és Jang Jong-woon fotográfiái az emberi létezés mélyebb rétegeire irányítják a figyelmet, és olyan társadalmi struktúrákat, helyzeteket mutatnak meg, amelyek egyszerre szólnak a lokális kultúrákról és az egyetemes emberi sorsokról. Képeikben a keleti társadalmak mikroklímája rajzolódik ki szociográfusi pontossággal, miközben a globalizáció folyamata is megjelenik: a metropolisz – szépség és szörnyeteg kettős alakban – új jelentésekkel gazdagodik. A művek a közelmúlt történéseitől a közeljövő víziói felé vezetnek, feltérképezve az ismerős és ismeretlen határterületeket Észak- és Dél-Korea között, megmutatva azok alakjait, akik e terek hősei vagy kiszolgáltatott tanúi.

© Kim Mi-kyoung: At the Boundary of the Familiar I., 2019
Másféle irányt képviselnek Kim Mi-kyoung, Moon Sang-wook és Han Hee-joon munkái, amelyek vizuális vallomások bolygónkról és a természet örök arányairól. Képeik a föld, a víz, a levegő és a tér mértékét idézik meg, miközben felteszik a kérdést: vajon képesek vagyunk-e felismerni, hogy mi magunk is a természet szerves részei vagyunk, egy hegy, egy tó, egy tenger vagy egy fa testvérei? A fotók az érintetlenség dicséretét hordozzák, ugyanakkor a változás állandóságát hirdetik, amikor a felhők gomolygása, a vizek fodrozódása, a föld nyomai vagy a hegyek emelkedése tárul elénk.

© Kim Mi-kyoung: At the Boundary of the Familiar I., 2019
A kiállításon szereplő alkotások közös jellemzője a csendből fakadó figyelem. A művészek előbb érzékelték és magukba fogadták a környezetük rezdüléseit, és csak ezt követően adtak hangot mindannak, amit a képekben megfogalmaztak. Ez a tudatos jelenlét, a nunchi gyakorlása olyan vizuális lenyomatokat eredményezett, amelyek egyszerre személyesek és egyetemesek, egyszerre intimek és tág horizontúak. A kiállítás így nemcsak fotográfiák gyűjteménye, hanem meghívás is arra, hogy lelassítsunk, figyeljünk, és megtapasztaljuk a csend erejét.
A kiállításhoz egy háromnyelvű, magyar-angol-koreai katalógus is készült.
Kurátor: Molnár Zoltán
Képek: Mai Manó sajtóképek Nyitókép: © Moon Sang-wook: Life Water, 2015 (részlet)
Nunchi – A csend hatalma című kiállítás október 5-ig látható a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Házban (1065 Budapest, Nagymező utca 20.).